Az elesett férfi

toni képe

Az elesett férfi

A mai nő sűrűn csak a testi bájaival beszél
férfiak hallgatják tágra nyílt szemekkel,
rájuk az úgy hat mint egy szoros feszély
most a megállóhoz értek a józan eszükkel.

Egy nő ma legyen szebb, inkább mint okos
a forma többet ér mint százezer idegen szó,
férfiak esze béna az nem működik most
ha az a csipkés blúz, egy kicsit is átlátszó.

Ilyenkor egy férfi, a szemével gondolkodik
számára eddig csak az az egy nő létezett,
a csábító vágy rajta úgy elhatalmasodik
a megígért hűségről is megfeledkezett.

Az esze most neki szabadságot kapott
a két szeme éget mint egy ömlő láva,
úgy néz ki ő most, mint egy élőhalott
ás akkor a küszöbön megbotlik a lába.

Benn a szobában hosszan hasra esik
az esze a helyére rögtön vissza csúszik,
az észnek a gazdája nagy kétségbe esik
és a tervezett édes álma a vízen elúszik.

Az esze most egyszerre tisztán gondolkodik
hogy is tudott az előbb úgy egyszerre leállni,
az elvesztett szép álmán kicsit szomorkodik
mit tudjon egy gyenge férfi ilyenkor csinálni.

Össze szedi lassan szétszórt sátorfáját
szégyenli, hogy ő most duplán hasra esett,
zavartan fogdossa a megdagadt bokáját,
most kapott valamit amit sohasem keresett.

Mucsi Antal-Toni    2009 Május 26
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Tóparti nyár venyige 23 2010/07/01 - 13:47 2014/01/30 - 21:32
Irodalom Amikor a lélek se 19 2009/01/04 - 23:21 2014/01/30 - 20:45
Irodalom Babits szavaival élve toni 6 2014/01/29 - 19:20 2014/01/30 - 13:44
Irodalom Voltál... Dombyné Szántó ... 6 2014/01/25 - 18:59 2014/01/30 - 07:48
Irodalom Tatai vár dorawieszt 6 2014/01/27 - 01:43 2014/01/30 - 01:22
Irodalom Álom barnabyy 2 2014/01/26 - 12:32 2014/01/29 - 21:14
Irodalom Ez az utolsó… zsoló 7 2014/01/20 - 23:01 2014/01/26 - 22:33
Irodalom HÓFEHÉR genálpiroska 2 2014/01/26 - 11:48 2014/01/26 - 22:16
Irodalom BÖK!!! MmeDegard 5 2014/01/25 - 11:25 2014/01/26 - 22:06
Irodalom Vágatlanul leka 8 2009/08/16 - 14:51 2014/01/26 - 20:51
Irodalom Anyóka Donna Ihunte Mária 11 2014/01/13 - 22:37 2014/01/26 - 17:27
Irodalom Négykezes zongorára és csimpánzra... barnabyy 1 2014/01/26 - 12:30 2014/01/26 - 14:24
Irodalom Hét szál tulipán Olasz Irén 2 2014/01/25 - 10:46 2014/01/26 - 13:00
Irodalom csillagok rajzolják - utolsó vers a szerelemnek Tiszai P. Imre 8 2013/03/27 - 09:33 2014/01/26 - 12:48
Irodalom Ha meglátunk... Tinian 3 2012/02/24 - 21:53 2014/01/26 - 02:47

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kováts Péter>skorpio - tokio170 Lobogjatok skorpio 4 2008/08/09 - 15:37 2008/08/11 - 09:45
Audió Kováts Péter>skorpio - Csokonai Vitéz Mihály A reményhez skorpio 1 2008/08/09 - 15:25 2008/08/10 - 04:41
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Standovár Ágota - Jónás Tamás: A tiszteletről Standovár Ágota 3 2008/07/30 - 15:03 2008/08/02 - 15:37
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Mediterrán ősz CINKEFészEKFeszt capek 2018/10/18 - 15:00 2018/10/18 - 06:20
Rendezvény CINKE irodalmi-közéleti délután capek 2018/10/11 - 15:30 2018/10/11 - 15:53
Rendezvény Kertvárosi rpogram capek 2018/10/07 - 09:00 2018/10/03 - 14:27
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26