Versek a gyerekkoromról 69 Ismeretlen ismerősök II.

toni képe

Ismeretlen ismerősök II.

Ismeretlen ismerősök
vagy ismerős ismeretlenek,
ki tudja melyikek vagyunk
melyiknek tett ez a sors minket.

Sokszor azon gondolkodom
emlékszem arra, hogy emlékszem,
tudom, hogy ki vagy, de a kép
az ma nem pászol az emlékhez.

Te is azért nem ismersz meg
mert nem úgy nézek ki mint régen,
most a régi ismerősöd
már nem úgy néz ki mint a képen.

Megöregedtünk mindketten
de a másik egy kicsit jobban,
tükrünk velünk öregedett
ilyenné váltunk, ebben a korban.

Most az észnek a munkája
hogy itt mindent jól összerakjon,
oda a régi emlékekhez
jövőben egy új arcot adjon.

Ha majd többször találkozunk
azt is megszokja a szemünk
és idővel már mindkettőnk
újra jó ismerősök leszünk.

A sors eljátszotta velünk
az élet múló játékát,
és sokunknak meg is adta
megérdemelt ajándékát.

De ugyanolyan sokan, még
ma is mindennap kérdezi,
mi volt a nagy vétke, miért
a sors még ma is bünteti.

Sajnos mi ezt megérteni
azt sohasem fogjuk tudni,
mert eddig a sorsa elől
senki sem tudott elfutni.

Dobjuk el a büszkeséget
’s szólitjuk meg a másikat,
ha őt még nem is ismerjük
de ismerjük az imáikat.

Ő sem akar ma már sokat
még csak egy kis boldogságot,
nagyon sokszor már semmi mást
csak egy kis barátságot.

Ezért kedves barátaim
ha még ismeretlenek vagyunk,
ez itt gyorsan meg változhat
ha egymásnak életjelet adunk.

Tóni  2015 Március 15
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ölbey Irén: Szabolcsi táj / Szabolcs Gegend toni 2023/12/15 - 09:05 2023/12/15 - 09:05
Irodalom László Mihály: Magyar tavasz / Ungarischer Frühling toni 2023/12/14 - 09:03 2023/12/14 - 09:03
Irodalom Rigó Tibor: Letéptelek / Ich hab dich abgerissen toni 2023/12/13 - 07:48 2023/12/13 - 07:48
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: Magvető a Tisza-parton / Säer am Theiss Ufer toni 2023/12/11 - 08:35 2023/12/11 - 08:35
Irodalom Anna Ritter: Wo die Zweige / Ahol az ágak toni 2023/12/10 - 08:43 2023/12/10 - 08:43
Irodalom Babits Mihály: Miatyánk / Vaterunser toni 2023/12/09 - 07:04 2023/12/09 - 07:04
Irodalom Babits Mihály: Ősz és tavasz között / Zwischen Herbst und Frühling toni 2023/12/08 - 09:46 2023/12/08 - 09:46
Irodalom Rigó Tibor: Keresem / Ich suche toni 2023/12/07 - 07:38 2023/12/07 - 07:38
Irodalom Ludwig Uhland: Heimkehr / Hazatérés toni 2023/12/06 - 09:35 2023/12/06 - 09:35
Irodalom Rigó Tibor Mennyi ránc / Wie viele Falten toni 2023/12/05 - 10:02 2023/12/05 - 10:02
Irodalom Wilhelm Busch: Sie war ein Blümlein / Egy kis virág volt toni 2023/12/04 - 09:49 2023/12/04 - 09:49
Irodalom Veszelei Károly: Dalolni / Singen toni 2023/12/03 - 12:17 2023/12/03 - 12:17
Irodalom Juhász Gyula: Szonett Szegedhez / Sonett an Szeged toni 2023/12/02 - 09:03 2023/12/02 - 09:03
Irodalom Falu Tamás: Anyád / Deine Mutter toni 2023/12/01 - 07:39 2023/12/01 - 07:39
Irodalom Márai Sándor: Mennyből az angyal / Engel vom Himmel toni 2023/11/30 - 08:32 2023/11/30 - 08:32

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00
Audió B. Faragó Aranka: Hadi árvák ambrusa 2018/02/13 - 23:58 2018/02/13 - 23:58
Audió B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája ambrusa 2018/02/13 - 21:59 2018/02/13 - 21:59
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Lackfi János: Alkohol haladóknak ambrusa 2018/01/25 - 19:18 2018/01/25 - 19:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma PELLENGÉR prayer 28 2012/12/11 - 09:33 2012/12/14 - 23:22
Fórumtéma Köpködő prayer 30 2012/11/22 - 10:30 2012/12/14 - 00:26
Fórumtéma Advent...- György Viktória Klára Taygeta 4 2012/12/13 - 00:10 2012/12/13 - 20:22
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.03 - 12.09 Tiszai P. Imre 43 2012/12/02 - 21:49 2012/12/10 - 08:17
Fórumtéma Főzzünk valami jót ! Desert_Rose 250 2009/05/05 - 20:06 2012/12/09 - 18:27
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Disszonancia skorpio 2012/12/03 - 21:08 2012/12/03 - 21:08
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.26 - 2012.12.02 Tiszai P. Imre 151 2012/11/25 - 22:51 2012/12/02 - 20:30

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszi CINKE Kávéház capek 2016/10/14 - 17:00 2016/10/06 - 14:11
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program capek 2016/09/30 - 16:00 2016/09/27 - 10:50
Rendezvény Mester és Tanítványa capek 2016/09/16 - 17:00 2016/09/16 - 12:41
Rendezvény "Tiszta lappal indulok" capek 2016/08/05 - 17:00 2016/08/01 - 11:59
Rendezvény CINKE VI. Antológia átadó capek 2016/07/30 - 10:00 2016/08/01 - 11:57