Versek a gyerekkoromról 62 Biciklivel Óbecsén

toni képe

Biciklivel Óbecsén

 

Amikor utoljára jártam én otthon
elkértem a biciklit a sógoromtól,
oly kíváncsi voltam a sok változásra
legjobban mégis a vasútállomásra.

Utána megnéztem a villanytelepet
és a liget által a régi fatelepet,
régi gombgyárnak is megnéztem a helyét
és sok szövőnő, egykori munkahelyét.

A Fadipot is csodálkozva bámultam
az egykori pékség helyén nagyot ámultam,
malom zúgását a zöld fás utcán vártam
de sajnos ott már a malmot sem találtam.

A bútorgyár helyén minden volt, csak gyár nem
az iskolám nem változott egy cseppet sem,
Földvár felé láttam a söprűgyár helyét
hiába kerestem a kendergyár székhelyét.

Hazafelé az Ilija malom mellett
akartam inni egy pofa sárga vizet,
a malom nem volt a kút pedig kiszáradt
onnan célba vettem a régi sörgyárat.

De ott sem tudtam inni egy csepp vizet sem
kisrétet megnézve kötélgyárba mentem,
de csak mentem volna, nem találtam sehol
most oda megyek, ahol sok suszter suszterol.

De a cipőgyár is becsukta kapuját
nem találtam ott, egyetlen egy kaptafát,
ami még működött a régi szegényház
úgy látszik ott nem fogy el az utánpótlás.

A csirkegyár felé tovább bicikliztem
a rámpa előtt a gumi nagyot szisszent,
kiment a levegő a hátsó kerékből
nem is láttam mi lett a csirkegyár helyéből.

Hazafelé a nagy malomig már toltam
de bemenni vízért oda nem is tudtam,
a kefegyár mellet gyorsan gyalogoltam
nem akartam semmit, abban a kis boltban.

Selyemgyár úgy áll, mint amikor elmentem
mellette a holt Tisza partra le mentem,
Tiszát nem lehetett látni a sok nádtól
's ott búcsút vettem e rég nem látott tájtól.

Tóni    2014 December 12

Az Óbecsei Halászcsárda ma...
 

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Fűtty-madár tamiska 8 2018/04/27 - 08:12 2018/05/27 - 12:08
Irodalom A hibáid lásd be, vagy kérdezz toni 1 2018/05/25 - 21:50 2018/05/27 - 10:45
Irodalom Hajnali vers Góth László 1 2018/05/21 - 01:57 2018/05/22 - 23:24
Irodalom Bőszen hömpölyög Dyona 3 2018/05/10 - 18:28 2018/05/22 - 20:16
Irodalom vágyódó Krisztina 6 2009/03/11 - 12:20 2018/05/22 - 20:11
Irodalom Sóhajom szállong Dyona 6 2017/12/15 - 21:48 2018/05/17 - 20:43
Irodalom Törő Zsóka: Hulló levél / Fallendes Blatt toni 4 2018/04/10 - 10:25 2018/05/15 - 10:06
Irodalom Fakó-kék szerenád Góth László 1 2017/10/17 - 06:52 2018/05/14 - 20:39
Irodalom Örökség (női hangra) Góth László 2 2017/10/22 - 03:41 2018/05/14 - 20:12
Irodalom Ki tudja toni 4 2018/03/23 - 18:29 2018/05/11 - 09:29
Irodalom Angyali dallam leng Dyona 4 2018/04/29 - 17:09 2018/05/10 - 18:24
Irodalom Gáztűzhely Góth László 5 2017/06/17 - 01:45 2018/05/09 - 22:10
Irodalom Kinek toni 18 2018/04/11 - 11:45 2018/05/09 - 21:54
Irodalom Akácok zsuska 3 2018/05/03 - 21:11 2018/05/09 - 21:33
Irodalom Anyák napjára zsuska 2 2018/05/05 - 21:47 2018/05/09 - 21:31

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38
Audió Andy Baron: A szék, akit Lajosnak hívtak ambrusa 1 2018/04/03 - 18:19 2018/04/24 - 09:12
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 9 2014/12/28 - 19:04 2018/03/23 - 17:07
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45