A kanyargó Tisza Óbecsénél

Egy festmény, melyet sohasem láttam
egy kép, mely majd ötven éve késér,
egy folyó, mely annyira hiányzik
egy álom, amiről álmodok én.

Ez a nagy Tisza, ott Óbecsénél
e képen látod, ott a turbinát,
már oly régen nem voltam én otthon
és elém hoz, egy kis nosztalgiát.

Arra a Kishajó állomásra
már sokan alig emlékeznek,
Törökbecsére ment a Kishajó
vele oda, soha sem mehettem.

„Vigyenek el engem is magukkal” –
a parton naponta könyörögtem,
„Mönny innön gyerök!” –  mondták a lálók
de én tovább, bennük gyönyörködtem.

Mégis megöregedtem az nélkül,
hogy egyszer is, Kishajóban üljek,
ez is, egy be nem teljesül álom
melyeket honvágyak újra szülnek.

Nem akarok a múltra gondolni
ma itt, a mában szeretnék élni,
ami elmúlt, az ma már csak emlék
de azért mégis, jó róla beszélni.

Azért egyszer, mégis haza megyek
's kiülök a nagytemplom sarkára,
megnézek minden elmenő embert,
ráakadok e egy régi barátra?

Két éve voltam utoljára otthon 
akkor mondtam ott ironikusan,
lehet többen megismertek volna
ha kinn álltam volna, Timbuktuban.

Tóni   2016 Május 14