Péntek13


Péntek13
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Ilyenkor semmiképpen nem utazom.
Sem trolibuszon sem a villamoson,
Biciklimet is csak mellettem tolom.
 
Történt egyszer egy korai hajnalon,
Éppen egyik tizenharmadik napon.
Kiskocsimmal hajnaltájt elindultam,
S a piros lámpákra is fittyet hánytam.
 
Ennek oka nem ám a tudatlanság,
Nem láttam senkit, nagy volt a biztonság.
Azért mégis az agyamban bizsergett,
Bújhat rendőr, ki a bokorból leshet!
 
Vígan teltek a napjaim akkortájt,
Dalolva mentem,a fejem sosem fájt.
De csenget a postás nagy sebbel, lobbal,
Gyanús iratot írjam alá nyomban!
 
A rémülettől már éppen, hogy láttam,
Csak téptem a hajam, majd elájultam.
Büntetésem volt sok ezer forinttal,
Nem vagyok jóba a rendőr bácsikkal!
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Kocsival mentem s dúdoltam a dalom.
Többször néztem jobbra, majd néztem balra,
Senkit sem láttam ki felém tartana.
 
Hajtottam át, egyenesen az úton,
Ekkor nagy csattanásra felocsúdom.
Jézusom mi volt ez, tán egy motoros,
A semmiből ott termett egy sisakos.
 
Szerencsém volt, nagyobb bajom nem történt,
Csak éppen autóm eleje tört szét!
A jogsim megint a páncélba került,
A pénztárcám jócskán megint kiürült.
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Évek óta figyelem, ki nem hagyom.
Egyszer aztán mégis hibát ejtettem,
Indultam mégis, a napot feledtem.
 
Rögvest valami ablakomon koppant,
Szívem ijedtemben majdnem szétroppant.
Megálltam azonnal, már semmi remény,
Az úton egy szép fácánkakas henyélt.
 
Sajnáltam szegényt, de mit is tehettem,
Ő jött a kocsimnak, én megijedtem.
Most én vettem el a madár jogsiját,
Mérgemben ki is tekertem a nyakát!
 
Nem hagyhattam őt az úttest közepén,
Rendeztem neki egy díszes temetést.
Előbb megfürdettem csinos alkatát,
S kibéleltem vele fazekam alját!
 
Betakargattam színes kellékekkel,
Így vártam páromat finom ebéddel.
Nem megyek én már pirosba sem zöldbe,
Leteszem a kocsit e napon örökre!
 
2015.11.13.
Pócsa Józsefné (nem ellenőrzött)

Zsuska ! Köszönöm a látogatásod Mosoly

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Mik meg nem történtek veled e napon? D Oh D Oh D Oh

Másnap jöhettél volna hozzám tortát enni! PartySzempilla rezegtetes

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Hogyha én már nem leszek... siktár éva 16 2013/09/25 - 16:06 2013/09/29 - 17:09
Irodalom Volt amikor gyöngyszemként ragyogtál... siktár éva 16 2013/09/26 - 09:27 2013/10/02 - 15:55
Irodalom Távolság.. Eti49 16 2013/07/05 - 17:48 2013/07/14 - 17:36
Irodalom Pletyka Dombyné Szántó ... 16 2013/07/06 - 16:20 2013/07/22 - 10:55
Irodalom Fénybűvölő - megadott szavakból dreaming58 16 2013/07/08 - 22:51 2013/07/15 - 18:51
Irodalom Drága Anyám, látlak ám! siktár éva 16 2013/07/22 - 08:53 2013/07/25 - 07:46
Irodalom Csak Dóra 16 2013/07/22 - 20:55 2013/07/24 - 22:17
Irodalom Ha tekintetünk találkozik... siktár éva 16 2013/09/19 - 18:52 2013/09/29 - 18:26
Irodalom Érdek(ellek)? Dóra 16 2013/08/07 - 19:27 2013/08/10 - 06:42
Irodalom Szomorú éjjel Dyona 16 2013/08/08 - 20:41 2013/08/15 - 20:02
Irodalom Leszületés ötször Bakos Erika 16 2013/08/25 - 15:25 2013/09/01 - 16:34
Irodalom Őszutó kereső 16 2013/09/14 - 19:48 2013/09/16 - 16:24
Irodalom Őszi gyümölcsparádé leka 16 2013/09/11 - 23:40 2013/10/25 - 20:53
Irodalom Málló éveim Judit 16 2013/11/20 - 09:26 2013/12/01 - 22:08
Irodalom Búcsúzás Dyona 16 2014/02/06 - 22:01 2014/02/13 - 16:14

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47