Versek a gyerekkoromról 70 Az utolsó sorban

toni képe

Az utolsó sorban

Születésemkor a családunkban
én már ott is az utolsó voltam,
és az első pillanattól fogva
a „meztelen” életért harcoltam.

Nekem ugyanazt a nevet adták
ami egyszer már oda lett írva,
egy apró kis fehér koporsóra
kinn a temetőben, egy kis sírba.

Mintha én már akkor tudtam volna
az élet nem lesz számomra könnyű,
de azért akkor még nem gondoltam
hogy egy gyerekhez, lehet ily szörnyű.

Egy hónapra apám halála után
mezítláb mentem az iskolába,
nagyon sokba került a temetés
nem maradt már pénz, egy pár szandálra.

Nyolcéves koromtól minden nyáron
egy gazdag rokon szolgája voltam,
a forró nyári napokon mindig
libák vagy disznók után loholtam.

Az iskolában nem véletlenül
mindig az utolsó sorban ültem,
kedves segítő rokonaimnál
mindig az istállóban feküdtem.

Apám leforrázta a tüdejét
forró nyárban jéghideg sört ivott,
anyám nem kapott elég levegőt
egy tüdő szanatóriumba volt.

Ott is, mint egy megpecsételt gyerek
kinek apja anyja tüdő bajos,
rosszabb volt, mint egy halálos ítélet
engem mindenki, csak félre dobott.

Még ma is, csak egy menekült vagyok
beszélni valakivel nem tudok,
az életben mindenkitől futok
hátra mindig, csak hűlt helyet hagyok.

Tóni    2012 Március 9
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Friedrich Theodor Vischer: Kritiker / Kritikus toni 2023/11/27 - 08:03 2023/11/27 - 08:03
Irodalom Gustav Falke: Bitte / Fohász toni 2023/11/26 - 10:12 2023/11/26 - 10:12
Irodalom Tóth Árpád: Nézz ránk Ady Endre / Schau an uns Endre Ady toni 2023/11/25 - 08:35 2023/11/25 - 08:35
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Akiknek Trianon / Für denen das Trianon toni 2023/11/24 - 11:31 2023/11/24 - 11:31
Irodalom József Attila: Thomas Mann üdvözlése / Grüsse an Thomas Mann toni 2023/11/23 - 07:04 2023/11/23 - 07:04
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Egy idegen otthona / Das Zuhause eines Fremden toni 2023/11/22 - 07:35 2023/11/22 - 07:35
Irodalom Wilhelm Busch: Der volle Sack / A tömött zsák toni 2023/11/21 - 09:37 2023/11/21 - 09:37
Irodalom A.Túri Zsuzsa: (nem) halál (?) / (nicht) Tod (?) toni 2023/11/20 - 10:28 2023/11/20 - 10:28
Irodalom Amikor Erzsébet névnapjáról lekéstem toni 2023/11/19 - 10:39 2023/11/19 - 10:39
Irodalom Vitnyédi Németh István: Istenes ének / Göttliches Lied toni 2023/11/17 - 10:09 2023/11/17 - 10:09
Irodalom Szép Ernő: Tiszapart / Theiss Ufer toni 2023/11/16 - 09:13 2023/11/16 - 09:13
Irodalom Karinthy Frigyes: Ősz / Herbst toni 2023/11/15 - 09:13 2023/11/15 - 09:13
Irodalom Falu Tamás: Névtelen katona / Névtelen katona toni 2023/11/14 - 09:39 2023/11/14 - 09:39
Irodalom Reichard Piroska: A jövő felé / Hin zu der Zukunft toni 2023/11/13 - 07:53 2023/11/13 - 07:53
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: A boldog szunnyadókhoz / Zu den glücklichen Schlummernden toni 2023/11/12 - 09:26 2023/11/12 - 09:26

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Andy Baron: Sziúk ambrusa 2018/02/16 - 23:00 2018/02/16 - 23:00
Audió B. Faragó Aranka: Hadi árvák ambrusa 2018/02/13 - 23:58 2018/02/13 - 23:58
Audió B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája ambrusa 2018/02/13 - 21:59 2018/02/13 - 21:59
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Lackfi János: Alkohol haladóknak ambrusa 2018/01/25 - 19:18 2018/01/25 - 19:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma PELLENGÉR prayer 28 2012/12/11 - 09:33 2012/12/14 - 23:22
Fórumtéma Köpködő prayer 30 2012/11/22 - 10:30 2012/12/14 - 00:26
Fórumtéma Advent...- György Viktória Klára Taygeta 4 2012/12/13 - 00:10 2012/12/13 - 20:22
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.03 - 12.09 Tiszai P. Imre 43 2012/12/02 - 21:49 2012/12/10 - 08:17
Fórumtéma Főzzünk valami jót ! Desert_Rose 250 2009/05/05 - 20:06 2012/12/09 - 18:27
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Disszonancia skorpio 2012/12/03 - 21:08 2012/12/03 - 21:08
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.26 - 2012.12.02 Tiszai P. Imre 151 2012/11/25 - 22:51 2012/12/02 - 20:30

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszi CINKE Kávéház capek 2016/10/14 - 17:00 2016/10/06 - 14:11
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program capek 2016/09/30 - 16:00 2016/09/27 - 10:50
Rendezvény Mester és Tanítványa capek 2016/09/16 - 17:00 2016/09/16 - 12:41
Rendezvény "Tiszta lappal indulok" capek 2016/08/05 - 17:00 2016/08/01 - 11:59
Rendezvény CINKE VI. Antológia átadó capek 2016/07/30 - 10:00 2016/08/01 - 11:57