Tántorgó nyárutó jobbra az úton
a halk szavú ősz előtt megállna
még de gomolygó felhők lökik tovább
kifelé a városból hűs bokrok alá rejtette
minden aranyát ezüst és bronz maradt.

Balról busz köhög
rég halott vagy már Ikarusz
olvadt viasz ködök a reggeli erdők
méz puha testét keresik lármát
kívánó kidőlt fákat felfaló hegyeken.

Te sem tudtad hogy elindulok
belépek a  bárba csak egy kávé
aztán mintha sosem jártam volna itt
rétek szél és melankólia hullámaira
taposva távolodom talán délnek.

Én sem éreztem hogy eljössz
pedig kitépett fűszálak és
menekülő rovarok érintéséből
sejthettem volna mert a nyár
utolsót rúg még az ajtómba aztán véget ér.

Őszre készül a borostám a hajam szálai
a kopott cipőm fejtetőn a lépcső előtt
a vadgesztenyefák a kanyaron túl
és a tv bennem ahogy filmet játszik
mezítláb fekszel egy padon lábujjal integetsz.

Szőlősorok közé vittél korai még de édes
én ragadozókért kiáltottam
erre gyíkok rohantak szanaszét
halott fák kérgét érzem még a tenyeremben
nincs bennem éhség szomjúság félelem.

Szóval évszak váltás rántja összébb a csontjaim
derékban térdben és vállban esténként fáj
éjszaka furcsa fekete-fehér álmokban sétálok
sosem volt és nem úgy volt történetekben
többségük lázas érthetetlen olyan függönyön túli.

Tántorgó nyárutó balra a síneken
most visszafelé húzzák a tehervonatok a délutánt
alulról hagyja el a napgolyó a felhőt
az esti gyors rendbe fog tenni minden mást
csak bennem marad meg a forróra hizlalt némaság.
2017. augusztus 22.