Tükröt tartva

karnevál képe

Tükröm, tükröm mond meg nékem
Miért mutatsz „torzképet” most éppen?
Mit vétettem, hogy már nem úgy látom
Mint eddig fiatalságom.
Szőke hajam őszbe vegyült,
Piros orcám fénytelen ül,
Meggypiros szám oly halovány,
Telt ívet vesztett és sovány,
Kék szemeim megszürkültek,
Nem jól látok már veletek!
Talán ez lehet az oka?
Tükröm most ezt válaszolja:
Szép vagy úrnőm most is szép vagy, 
De idővel megvakultam,
Veled együtt  én is megfakultam.
Ó te idő, szálló idő 
Ne vedd el tőlem hitem!
Úgy döntöttem, hogy a tükröm 
Inkább, most rögtön összetöröm.
 
Aylon képe
Aylon
Offline
Csatlakozott: 2008/07/22

Kedves Karnevál!
Jól indítottál, van lendülete soraidnak. Jól érzékelhető mondanivaló a változás! (amit nem tudsz elfogadni.)
A tükör nem tehet semmiről,.. különben idővel a belső fények nőnek,
ami sokkal értékesebb! Ennek az ára, idő kontra külső csillogás vesztés. -Belenyugvás, elengedés!-
Az írásod végefelé kissé erőltett, ezért az utolsó sorokat elhagynám.
Engedve' az idő fogságának, mások szépnek lássanak!Mosoly

Üdvözlettel:

Aylon

Pócsa Józsefné (nem ellenőrzött)

Kedves Évi!

Azt a tükröt nem is kell összetörni. Mosoly Ugyanolyan szép vagy, mint 20 évvel ezelőtt, csak biztosan egy kicsit fáradtabb, mint mindannyian.
Gratulálok versedhez.

szinci

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

Hadd idézzem ide egy korábbimat:

http://cinke.origo-haz.hu/node/25544 Arc - 2024

 

Góth László

karnevál képe
karnevál
Offline
Csatlakozott: 2016/12/27

Köszönöm az olvasást és a véleményezést. Én csak viccesen értettem, igen el kell fogadni a korom, tudom. Csak jó volt kicsit a tükrömmel incselkedni. Szeretettel. Éva

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Pénteki balest balu 2021/10/24 - 17:22 2021/10/24 - 17:22
Irodalom A szabadság emlékére balu 2021/10/24 - 17:19 2021/10/24 - 17:19
Irodalom Varsányi Gyula: Bukott leány a templomban / Gefallenes Mädchen in der Kirche. toni 2021/10/24 - 07:44 2021/10/24 - 07:44
Irodalom Jörgné Draskóczy Ilma: A megvalósult álom / Der Wahrgewordene Traum toni 2021/10/23 - 07:42 2021/10/23 - 07:42
Irodalom Ady Endre: „A bánat dalai”-ból / Aus „Lieder der Trauer” toni 2021/10/22 - 07:31 2021/10/22 - 07:31
Irodalom Takács Ilus: Cziprus ág egy sírra / Zypern-Zweig auf einem Grab toni 2021/10/21 - 07:06 2021/10/21 - 07:06
Irodalom Pósa Lajos: Minden mulandó / Alles ist vergänglich toni 2021/10/20 - 07:40 2021/10/20 - 07:40
Irodalom Révay Károly: Rákóczi haza jön / Rákóczi kommt nach Hause toni 2021/10/19 - 07:18 2021/10/19 - 07:18
Irodalom Jókai Mór: Az utolsó eszménykép / Das letzte Wunschbild toni 2021/10/18 - 07:40 2021/10/18 - 07:40
Irodalom Petőfi Sándor: Temetésre szól az ének / Das Lied ist für die Beerdigung toni 2021/10/17 - 08:03 2021/10/17 - 08:03
Irodalom Révai Károly: Puszta templom / Vereinsamte Kirche toni 2021/10/16 - 13:28 2021/10/16 - 13:28
Irodalom Pilisi Lajos: Az én székelyemnek / Zu meinem Szekler toni 2021/10/15 - 09:28 2021/10/15 - 09:28
Irodalom Eötvös József: A megfagyott gyermek / Das erfrorene Kind toni 2021/10/13 - 07:34 2021/10/13 - 07:34
Irodalom Jörgné Draskóczy Ilma: A Nap / Die Sonne toni 2021/10/12 - 08:44 2021/10/12 - 08:44
Irodalom Gottfried Keller: Stille der Nacht / Az éj(szaka) csendje toni 2021/10/11 - 08:29 2021/10/11 - 08:29

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László Megfontolva Judit 8 2013/04/10 - 22:58 2013/04/26 - 11:43
Audió Joóné Soós Andrea - Én azt hittem.... zsuska 14 2011/07/26 - 23:46 2013/04/25 - 02:36
Audió Bús István: Sárga fények, vermuth és vaj ambrusa 2 2013/04/20 - 23:08 2013/04/22 - 22:08
Audió Szers András - Szelídkék II. zsuska 15 2011/07/31 - 22:29 2013/04/22 - 13:37
Audió Herbák István András - Gondolatok... zsuska 4 2012/11/17 - 12:24 2013/04/20 - 19:30

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Kerámia kiállítás az Origó-Házban! prayer 2009/08/03 - 09:04 2009/08/03 - 09:04
Rendezvény CINKE Rádió csütörtökön! prayer 2009/07/13 - 11:43 2009/07/13 - 11:43
Rendezvény Rendhagyó CINKE programok prayer 2009/06/23 - 19:49 2009/06/23 - 19:49
Rendezvény Meghívó prayer 2009/06/20 - 21:50 2009/06/20 - 21:50
Rendezvény Irodalmi Rádió prayer 2009/06/16 - 11:39 2009/06/16 - 11:39