Egy este Usterban

Egy ma megtörtént testi sérülés
az nem csak a fájó testrészt bünteti,
a test érzi az első fájdalmat
de lelki fájdalom, azt gyorsan követi.

Testi fájdalmad egyszer el mullnak
de sérülésed sokáig házhoz köt
a „jó barátaid” mind elhagynak
és a magány téged mély gödörbe lök.

A rossz látásomra hivatkozva
kezdtem el írni e rövid kis verset,
a tegnapi magyar bálban láttam
a sors még kegyetlenebbül is verhet.

Már lassan beletörődünk abba,
hogy minden évben kevesebben vagyunk:
„Egy valaki hiányzik a bálból!”
Mert mindig valakit magára hagyunk.

Úgy esti tizenegy óra felé
ismerős arcot láttam az ajtóban,
ő volt, ki egész este hiányzott
Gyula barátom volt, ő állt ott valóban.

Behívtam, szótanul odaült mellém
kérdésemre választ sem tudott adni,
szemei a könnyektől csillogtak
nem tudott rajtuk tovább uralkodni.

Egy poharat teletöltöttem borral
a teli pohár bort kezébe nyomtam,
Egészséget, – és jobb kedvet néked, -
vele poharam össze koccintottam.

A pohár bort egyből fenékig kiitta
rám nézett és halkan könnyezve mondta:
Tónikám, azzal nincs nekem bajom
legalább nejemnek, fele annyi volna.

Ott a szabadság előtti estén
jó barátokkal volt tele a házunk,
de amikor betegen haza hoztam
aki eljött, csak egyedül a lányunk.

Feleségem öt hónapja beteg
féloldalas bénán, ágyhoz van kötve,
már régen egy látogatónk sem volt
a társaságból ki lettünk mi lökve.

Gyulának e szomorú szavaira
eszembe jutott az a fájó valóság,
a barátság sok embernek ma már
életében a legnagyobb hazugság.

„Jó barátod” csak addig van neked
amíg te egy mozgó ép ember maradsz,
de amikor betegséged ágyhoz köt
a „jó barátság” csak egy pár hétig tart.

Nem szabad azt nekünk sohasem feledni
mozgáskorlátozott, de Ő még nem halott,
de ha az életben mi mindig csak kerüljük
akkor idővel mi magunk leszünk a gyilkosok.

Tóni                                 2011 November 07