Dávid és Góliát

Két izmos kar, kifeszített mellkas,
magasan hordott büszke fej:
Az igazi bátorságnak vélt,
a közönségre hatni akaró mindig
megcsodált jelképe.
Szerény tekintet, bő ingben eltakart kar,
két figyelő szem, egy a tömegben eltűnő személy:
Egy kis gyáva embernek,
az évszázadokon keresztül,
a  nem megbecsült lénye.

Remeg a keze, a pillantása ide-oda röpdös,
gondolatai száguldva űzik egymást:
Félek, de megteszem,
mert én most is mint mindig, csak
a hitemmel éltem.
Hallja a suttogást: Ez gyáva,
hogy reszket, ez egy igazi szégyen:
Ez az igazi bátorság,
hisz megmutatom mindenkinek,
hogy az életem féltem.

Az izmoktól feszülő Góliát,
mozdulatlanul fekszik a porban:
Vakul ment a harcba,
minden ereje a testi megcsodált
nagyságában rejlett.
Dávid ajkán egy szerény mosoly,
majdnem szégyenlősen lesütött szemek:
Remélem e kis szerencsém,
az ő hírnevén, semmi
csorbulást nem ejtett.

Mucsi Antal-TóniTóni  2009 Február 9