A bohócorr

NAGY VENDEL

Így írtok.....     ÉN....

    A múlt században, leírni is borzasztó, a hetvenes évek első éveiben kezdtem el írogatni, a magam, és fiókom számára, és  a hosszú évek során rengeteg fiókban maradt, és megjelent írás látta meg a napvilágot először  mártogatós, majd töltő, utána golyóstollamból.  Manapság már a számítógépen próbálom megváltani a világot, eléggé naivan, és a hatvan évemmel, illetve a negyven év irodalmárkodásommal még mindig nem jutottam el odáig, hogy tanuljak belőle, vagyis hogy sem a gordiuszi csomót nem tudtam megoldani, sem a spanyolviasz feltalálásában nem jutottam előrébb elődeimnél.
Aztán csak előbb, utóbb minden írás megjelenik valamilyen fórumon, mivel akár bevalljuk, akár nem, akarjuk látni munkánkat nyomtatásban, mivel valahol mégiscsak ripacsok vagyunk.
   Gyakran fellépek  felkérésre különféle rendezvényeken, előadásokon verseimmel, és előfordult már, hogy a műsor után beszélgetésbe torkollott  az est, és különféle dolgok kerülnek szóba, és előttem nincs titok, nincs tabu téma.
Általában mindenre felelek, és nem mellé beszélek, mint egyesek, legalább is nem szándékosan.
Az író ember számára elkerülhetetlen dolog hogy a politika mezsgyéjére ne tévedjen, és ilyenkor megkérdezik a pártállásomat, s ekkor előveszem a mindig zsebemben lapuló piros bohócorrot, és azt egy pillanatra felrakva   mondom, bohóc ne politizáljon, mert én soha nem osztom meg a közönségemet, hogy  a jobboldaliak jobbra, a baloldaliak balra üljenek, ami fura lenne, mert az nekem fordított volna, ami nekem jobbra, az nekik balra, és máris meglenne a baj, a közönség az közönség , csupa nagybetűvel.
S egyébként is felesleges, pitiáner dolgokkal, és tyúkperekkel nem foglalkozom.
Akkor látják hogy ezzel nem jutunk sehová, s ilyenkor megkérdik, hogyan írok, mi adja az ötletet, mennyi idő alatt készül el egy vers, rutint ad e a negyven év.
Ekkor mondom, van olyan vers, ami öt perc alatt elkészül, nem tudom olyan gyorsan írni, ahogy a gondolatok megkívánnák, és van olyan vers, amit öt év után sem fejeztem még be, s  talán soha nem lesz készen.
Hiszem és vallom, hogy mindenről lehet írni, a leghétköznapibb dolgokról is, ha van hozzá alapgondolat.

Hogy a negyven év alatt lehet e rutint szerezni, erről  egy történetet szoktam elmesélni a még mindig kitartó közönségnek.

   A bohóc hosszúorrú, hatalmas cipőjében botladozva bejön a porondra. Körbejárja kétszer a fűrészporral felhintett manézst, néha emelgeti a gyerekek felé szalmakalapját, piros orra , füléig kihúzott piros szája, jellegzetes karaktert kölcsönöz arcának.

 A harmadik körnél a bejárattal szembeni főhelyre leteszi a hóna alatt behozott szétnyitható kicsinyke asztalkát.
 Közben a gyerekek visonganak, nevetgélnek, a felnőttek elnézően mosolyognak.
 A Vendi bohóc hatalmas zsebeiből előkotorász egy szál gyertyát, másik zsebéből egy hatalmas doboz gyufát.
 Ügyetlenkedve  meggyújtja a piros fejűt, majd azzal a gyertyát.
 Tenyerét összetapsikolva, kalapját két kézzel    emelgetve, láthatóan örül az eredménynek és a sikernek.
Vidáman körbejárja a porondot, ujját beakasztva  hózentrágerját húzogatja és végül megáll az asztallal szemben a főbejáratnál.
Nadrágzsebében könyékig turkálva, egy csomag vadonatúj kártyacsomagot vesz elő.
Kibontja, mert a mutatványhoz csak új, kemény lap a jó, a megfelelő.
Félméterről, egyik kezéből a másikba repítve keveri a paklit, és kiveszi a piros ászt.
A többi kártyát ajándékba adja a meglepett gyerekeknek.
 Hangos szóval elmondja a feladatot, a kártyalappal próbálják eloltani a helyükön maradva az égő gyertyát.
Van aki legyezgeti, akad aki oda dobja.
Bizony, senkinek nem sikerül.
Ekkor a bohóc erősödő dobpergés közepette vízszintesen elrepíti a piros ászt.
A tízméteres repülés után a lap eltalálta a kanócot, és elkoppintotta a lángot.
Hatalmas ováció, cintányér csengés, a zene felerősödik. A bohóc kalapját lengetve diadalmasan körbejárja a porondot, és learatja a sikert. A gyerekek tapsolnak, hiszik a csodát, ami egy ideje minden nap sikerül, de van egy valaki aki trükköt sejt a produkció láttán.
Értetlenkedve felkeresi a lakókocsija felé igyekvő artistát.
- Árulja el nekem kérem, hogyan csinálja ezt a páratlan produkciót? - Semmiség az egész, csak gyakorolni kell... Feleli a bohóc.
- És mennyit gyakorolta?
- Csupán csak nyolc órát..  volt a válasz..
- Csak nyolc órát, ?  hitetlenkedett a néző.
- Igen, de naponta, és negyven éven át.

Asztal, gyertya, kártya, eldobni elalszik.

Meddig kell gyakorolni? 
nem sokáig, csak minden nap.. nyolc órát, és negyven évig.

Nyolc órát, naponta negyven évig.
  -Jajj, már megint reggel  van...

2013  október.27

Hiába, én is y- al  írom a  nevemet, akár a  nagyok....

nagy vendi.

......