Az elesett férfi

toni képe

Az elesett férfi

A mai nő sűrűn csak a testi bájaival beszél
férfiak hallgatják tágra nyílt szemekkel,
rájuk az úgy hat mint egy szoros feszély
most a megállóhoz értek a józan eszükkel.

Egy nő ma legyen szebb, inkább mint okos
a forma többet ér mint százezer idegen szó,
férfiak esze béna az nem működik most
ha az a csipkés blúz, egy kicsit is átlátszó.

Ilyenkor egy férfi, a szemével gondolkodik
számára eddig csak az az egy nő létezett,
a csábító vágy rajta úgy elhatalmasodik
a megígért hűségről is megfeledkezett.

Az esze most neki szabadságot kapott
a két szeme éget mint egy ömlő láva,
úgy néz ki ő most, mint egy élőhalott
ás akkor a küszöbön megbotlik a lába.

Benn a szobában hosszan hasra esik
az esze a helyére rögtön vissza csúszik,
az észnek a gazdája nagy kétségbe esik
és a tervezett édes álma a vízen elúszik.

Az esze most egyszerre tisztán gondolkodik
hogy is tudott az előbb úgy egyszerre leállni,
az elvesztett szép álmán kicsit szomorkodik
mit tudjon egy gyenge férfi ilyenkor csinálni.

Össze szedi lassan szétszórt sátorfáját
szégyenli, hogy ő most duplán hasra esett,
zavartan fogdossa a megdagadt bokáját,
most kapott valamit amit sohasem keresett.

Mucsi Antal-Toni    2009 Május 26
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Kis fenyőág Szentestén Csomor Henka 2016/12/24 - 22:12 2016/12/24 - 22:12
Irodalom "Ha elmúlik karácsony" siktár éva 2016/12/24 - 20:04 2016/12/24 - 20:04
Irodalom Nagy Vendel Neved ünnepnapján Nagy Vendel 2016/12/24 - 13:30 2016/12/24 - 13:30
Irodalom Nagy Vendel Ünnepi köszöntő Nagy Vendel 2016/12/24 - 13:26 2016/12/24 - 13:26
Irodalom Élni kell valahogyan, valamiből siktár éva 2016/12/24 - 12:31 2016/12/24 - 12:31
Irodalom Nagy Vendel Privát angyal Nagy Vendel 2016/12/23 - 13:08 2016/12/23 - 13:08
Irodalom Lokálpatrióta Füles 2016/12/23 - 08:52 2016/12/23 - 08:52
Irodalom Herman Ottóné: Nagymamának / Für die Grossmutter toni 2016/12/22 - 19:17 2016/12/22 - 19:17
Irodalom Hatvan év felett is szép az élet, a fene egye meg! siktár éva 2016/12/22 - 14:00 2016/12/22 - 14:00
Irodalom Nagy Vendel Csillag lovas Nagy Vendel 2016/12/22 - 13:57 2016/12/22 - 13:57
Irodalom Ezeregyedik zsoltár Góth László 1 2016/12/22 - 06:26 2016/12/22 - 13:28
Irodalom Nagy Vendel Milyen legyen a karácsonyunk? Nagy Vendel 2016/12/21 - 14:21 2016/12/21 - 14:21
Irodalom Segíts, ha tudsz! siktár éva 2016/12/20 - 10:53 2016/12/20 - 10:53
Irodalom Életszínvonal siktár éva 2016/12/20 - 04:24 2016/12/20 - 04:24
Irodalom Csendes éjjben Csomor Henka 2016/12/19 - 15:22 2016/12/19 - 15:22

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44
Audió Vitéz Háry János hőstettei (ajánló) ambrusa 2 2013/02/22 - 16:17 2013/02/22 - 22:51
Audió Mülléder Mária Say ower again Judit 2 2013/02/15 - 21:48 2013/02/22 - 15:32
Audió Pálinkás Imre Csak ez a rohadt csönd zavar Judit 6 2013/02/09 - 22:32 2013/02/20 - 22:14

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50