Egy majom, aki nem szerette a banánt

Füles képe

Amikor megszületett, olyan csenevész volt fiú létére, hogy az apja azonnal szét akarta tépni, mivel életképtelennel tartotta. De az anyja és a többi nőstény megvédték őt. Az állandó veszélytől reszketve kapaszkodott anyjába, egy pillanatra sem engedte el a védelmet nyújtó szőrgombolyagot. Valahogy felcseperedett, apja is megenyhült, elviselte, hogy a közösség egyik tagja lett, bár sohasem büszkélkedett vele, ha egy másik hordával összefutottak. Most, hogy már a csapat elismert tagja lett, nagyon vigyázott arra, hogy ne tűnjön ki semmivel, amivel felhívhatja magára a figyelmet. Különösen az apja és egyben a főnök előtt kellett meghunyászkodnia, mert az ő keze nagyon gyorsan eljárt, a legkisebb vétség esetén is. Történt egyszer, hogy banánosztás volt a közösségben, mindenki egyenlő mennyiséget kapott, mert majoméknál ez így szokás. A majomfiú szokása szerint hóna alá csapta az adagját és félrevonult vele. Ebben még nem volt semmi kivetnivaló, mert többen is így tettek. Volt, aki féltette a porcióját, nehogy valamelyik pákosztos elcsaklizza előle, de volt olyan is, aki szégyellte a többiek előtt, hogy milyen csúnyán csámcsog evés közben. De a mi majmocskánk azért vonult félre, mert egyszerűen nem szerette a banánt, és ha ez kiderült volna, akkor bizony páros lábbal rúgták volna ki a közösségből. Így hát, amikor megkapta a fejadagot kedvenc helye, a bogyós felé vette az irányt, ás út közben szétdobálta a banánt. Mire odaért kedvenc csemegéjéhez, a színpompás, ínycsiklandó gömböket termő bokrokhoz, már nagyon éhes volt. Boldogan vetette bele magát a szúrós tüskékkel védekezők közé, hogy csillapíthassa étvágyát. Amikor jól degeszre tömte a bendőjét, visszasompolygott, mintha mi sem történt volna. Este, ahogy kereste helyét a majomfészekbe, elgondolkodott. Mi lesz, ha valaki véletlen meglátja, amint megszabadul a termelő bizonyítékoktól, vagy valamilyen jó szimatú majom megtalálja az értékes fejadagot. Még belegondolni is ijesztő volt, ezért elhatározta, hogy óvatosabb lesz. A következő alkalommal úgy határozott, keres valami rejtekhelyet a gyűlölt éteknek. Azt hitte könnyű feladat lesz, de tévedett. Késő délután volt és még mindig nem találta meg az alkalmas tárolót. Félt, hogy a csorda keresésére indul és annak nem lesz jó vége. Ekkor már egy számára idegen helyen botorkált. Az utolsó pillanatban fedezte fel azt a rejtett kis barlangot, sűrűn benőve az erdő növényeivel. Gyorsan elrejtette az eldugni valót, és lóhalálában visszarobogott. Aznap korgó gyomorral hajtotta álomra a fejét. Az elkövetkező időkben már rutinszerűen ment minden, szépen gyűlt a kupac, ott a hűvös barlang mélyén.

A vándorló csapat útja során, néha összefutott más csordákkal. Ilyenkor néha verekedés tört ki közöttük, de volt, hogy békésen megosztoztak a területen, hiszen a bőséges banántermésből jutott mindenkinek. Egy ilyen békeidőszakban történt, hogy miközben békésen eszegettek egymás mellett, az időközben felserdült majomfiú felfedetett egy szemrevaló leányzót a másik csapatban. Azonnal fülig szerelmes lett, de fogalma sem volt, hogyan szólítsa meg. Egyre közelebb söndörödött, de nem volt bátorsága megtenni az első lépést. Végül mégis rászánta magát, de lehet, hogy rossz pillanatot választott, mert hangos kikosarazás lett az eredménye. Hatalmas hangzavarban azt vágták a fejéhez, hogy mit képzel, mit akar egy ilyen rangnélküli senki a fejedelmi leszármazottakkal rendelkező lányuktól. Alig tudott elinalni megaláztatásának helyszínéről.

Nem sokkal később valamilyen fertőzés megtámadta a banánfákat és az egyre kevesebb termésért megkezdődött a harc. De elérkezett a nap, amikor már nem volt miért harcolni. A csordák éheztek, egyre jobban lesoványodtak, elhagyta őket erejük. A majomfiúnak eszébe jutott valami, elhatározta, hogy felfedi a titkát. Elvezette a családot a bogyóbirodalomhoz. Szerencsére a kedvenc csemegéjét nem érte semmi baj, szebb és bőségesebb volt, mint valaha. A majmok értetlen képpel bámultak a szúrós bokrokra. Végül a főnök rászánta magát és a hozzá legközelebbi gömböcskét leszakította majd szitkozódva a mancsát ért szurka miatt a szájába gyömöszölte. A banda lélegzetvisszafojtva várta a hatást, ami nem is maradt el: savanyú képpel egy hatalmasat üvöltött és akkorát köpött, hogy azzal biztos megnyerte volna dzsungelbajnokságot. Ezután megvetően hátat fordított és a sűrű felé vette az irányt. A többiek lassan utána indultak, meg sem próbálva a csemege elfogyasztását. Hiába ha a vezérnek nem jó, nekik sem lehetett az! A bogyókedvelő nem ment utánuk, helyettük is belakmározott és elterült a magas fűben. Másnap összefutott az „úri” családdal. Bizony őket is megviselte a szűkös időszak. Csak vánszorogtak, már nyoma sem volt a felsőbbrendűségnek. A csodaszép majomlány látta, hogy a kikosarazott milyen jó erőnek örvend, feladva a büszkeségét odament hozzá és megkérte, hogy segítsen, ha tud. A fiúnak megesett a szíve rajta és mondta, hogy kövesse őt. Elindultak. Hosszú gyaloglás után ott álltak a barlang előtt. A fiú belépett, a lány követte. Bent a sötét barlang sarkából, csámcsogás hallatszott. Ahogy szemük megszokta a sötétséget, egy víziló sziluettjét vélték felfedezni. A monstrum megfordult szája szögletében az utolsó banán szárával.

- Hé, haver! Ilyen finomat még nem csócsáltam, amióta négy lábra álltam. Azok a szemtelen majmok egy párszor elhúzták az orrom előtt, de soha nem tudtam elkapni őket. Ez valami fenséges volt, ti aztán tudtok élni!

A majomfiú odafordult a lány felé, de az már nem volt sehol…

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Dobó László Szüleim levele / Ein Brief meiner Eltern toni 2024/04/19 - 08:02 2024/04/19 - 08:02
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40