Nyugalom, a hosszú élet ritka

Nagy Vendel képe

NAGY VENDEL

 

Nyugalom, a hosszú élet ritka  

 

 

 

Hangulati elemek az elmúlásról

 

 

 

Néha olyat teszek,
hogy hamar rab leszek,
magam is.
mindenkinek van egy 
téglája a  falban.
bár ez néha hamis.
nyugalom,
a  hosszú élet  ritka....
ez a  rövid élet titka,
vallom magam is.
mindenkire sorkerülhet
előbb, vagy tán utóbb,
hisz ez a  jussa.
nálamnál  különbeket is
feltuszakoltak már
a  lámpavasra.
a Giotine később
gyilkosok nyakát is
könnyedén elnyiszatolta..
gondolj a  párizsi forradalomra.
vica  verza.
márványkőbe  vésték
egyik felmenőm nevét,
hogy megörökítsék
a  hálás utókornak,
okulásképp.
nem olyan sokan voltak akkoriban,  ott.
mint manapság,  szóban.
most kidobnák ha tudnák
hová temették  szegényt.
a  szobrot ledöntötték rég.
egyik államban hős volt,
másikban szemét.
pedig csak  szabás varrásból élt,
az Isten adta,
mondhatni  cselédként,
ki varráson vakult,
éjfélkor is még,
petróleum bűzös fényénél,
megunta a  fércelést.
szavát emelte  a  szegényekért,
mint egy úri szabó...
néha próbából,
hogy hogy áll neki a  krávátli,
felakasztotta magát
a  pinceajtóra,
viccesen nyelvét kidugva.
aztán  végszóra,
lovaskocsi után kötve
rudazó kötélen,
végigfuttatták a  falun,
hosszában a  főúton.
oda, vissza.
hogy mindenki lássa,
így jár ki másképp látja.
valahogy így végezte,
a  végén hason csúszva,
fejét  beverve a  makadám kövekbe,
temető árkába  belelökve,
egy pap sem vállalta hogy eltemesse
bűnösöknek nincsen helye
megszentelt földben.
szegénynek születtél,
árokba kapartak el.
néném még látta hova,
magával vitte  ő  is
tudását a  sírba.
lett volna ki kifizesse,
nem hozomra, direktbe.
meggondolva magát,
aztán mégsem tette.
bírája az ő  kabátját viselte.
ki szobrokat dönt  le,
és könyvet éget  el,
más gaztettre is képes  lehetne,
ha ez az érdeke.
hiszi, ő  a  végitélet.
senki nem szólt azokra,
ki így meggázolta.
megkell becsülni a 
szellemi terméket.
hagyni a  másikat
meghalni becsületben.
manapság egy újabb síron
olvassátok három sorom,
bevésve a  márványkőbe,
amely a  halottnak szól,
éltét dicséri,
talán másképp méri,
gondolatit követi,
élők szívét tépi,
könyököl egy balkonon,
némely barna alkonyon.
 messzi földről visszatértek,
itthon takarja őket sírhalom.
tolnai hajósokra emlékezve
mondják el verseimet
a  hűs Dunaparton,
emlékezni  gyűlt  asszonyok,
a  hajó és bárkasiratón.
lassan mindenki föld alatt lesz,
kik sosincsenek elfeledve,
hiszen rövidke a  lét,
szülő és testvér,
barát és bajtárs,
megvan az én helyem is
társak közt elrejtve,
lomtárszemétként
sarokba söpörve.
idegen arcok néznek rám
vidáman  felnevetve,
ismeretlen új utakon szembejőve.
az élet oly rövidke,
sötét évezredek
jönnek majd mögötte.
feltámadunk, írják
bőszen   keresztünkre.
hisszük is meg nem is,
meggyengűlt a  hitünk,
belénk nevelték a  kételkedést.
s  álljon itt most,
okulásként talán,
mi köveken áll,
testem e  földbe,
lelkem a  mennybe,
szívem szívetekbe szállt.
s  megkérdezném,
követve a  hármas szabályt,
ahol a  vörös kereszthez
mérték ki a  megye határt,
igazam van?
ugye igazam van?
hát persze hogy igazam van!
nyugtázom magam magam,
magamban.

 


2017   augusztus   07

 

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Csak gyógyulj! Zsigai Klára 12 2009/05/26 - 22:13 2009/05/27 - 20:58
Irodalom Csak hazug... Sandman 4 2013/05/26 - 20:47 2013/05/29 - 15:33
Irodalom Csak hétvége ne lenne! Nurse 8 2009/11/05 - 09:50 2009/11/07 - 15:41
Irodalom Csak hiszed! Zsigai Klára 10 2009/04/28 - 20:44 2009/05/04 - 12:52
Irodalom Csak így tudom megköszönni... toni 6 2010/09/30 - 10:58 2010/10/06 - 20:00
Irodalom Csak írok Della Maria 8 2012/08/03 - 07:04 2012/08/04 - 06:19
Irodalom Csak itt lenne Lénárd József 6 2009/06/08 - 18:25 2009/06/12 - 05:53
Irodalom Csak itt lenne Lénárd József 8 2010/04/30 - 22:34 2010/05/02 - 15:09
Irodalom Csak játsszuk el Judit 33 2010/12/19 - 16:11 2011/05/09 - 21:03
Irodalom Csak játszom Sárkány Sándor 30 2011/10/04 - 00:27 2013/09/11 - 14:44
Irodalom Csak kavicsot szedünk András 8 2008/11/28 - 11:22 2008/12/01 - 09:49
Irodalom Csak kérned kell... szeplő 12 2009/04/02 - 10:37 2009/04/04 - 17:01
Irodalom CSAK KÉT KÉK SZEM genálpiroska 5 2013/05/30 - 20:21 2013/06/26 - 09:42
Irodalom Csak leülni kicsit... András 8 2009/03/12 - 14:32 2009/03/13 - 08:53
Irodalom Csak még egy szép napot... toni 2 2012/04/12 - 21:29 2012/04/17 - 22:55

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió [Tóth Margit _Az életet játszani kell] gitta1968 7 2011/06/09 - 13:44 2011/07/06 - 22:49

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma 2009 Antológia DVD melléklet femis 32 2009/09/18 - 07:48 2009/11/24 - 13:20
Fórumtéma 2009 Radnóti év femis 22 2009/01/24 - 10:12 2009/02/27 - 14:42
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "A szeretet útján" Adventi műsor prayer 2013/12/09 - 08:04 2013/12/09 - 08:04
Rendezvény "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában capek 2016/01/29 - 17:00 2016/01/16 - 13:18
Rendezvény "Egy sufni festő portékái" Deák Anikó kiállítása capek 2015/09/17 - 11:49 2015/09/17 - 11:49
Rendezvény "Filléres emlékeink" Kiállítás megnyitó 2012. November 8. prayer 2012/11/01 - 20:52 2012/11/01 - 20:52
Rendezvény "Hol a boldogság mostanában" - CINKE est prayer 2012/02/27 - 22:44 2012/02/27 - 22:44