Ez vagyok én

toni képe

 

 

Ez vagyok én

 

 

 

 

Szép májusi reggelen Óbecsén

a még akkori dél Magyarországban,

egy Tisza menti kis városban

egy kis magyar gyerekkel több lett ott Bácskában.

 

Ezerkilencszáznegyvenkettőben

mi még akkor igazi magyarok voltunk,

még akkor nem mondta nekünk senki

e szép Magyarország, ez már nem a ti otthontok.

 

Három év múltával

jugoszláv polgár lettem,

későb iskolás koromban

életem nekem egy új, ismeretlen szakaszába léptem.

 

Évek múlva mint Jugoszláv katona

védtem a Délszlávok országát,

de sohasem tudtam megérteni

miért érzem én olyan hívónak a magyar nép hazáját.

 

Huszonhat éves koromig

ha egy kívánságom teljesült volna,

egyszer egy olyan helyen lenni

ahol több-millió magyar él, együtt, összefogva.

 

Csak egyetlen egyszer azt érezni

mi még milyen sokan vagyunk,

végre ott voltam, de csak azt éreztették velem

mi már nagyon régen, nem hozzájuk tartozunk.

 

Már több mint negyven éve

itt négy másik nyelvet beszélnek,

a valamikori fiatal magyarból

már régen egy nyugodt, hallgatag, svájci állampolgár lett.

 

Az otthonom már rég nem ott van

ahol anyám engem a világra hozott,

népem nem akart elismerni engem

szívem magyar maradt, még ha egy „papír svájci” testében is dobog.

 

Tóni    2008 December 19

 

Ps:

 

Múlt évben, két évvel ezelőtt

visszakaptam azt, ami voltam,

hetven évre ismét magyar lettem

habár az utolsó ötven évben itt kinn, egy idegen erdőben kóboroltam.

 

Tóni            2016  Június 14

 

Pénzes István, volt iskolatársam festményével...

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Nagy Vendel Hattyúk a tavon Nagy Vendel 3 2015/08/03 - 12:15 2015/08/07 - 21:54
Irodalom Könnyed vers tamiska 5 2015/08/04 - 12:16 2015/08/07 - 21:53
Irodalom Ketten - Tallászné H. Mária fotójának ihletésére Judit 2 2015/08/05 - 23:31 2015/08/07 - 21:51
Irodalom Azok az évek…. zsoló 3 2015/08/02 - 23:13 2015/08/05 - 23:23
Irodalom vers a kedves G.Szabó Ferenc 1 2015/07/07 - 22:20 2015/07/18 - 13:04
Irodalom Repülj! Németh Anikó Kö... 5 2015/06/14 - 22:21 2015/07/12 - 08:19
Irodalom A dal /bocsi Grimm tesók/ Füles 3 2015/06/23 - 06:42 2015/07/12 - 07:49
Irodalom Mire ébredtem...? tamiska 4 2015/06/20 - 16:38 2015/07/11 - 07:51
Irodalom BALATONI ANZIKSZ zsuska 6 2015/06/28 - 23:27 2015/07/10 - 23:52
Irodalom Vallomás Németh Anikó Kö... 3 2015/05/23 - 18:32 2015/07/09 - 12:37
Irodalom Szenior szerelem Góth László 3 2015/07/01 - 22:42 2015/07/05 - 11:44
Irodalom A szűzleány éneke Dyona 6 2015/06/23 - 20:26 2015/07/05 - 10:38
Irodalom A nyár... barnabyy 3 2015/05/31 - 21:18 2015/07/03 - 21:51
Irodalom Fakuló színek Góth László 5 2015/06/30 - 05:00 2015/07/01 - 22:51
Irodalom Nagy Vendel Mindegyik lányomhoz Nagy Vendel 4 2015/06/26 - 21:59 2015/06/29 - 19:57

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Holdvilágkoszorú prayer 7 2008/09/16 - 16:17 2008/10/04 - 13:11
Audió Andai Katalin színművész - Égi jel Könyves Tóth Enikő 4 2008/09/30 - 10:16 2008/09/30 - 22:04
Audió skorpio - Egy vallomás skorpio 1 2008/09/21 - 15:06 2008/09/28 - 00:35
Audió skorpio - Egyedül skorpio 3 2008/09/22 - 18:58 2008/09/28 - 00:28
Audió skorpio - Elõszó skorpio 2 2008/09/19 - 09:30 2008/09/19 - 10:37

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40