Péntek13

Pócsa Józsefné képe

Péntek13
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Ilyenkor semmiképpen nem utazom.
Sem trolibuszon sem a villamoson,
Biciklimet is csak mellettem tolom.
 
Történt egyszer egy korai hajnalon,
Éppen egyik tizenharmadik napon.
Kiskocsimmal hajnaltájt elindultam,
S a piros lámpákra is fittyet hánytam.
 
Ennek oka nem ám a tudatlanság,
Nem láttam senkit, nagy volt a biztonság.
Azért mégis az agyamban bizsergett,
Bújhat rendőr, ki a bokorból leshet!
 
Vígan teltek a napjaim akkortájt,
Dalolva mentem,a fejem sosem fájt.
De csenget a postás nagy sebbel, lobbal,
Gyanús iratot írjam alá nyomban!
 
A rémülettől már éppen, hogy láttam,
Csak téptem a hajam, majd elájultam.
Büntetésem volt sok ezer forinttal,
Nem vagyok jóba a rendőr bácsikkal!
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Kocsival mentem s dúdoltam a dalom.
Többször néztem jobbra, majd néztem balra,
Senkit sem láttam ki felém tartana.
 
Hajtottam át, egyenesen az úton,
Ekkor nagy csattanásra felocsúdom.
Jézusom mi volt ez, tán egy motoros,
A semmiből ott termett egy sisakos.
 
Szerencsém volt, nagyobb bajom nem történt,
Csak éppen autóm eleje tört szét!
A jogsim megint a páncélba került,
A pénztárcám jócskán megint kiürült.
 
Péntek 13. Ez már régen nem az én napom,
Évek óta figyelem, ki nem hagyom.
Egyszer aztán mégis hibát ejtettem,
Indultam mégis, a napot feledtem.
 
Rögvest valami ablakomon koppant,
Szívem ijedtemben majdnem szétroppant.
Megálltam azonnal, már semmi remény,
Az úton egy szép fácánkakas henyélt.
 
Sajnáltam szegényt, de mit is tehettem,
Ő jött a kocsimnak, én megijedtem.
Most én vettem el a madár jogsiját,
Mérgemben ki is tekertem a nyakát!
 
Nem hagyhattam őt az úttest közepén,
Rendeztem neki egy díszes temetést.
Előbb megfürdettem csinos alkatát,
S kibéleltem vele fazekam alját!
 
Betakargattam színes kellékekkel,
Így vártam páromat finom ebéddel.
Nem megyek én már pirosba sem zöldbe,
Leteszem a kocsit e napon örökre!
 
2015.11.13.
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Mik meg nem történtek veled e napon? D Oh D Oh D Oh

Másnap jöhettél volna hozzám tortát enni! PartySzempilla rezegtetes

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Pócsa Józsefné képe
Pócsa Józsefné
Offline
Csatlakozott: 2017/07/03

Zsuska ! Köszönöm a látogatásod Mosoly

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szilveszter Pócsa Józsefné 2 2017/12/30 - 08:19 2018/04/01 - 06:19
Irodalom Séta a télben Pócsa Józsefné 6 2018/03/02 - 08:43 2018/04/01 - 06:15
Irodalom Nem így sárga hanem így sárga Nagy Vendel 1 2018/03/31 - 19:07 2018/03/31 - 21:42
Irodalom Sándor, József, Benedek karnevál 3 2018/03/18 - 12:40 2018/03/31 - 01:05
Irodalom Gottfried Keller: Am Wasser / A vízen toni 2018/03/27 - 09:47 2018/03/27 - 09:47
Irodalom Tűzliliomok Nagy Vendel 2018/03/22 - 21:52 2018/03/22 - 21:52
Irodalom Egy kis hegedű története Pócsa Józsefné 2018/03/21 - 17:32 2018/03/21 - 17:32
Irodalom Herczeg János: Üzen a mező / Die Botschaft des Feldes toni 2018/03/20 - 15:47 2018/03/20 - 15:47
Irodalom Táncoló asszony Nagy Vendel 2018/03/19 - 17:08 2018/03/19 - 17:08
Irodalom A szekszárdi platán soron… Nagy Vendel 2018/03/18 - 19:18 2018/03/18 - 19:18
Irodalom József napra Nagy Vendel 2018/03/18 - 19:12 2018/03/18 - 19:12
Irodalom AKROPOLISZ ÁGYŐ Nagy Vendel 2018/03/17 - 21:14 2018/03/17 - 21:14
Irodalom Élek és félek karnevál 2018/03/16 - 10:14 2018/03/16 - 10:14
Irodalom ÍZES TÖRTÉNETEK...IRODALMI SZAKÁCSKÖNYV. A DUNAI HALÁSZLÉ ELSŐ KÖTET. HARMADIK RÉSZ Nagy Vendel 2018/03/12 - 19:16 2018/03/12 - 19:16
Irodalom MEGJELENT NAGY VENDEL: 13. -ik E KÖNYVE A MAGYAR ELEKTRONIKUS KÖNYVTÁRBAN. Nagy Vendel 2018/03/08 - 19:13 2018/03/08 - 19:13

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió B. Faragó Aranka: Taki - a ház kutyája ambrusa 2018/02/13 - 21:59 2018/02/13 - 21:59
Audió Álmodik az öreg vasutas ambrusa 2018/02/08 - 09:54 2018/02/08 - 09:54
Audió Lackfi János: Alkohol haladóknak ambrusa 2018/01/25 - 19:18 2018/01/25 - 19:18
Audió Andy Baron: A szerencse fia ambrusa 2018/01/17 - 16:23 2018/01/17 - 16:23
Audió Sonkoly Éva: Későre jár Judit 2 2016/04/24 - 18:47 2018/01/08 - 16:05

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26
Fórumtéma Szerelem... Taygeta 8 2013/01/17 - 19:15 2013/04/09 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Laki Erzsébet kiállítása capek 2016/07/01 - 16:00 2017/03/05 - 13:39
Rendezvény Pécsi papírdosszié - Regényi Ildikó capek 2016/03/18 - 16:00 2017/03/05 - 13:28
Rendezvény Farsangi CINKE Klub capek 2016/02/12 - 16:00 2017/03/05 - 13:24
Rendezvény Tavaszköszöntő capek 2017/03/03 - 16:00 2017/03/03 - 15:22
Rendezvény CINKE Advent a Széchenyi téren capek 2016/12/17 - 17:00 2016/12/16 - 15:18