Diploma osztás a temetőben

Nagy Vendel képe

 

NAGY VENDEL

 

 

Diploma osztás a temetőben

 

 

 

(Diploma átadás a temetőben)

 

Volt egyszer, akár a mesében, egy álompár. Szépek voltak, okosak, diploma, jó állás, és szerelmesek lettek egymásba, de nagyon. Ahogy mondani szokás, az Isten is egymásnak teremtette őket. Összeházasodtak, és boldogan éltek, jó körülmények között, csak egy dolog hiányzott még az életükből: a gyermekáldás. Próbálkoztak rendesen, hogy boldogságuk teljes legyen, de mindhiába.

 

Lakott a szomszédban egy barát házaspár, akikkel rendszeresen összejártak. Náluk már az volt a probléma, hogyha a nej csak leült az ágyra már állapotos  maradt. Immáron megszületett a harmadik gyermekük is, és a szomszédok átmentek babanézőbe. Jó barátnőként  megengedte a sóvárgó fiatalasszonynak, hogy megdajkálja a kislányt. Nem voltak babonásak, de csoda történt. Hamarosan ők is gyermeket vártak. Először fiúra gondoltak, de ahogy az idő szaladt, egyre inkább abban bíztak, mindegy hogy milyen nemű lesz, csak egészségesen szülessen meg a várva várt kis jövevény.
Eljött a pillanat, és világra jött egy gyönyörű… kislány.
Boldogságuk határtalan volt. A gyermek szépen cseperedett, okosodott.
Élte az egyke gyerekek mindent megkapó, mindent elérő életét. A szülők büszkén sétáltak a kislányukkal kézen fogva a kisvárosban. Milyen szép család, mondták a járókelők, s mindhárman boldogok voltak. A kislány nagyon jó tanuló lett, s mivel hiányzott neki a testvér, elhatározta, hogy tanítónő lesz. addig is otthon a babáit sorakoztatta fel a szoba sarkában kialakított osztályteremben, és mesélt nekik, verseket mondott, számolt velük.
Később a tanítóképzőben már tudatosan készült a nagy feladatra: tanítónő lesz.
A gyakorló iskolában diákjai rajongva szerették a kis tanító nénit. Úgy látszott minden rendben lesz, már csak a vizsgák voltak hátra, s a diploma átvétele, s kezdődhet a tanítás jövő szeptembertől.
Az immár húszéves nagylány lelkesen készült a vizsgákra. Nem félt, hiszen tudta tanult rendesen, nem lehet baj, de egy kis vizsgadrukk mégiscsak volt benne. Csak az zavarta néha, hogy időnként fájta foga. A vizsgadrukknak tudta be a dolgot, mert eddig nem fájt, de kellemetlen ez most a vizsgák alatt.

 

Elment tehát a fogorvoshoz, aki azonnal kihúzta a rossz fogat. Kicsit kellemetlen volt, de különösebben nem fájt. Hamarosan jobb lesz, gondolta. A foga nem is fájt már, csak még kicsit vérzett még a vizsga alatt is.

 

Az írásbeli, és szóbeli is kitűnőre sikerült Örült mindenki nagyon a családban, s büszkék voltak a lányukra. Másnap visszament a fogorvoshoz, mert a kellemetlen tünetek nem szűntek meg. A fogorvos elküldte laborba, ahol megállapították, hogy rossz a vérképe, leukémiája van. Azonnali kórházi beutalás, de az állapota rohamosan romlott. Egy hét múlva a heveny leukémia a kislány halálát okozta. A család értetlenül állt az értelmetlen haláleset előtt. Mindkét szülő összetört.

 

Sokan eljöttek a temetésre. Rokonok, osztálytársak, tanárok, kisdiákok egyaránt.
Mielőtt a koporsót lezárták, levideózták az alvóként fekvő kislányt. A
tanítói diplomát az osztályfőnök a halott tanítónő koporsójába tette. Vele együtt temették el. Had vigye magával, hiszen az övé.
Megdolgozott érte.
  Talán  majd odafent  a  mennyben, az angyalok ülnek  előtte a  padokban, szépen sorjában.

 


2017-06-19.

 

 
.....

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Lúdbőrös lett a hátam...

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Nagy Vendel képe
Nagy Vendel
Offline
Csatlakozott: 2015/06/10

Köszönöm az enyém is, ez egy igaz történet.

szeretettel Vendi

&nbs

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Rossz poéta Góth László 7 2015/09/09 - 01:54 2015/09/20 - 09:28
Irodalom Nagy Vendel Sárga löszfalakközt Nagy Vendel 3 2015/09/11 - 11:38 2015/09/18 - 20:43
Irodalom Megint egy május Dyona 10 2015/09/09 - 19:50 2015/09/16 - 11:12
Irodalom Mit neveznek szerelemnek? zsoló 2 2015/09/14 - 20:24 2015/09/15 - 20:20
Irodalom Nagy Vendel Őszi Balaton fényei..... Nagy Vendel 1 2015/09/09 - 21:39 2015/09/15 - 20:06
Irodalom Nagy Vendel Vakon-dok-ok Nagy Vendel 1 2015/09/08 - 21:10 2015/09/15 - 19:55
Irodalom Csend Góth László 2 2015/09/07 - 21:17 2015/09/15 - 19:54
Irodalom Hervadó nyárra ősz borul leka 9 2015/09/04 - 13:50 2015/09/15 - 19:48
Irodalom Elaludt a Nap zsuska 6 2015/08/30 - 01:13 2015/09/13 - 23:48
Irodalom Hogyha szeretnél... barnabyy 4 2015/07/03 - 21:49 2015/09/13 - 23:44
Irodalom Csak ennyit amoriana 7 2015/06/21 - 19:21 2015/09/13 - 21:40
Irodalom Őszi kert zsoló 4 2015/09/05 - 22:51 2015/09/07 - 21:12
Irodalom Te-énem zsoló 6 2015/08/31 - 20:28 2015/09/07 - 21:05
Irodalom Mintha még dreaming58 6 2015/09/01 - 21:53 2015/09/07 - 19:43
Irodalom Tűzijáték Judit 10 2015/08/19 - 22:59 2015/09/07 - 18:54

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió skorpio - Gabiga Valósághatáron skorpio 1 2008/10/29 - 13:25 2008/10/29 - 13:33
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 6 skorpio 2 2008/10/28 - 19:22 2008/10/29 - 08:08
Audió Captnemo - tokio170: Cirkusz tokio170 4 2008/10/24 - 23:24 2008/10/27 - 18:18
Audió skorpio - Meditáció 5 skorpio 2008/10/26 - 18:08 2008/10/26 - 18:08
Audió Riport - Ugró Ildikó Festőművésszel - 2008.09.11. 2010Pécs EKF prayer 2 2008/10/22 - 20:22 2008/10/25 - 21:32

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40