Mini mesék II.

Füles képe

Az alma és a körte nagyon jó barátok voltak. Egy nap azonban örök haragot hirdetve, összevesztek. Az ok, pedig az volt, hogy nem tudták eldönteni, melyikük a szebb. Az alma a gyönyörű pirospozsgásságát, a körte csodálatos alakját emelte ki.

Egy jó ideig nem szóltak egymáshoz, kerülték egymás társaságát. Végül a naspolya kitalálta, hogy állítsanak fel egy független bizottságot, ennek a kardinális kérdésnek az eldöntésére. A felek beleegyeztek, így hát összeült a bölcsek tanácsa. Az őszibarack és a görögdinnye, az alma mellett tett le a voksát. A földieper és a szőlő a körtére szavazott. Az egész társaság a banán felé fordult, hogy ő is nyilatkozzon. A banán ehelyett a saját előnyeit és szépségét kezdte ecsetelni. Ebből hatalmas kiabálás és káosz lett. Amikor a dolog, tettlegességig fajult a két érdekelt fél összenézett, megfogták egymás kezét és távoztak.

 

Az öreg hinta, már megette a kenyere javát. Csikorgott a lánca, repedezett az ülőkéje, ezért nem szívesen ült már fel rá senki. Egy nap, csendben elmélázott azon, hogy ki mindenkit örvendeztetett már meg: az önfeledt kislányt, a szerelmi csalódott ifjoncot, és a nosztalgiázó nagyit.

Ekkor izgatott sugdolózásra lett figyelmes. A mérleghinta hallotta valahol a hírt, ami futótűzként terjedt a játszótér játékai között. Neki a homokozó mondta el:

- Eurokonform játszótér készül a helyünkre..!

Szegény öreg, azt sem tudta mi az, de rossz előérzete támadt tőle.

Másnap, munkagépek jelentek meg és mindent szétbombáztak, még a mókuskereket is, pedig az nemrég került ide vadonatújan. A gyökereiktől megfosztott játékokat, kérges kezek, teherautó platójára zsúfolták. A jármű elindult. Ahogy zötykölődtek a végzetük felé, az öreg utolsó pillantást vetett otthona romjaira, meglátta Ödönkét, a játszótér mindennapos vendégét, amint tétován ácsorog az elmaradhatatlan homokozó készletével, a feltúrt játszótér sarkában.

 

Nagy volt a sürgés-forgás az egércsaládnál. Háromszáztizenketteske esküvőjére készültek. Egér papa nehezen adta beleegyezését a frigyre, ugyanis a boldog vőlegény, pórszívókkal házaló mezei pocok volt. Komolyabb vőlegényt szánt a lányának, de látva a tomboló szerelmet, végül beadta a derekát. Az esküvő jól sikerült, bár a vőlegény pákosztos rokonsága, felfalta az összes tartalékukat.

Másnap egérpapa házasodási embargót vezetett be a családban, egészen addig, amíg a készletek újra fel nem töltődnek…

 

A mérges gomba olyan pipa volt, hogy a kalapját kétszer is a földhöz vágta. Azért lett ideges, mert megtudta, hogy a lánya a rókagombával randevúzgat. Ó pedig azt szerette volna, ha a szarvasgomba daliás fia lenne a kiválasztott. Titkon ugyanis abban reménykedett, hogy ezáltal befolyásos rokonságra tesz szert, és bekerülhet a gombaszakértők szűk elitjébe…

 

Az állatok tompor szépségversenyt rendeztek. Sokáig a zebra és gazella fej-fej mellett haladva esélyesnek számítottak, de a selejtezőben mindketten kiestek.

A döntőbe kerültek közül a vízilovat kizárták, mert szándékosan ráült versenyzőtársára az esélyes, levelibékára, akit emiatt elszállította a mentő. Szintén diszkvalifikálták a tigrist, mivel implantátumot használt, ami a lefektetett szabályzat szerint tilos volt.

A versenyt végül a botsáska nyerte.

Hogy neki nincs is gömbölyded hátsója?

