A kenyérre várva

toni képe

A kenyérre várva

Nem gyönyörködtetni akarom itt most az olvasót
hanem a mindennapi levesébe teszek egy kis sót,
csipetnyi só, ami megadja minden ételnek az ízét
mint a versben, ha helyesen ragozunk egy igét.

Tegnap este jelentkezett a hetvenedik évem nálam
hirtelen elkezdett fájni, bokám felett az én bal lábam,
jobb lábam is azonban éppen olyan öreg mint a bal
de ő még olyan friss, mint egy ma született kis hal.

Meglátogatott bennünket a család, pünkösd hétfőjén
és az ebédnél elfogyott az utolsó darab kenyér,
a jobb lábammal tudtam még fékezni és gázt is adni
nem volt más hátra, autóval kellett kenyérért szaladni.

Így hát ma nem mentem be a feleségemmel az üzletbe
csak őt, egy kis friss kenyeret venni, egyedül küldtem be,
ültem az kocsiba és vártam a páromra és a kenyérre
közben a tekintettem ráesett egy csinos menyecskére.

Kecsesen lépkedett, és barátságosan még rám is mosolygott
fájdalom a bal lábamból abban a pillanatban el is párolgott,
hova lett az a franc fájdalom, sokáig csak azon csodálkoztam
de feleségemre és a kenyérre mégis csak tovább várakoztam.

Egy kifestett nő jött most, olyan volt mint egy vándorló tájkép
mert  amíg tőlem messze volt, csak addig volt olyan szép,
hogy lehet egy nő ilyen csúnya, magamat halkan kérdeztem
és az elmúlt fájdalmat a bal lábamban, rögtön újra éreztem.

Egy régi mondás erre a fájdalomra újra az eszembe jutott
és mint egy trópusi láz, az egész testemen keresztül futott,
egy férfinek a szeme okozza mindig a legnagyobb csalódást
nem a józan észnek hisz, hanem annak amit a két szeme lát.

És beláttam, hogy annak a mondásnak milyen igaza is van
amikor a saját szemem csalásán, most tetten értem magam,
egy nőnek ma sokkal többet ér, szépnek mint okosnak lenni
mert a férfiak jobban tudnak nézni, mint eszüket elővenni.

Közben a feleségem is megjött a frissen sült, meleg kenyérrel
én okosan néztem, mint egy férj, egy acél kemény erénnyel,
néha étvágyat a vacsorához, szabad az utcán is felfedni
de a mindennapi házi vacsorát, azt mégsem szabad elvetni.

Ezért nem is annyira az ebédre, mint a vacsorára vártam
de idő múltával mindig szélesebb lett az árok, ahogy láttam,
mindennap messzebbről kellett az ugrásnak neki szaladnom
ma remélem sikerül még egyszer újból egy nagyot ugranom.

Mucsi Antal-Tóni             2012 Junius 10

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ne várass tovább! András 12 2008/12/13 - 09:25 2008/12/17 - 11:31
Irodalom Különös álmot éltem Kelemen Zoltán 3 2008/12/16 - 21:21 2008/12/17 - 08:14
Irodalom Csillaggá lettél Eroica 20 2008/10/20 - 19:55 2008/12/16 - 22:50
Irodalom Kócsag Marcsi papucsa (Gyerekzet) Eroica 14 2008/11/17 - 22:50 2008/12/16 - 22:47
Irodalom A sors játéka lukacs.maria 6 2008/12/15 - 16:08 2008/12/16 - 13:00
Irodalom fagyhatár Aylon 10 2008/12/15 - 15:00 2008/12/16 - 12:13
Irodalom PANASZ szucs istvan 4 2008/12/15 - 06:54 2008/12/16 - 07:36
Irodalom NYUSZADAL szucs istvan 4 2008/12/15 - 06:56 2008/12/16 - 07:34
Irodalom Decemberi gondolatok II. Lácai Mihály 4 2008/12/14 - 05:36 2008/12/15 - 18:21
Irodalom A végtelen felé Kelemen Zoltán 6 2008/12/14 - 13:12 2008/12/15 - 15:58
Irodalom Várlak Aylon 9 2008/12/11 - 21:55 2008/12/15 - 15:16
Irodalom Lepattogó zománc Kelemen Zoltán 4 2008/12/14 - 13:13 2008/12/15 - 08:56
Irodalom Úgy hiányzol Anyám zoleracska 4 2008/12/14 - 08:53 2008/12/15 - 08:49
Irodalom Édes, és a porcelán nora 4 2008/12/14 - 08:37 2008/12/15 - 08:38
Irodalom karácsony tegnap,és ma zoleracska 5 2008/12/14 - 07:37 2008/12/15 - 08:35

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40