Kérdések válasz nélkül

Ti, akik mindennap
okosabbak vagytok,
ti, akik mindig
mindent jobban tudtok
ti, akik ma már
mindenhol ott vagytok,
e kis versemben,
hozzátok fordulok:

Tudásotokat én már
régen elismerem
de ahogy mutatjátok,
azt nem szeretem,
ne csak mindig
azt mutogassátok,
hogy ti ezt, és azt is,
jobban tudjátok,
inkább azt, hogy mi azt,
hogy csinálhatjuk jobban,
hogy a jó irányt
mi is megtaláljuk,
egy szép napon minket
úgy elfogadjatok,
hogy szégyen nélkül mi is,
mellétek állhatunk.

Számomra az volna
a legnagyobb dicsőség,
(itt példának veszem
Seneca egyik idézetét):
„Ha azzal a korlátozással
adatik a bölcsesség,
hogy mélyen eldugva
vigyázzam annak az értékét,
tovább ne hirdessem,
azt el sem fogadom,
mert nincs a világon
semmi olyan vagyon,
amelyet társ nélkül
birtokolni kellemes volna.”
Azt hiszem ezt még soknak,
az életében meg kell tanulnia.

Keserves hosszú napokon
fájdalommal ágyban fekve,
álmatlan, még hosszabb éjszakák,
rém álmokkal telve,
minden reggel öröm,
hogy ma még megláttam a napot,
remélve, hogy holnap,
az élettől még egyet kapok.
Néha már a remény is,
enyhíti a napi fájdalmat,
ad, ha egy rövid időre is,
egy kis nyugalmat,
a hosszú éjszaka után
fájdalmas a reggeli ébredés,
van amikor csak sok erővel sikerül,
az ágyból a felkelés.

Mi, akik már az életünk
utolsó szakaszába léptünk
mi, akik még élünk,
a jövőben még mindig remélünk,
mi, akik már többet éltünk,
mint amennyit még élni fogunk
tőletek kérdem:
Ebben az életben van e még valami jogunk?
Amíg köztetek vagyunk,
sokszor ránk sem néztek,
amikor meghalunk,
napokig csak rólunk beszéltek,
ha nem volna a helyzet
közöttünk néha oly szomorú,
szebb lenne ma egy szép szó,
mint holnap a legszebb koszorú.

Tóni    2012 Február 22