A második Antika

Hetvennégy rövid versben írtam le
az eddigi hányott-vetett életem,
és itt most a hetvenötödikkel
végre e mai verssel, be is fejezem.

Az élet másik oldalán jöttem a világra
oda szült engem anyám a hűvös oldalra,
a születésem nem volt senki kívánsága
baleset voltam, s csak dobtak jobbra-balra.

Magyarnak születtem, de az nem lehettem
egy reggelre már másik országba tartoztam,
a magyar hazámba soha sem mehettem
a magyar nyelvünkért naponta harcoltam.

Nagyszülők szeretetét soha sem éreztem
másoknak kettő volt de nekem egy sem,
apai szeretetet soha meg nem ismertem
a kegyetlen sors engem nélküle nevelt fel.

Iskolában mint ragályos beteget kezeltek
édesanyám az életét a kórházban élte le,
engem mint a másikat sohasem szerettek
egy árva apátlan gyermek keserű élete.

Már iskolás koromtól csak egy szolga voltam
kanász, juhász, csordás, majd istálló-gyerek,
éjjel a padláson egy jobb sorsról álmodtam
tizenkét éves koromtól egy pék inasgyerek.

Éjszaka pék voltam, délelőtt fáradt tanuló
délután aludtam egy nehéz munkás álmát,
és mikor végre eljött a harmadik évforduló
megéreztem először a sors csalfa irgalmát.

Majd három évig tanultam a szobafestő szakmát
nappal festettem, éjjel muzsikáltam táncra,
és ott egy éjszaka megtaláltam életemnek párját
a szabadságomat vertem életfogytig láncba.

Először voltam boldog a fiatal életemben
egy évvel később egy kisfiunk született,
húszéves koromban családos apa lettem
és végre körülvett a várva-várt szeretet.

Istennek fogadtam, a család lesz mindenem
olyan apa leszek, milyet még nem látott,
ha egyszer a Jó Isten unokát ad majd nekem
a sors megadja nekem amit még elvárok.

Három évvel később egy kislányunk született
két boldogabb ember nem létezett nálunk,
körülvett bennünket a meghitt családi szeretet
ilyen boldogságot az élettől nem vártunk.

Évekkel később a sors már ismét utolért
ott kellett hagynom szeretett családom,
messzi idegenbe űzött egy betevő falatért
évekig a magány volt az egyetlen barátom.

Ettem az idegen ország keserű kenyerét
a négy fal között mindig haza gondoltam,
egyedül éltem addig az életemnek felét
áldott boldogság volt mikor velük voltam.

Három évig az idegen törvényt betartottam
család egyesülhetett az új hazában végre,
lassan az életemmel is zöld ágra jutottam
de nem vontam a sorsom soha felelősségre.

Gyermekeink nőttek, meg is házasodtak
eljött a pillanat mikor nagyapa lehettem,
de életem gondjai csak újra gyarapodtak
gyötrelmes megtagadás áldozata lettem.

Gyermekkorom utolért, újból szenvedtem
volt unokám, de szeretni nem volt szabad,
a fájó tudattól egy percre  megdermedtem
úgy éreztem a szívem rögtön ketté hasad.

A repedést még ma is nagyon, nagyon érzem
az életem fájdalma az örökké meg marad,
unokám előttem van, az asztalon egy képen
ha ránézek a szememből örömkönny fakad.

Mosolyogva néz rám, mintha azt kérdezné
miért nem szabad nekem szeretni téged,
két szemén úgy látszik, mintha ő is érezné
a fájdalom egyszer minden szívet kiéget.

Mindig jobban ég bennem a szeretet lángja
a parázs úgy izzik és mindennap tüzesebb
egy nap ki fog törni mint a hömpölygő láva,
és elsöpör mindent, mert naponta erősebb

Az élettől már csak a lelkem megváltását várom
amikor végre megértem miért vagyok a bűnös,
a Golgota göröngyös útját már évek óta járom
sohasem voltam az életben senkire sem dühös.
 
Amit megfogadtam abból semmit el nem értem
nem voltam jó apa de még nagyapa sem,
és ha egyszer valaki leírja a meghurcolt éltem
a sorstól megkaptam a megérdemelt bérem.

Az elejétől kezdve az életemet kétellyel fogadták
megbüntetett engem a másodszor megadott nevem,
szüleim első gyermekét is már Antikának hívták
ő két hónapra meghalt, de az élet, nekem sem kedvezett.

Mucsi Antal-Tóni                            2017 Június 1