Egy napsütéses őszi délután

Egy napsütéses őszi délután
kinn az erdőben egyedül voltam,
bokáig az avarban taposva
ott az életről elgondolkodtam.

Idegenbe sodort életem, a
fák között lopakodott utánam,
lassan lépkedtem, hogy utolérjen
megbotlottam egy száraz faágban.

Földön fekve merengve nézett rám
kis csalódással a szemében, nem
várta tőlem, hogy fekve maradok
és leült oda mellém szerényen.

„Elesni soha sem szégyen” – mondta
„fekve maradni azonban igen!”
De én már felkelni sem akartam
hisz a lelkem, itt olyan jót pihen.

„Gondolj rájuk, kik téged szeretnek,
ha magadért nem is, értük kelj fel,
ők azt nem érdemelték meg tőled,
hogy az életből, ily gyáván menj el!”

Feltápászkodva, most körül néztem,
egyedül voltam ott az erdőben,
sehol sem volt senki körülöttem,
és csak a nap volt már lemenőben.

Néha az életben mindenkinek
kell egy baráti talpra állítás,
de sajnos sokszor az életünkben
ma már sok minden, csak egy ámítás.

Mert nem az az érték ami csillog
az sem amit hangosan mondanak,
nagy dolgok mindig csendben történnek
és nem kinn, hanem bennünk maradnak.

Mucsi Antal-Tóni  2014 November 02