De voltak befolyásos ismerősei a zsűriben…

 

Bolha Benedek, nagydologra szánta el magát: bemegy a városba feleséget keríteni, mert ebben a vidéki pórfészekben nincs erre alkalmas nőszemély. Kiment a buszmegállóba, ahol már több százan tülekedtek. Szerencsére double dogger érkezett, így senki nem maradt az árokparton. A kutyabusz nagyot fékezett, amikor a városközpontba ért. Benedek, amikor leszállt, tátott szájjal bámulta a nyüzsgő forgatagot és a villódzó fényeket. Bálint barátjától, jó előre kitanult mindent, azt, hogy hova érdemes menni. Elsőként egy ballábas zoknival a moziba vitette magát. Egy romantikus filmet választott, mert itt remélt nagy bolhalány felhozatalt. Nem is csalatkozott, de minden alkalmasnak látszó leányzó, csak a filmen bömbizett, figyelembe sem vették a jelenlétét.

Ezután a vidámparkba ment, egy gatyakorc fuvarral. Itt sem járt szerencsével: tömegnyomor, részeg csajok, verekedős bolhafiak jellemezték a helyet.

Női harisnyán kapaszkodva jutott el a következő helyre, egy félhomályos bárba.

Itt kicicomázott, alig valamibe öltözött hölgyemények ücsörögtek a bolhapultnál, unalmas képpel koktélt szürcsöltek. Némelyikük ránézett, majd méla undorral visszatértek az italukhoz. Kényelmetlenül érezte magát, nem sokat időzött itt. Felkapaszkodott egy cipőfűzőre és már kinn is volt.

Éppen elcsípte az utolsó hazafelé induló buszt. Ahogy zötykölődött, a feltehetően öreg buszon, azon törte a fejét, hogyan tovább?

Amikor leszállt Csipiszkébe ütközött, aki a szokásos hétvégi bolhadiszkóba igyekezett. Benedek utána fordult.

–Nem is olyan rossz nő ez a Csipiszke- gondolta magában és elindult a lány után…

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ambrozovics Dezső: Dal / Das Lied toni 2021/06/07 - 09:18 2021/06/07 - 09:18
Irodalom Radnóti Miklós: Írás közben / Beim Schreiben toni 2021/06/05 - 09:28 2021/06/05 - 09:28
Irodalom Radnóti Miklós: A félelmetes angyal / Der fürchterliche Engel toni 2021/06/03 - 08:55 2021/06/03 - 08:55
Irodalom Radnóti Miklós: Két karodban / In deinen beiden Armen toni 2021/05/31 - 07:51 2021/05/31 - 07:51
Irodalom Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket / Liebe das Kind toni 2021/05/30 - 09:16 2021/05/30 - 09:16
Irodalom Ady Endre: Hazamegyek a falumba / Ich gehe nach Hause in mein Dorf toni 2021/05/29 - 09:06 2021/05/29 - 09:06
Irodalom Radnóti Miklós: Erőltetett menet / Gewaltmarsch toni 2021/05/27 - 23:08 2021/05/27 - 23:08
Irodalom Petőfi Sándor: A Tisza / Die Theiss toni 2021/05/26 - 07:35 2021/05/26 - 07:35
Irodalom Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner toni 2021/05/24 - 06:24 2021/05/24 - 06:24
Irodalom Kozma Andor: Pünkösdi rózsa / Pfingstrose toni 2021/05/23 - 08:38 2021/05/23 - 08:38
Irodalom Gárdonyi Géza: Vilma / Vilma toni 2021/05/22 - 08:32 2021/05/22 - 08:32
Irodalom József Attila: Óh szív! Nyugodj! / Oh Herz! Beruhig dich! toni 2021/05/21 - 13:53 2021/05/21 - 13:53
Irodalom Petófi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi / Wenn du ein Mann bist, sei ein Mann toni 2021/05/20 - 06:50 2021/05/20 - 06:50
Irodalom Petőfi Sándor: Magyar vagyok / Ich bin Ungar toni 2021/05/18 - 08:58 2021/05/18 - 08:58
Irodalom Radnóti Miklós: Sem emlék, sem varázslat / Weder Erinnerung noch Magie toni 2021/05/17 - 09:34 2021/05/17 - 09:34

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50