A tányérrózsa 1

Tányérrózsának hívtuk, de
napraforgó volt a neve,
alig vártuk, hogy megérjen
mert mind elfogyott a télen.

Az volt akkor minekünk, a
sós pálcika 's kikirikí,
a szánkból egy kis gép lett, a
héját, csak úgy köpködte ki.

Senki sem találta akkor
azt egy nem illő dolognak,
kettőből ehettünk eleget:
Tányérrózsa volt és tökmag.

Mindkettő akkor nekünk, egy
kemény munka eredménye volt,
mert mindkettőért mi azért
keményen meg is dolgoztunk.

A nyár végi nagy hőségben
nem a fürdőben hűsöltünk,
hanem kinn a határban, a
napraforgó földön nyögtünk.

Elhurcolt régi ruhában
mentünk napraforgót szedni
hogy annak az éles szára, ne
tudjon minket megsérteni.

Egy éles késsel egyenként
a fejeket le vagdostuk,
's egy kivágott kis tisztásra
oda rakásra dobáltuk.

Majd utána a szára is
levágva kévébe lett kötve,
amivel télen a kemence
jó melegre lesz befűtve.

A levagdosott fejeket
most a kocsira felhánytuk,
és otthon a hosszú gangra
vissza újra ledobáltuk.

Másnap mindenki kedvére
jól kitombolhatta magát,
míg a napraforgó fejből
kiverte minden szem magját.

Nem volt utána már kedve
soha senkinek verekedni,
örült, hogy eljött az idő
amikor le tudott feküdni.

A mi fitnesz stúdiónk, ott
kinn volt a szabad ég alatt,
emlékezetünkben nehéz,
de egy szép gyerekkor maradt.

Tóni  2017 Május 5

Pénzes István, volt iskolatársam festményével...