FELIPEREDTEM

NAGY VENDEL
 

Hatvan éve elmúlt már ,
hogy feliperedtem,
ilyen nagy legénnyé
hogy felcseperedtem.
nem volt akkoriban
semmiféle tervem,
engedtem hogy a  szél
mind feljebb emeljen,
aztán hogy elejtsen.
vagy megejtsen.
én nagyon örülök a  nyavajáimnak,
mert az egy jelzés  felém,
akinek semmi baja nincsen,
ő  már nem is él.
élni kell,
az élet egy kincs,
ennél fontosabb nincs,
élni csak egyszer lehet,
ezt mondják neked
a  hitetlenek,
kevesen hisznek már
az örök életben.
élsz egy keveset,
aztán évezredekig mi lesz?
ésszel felérhetetlen.
bolyongunk a  végtelenben,
időtlen időkig
az időtlen időben.
talán nem is  ez a  legfontosabb.
úrnak és bolondnak
sohase higgyél.
mindkettőnek születni kell,
akár békának a  tó partjára.
az após tipródik hajnalban a vő ablaka előtt,
ne aludjatok már..
mindjárt dolog van.
hajajj reggel van...
jajjaj reggel van.
az alvás az  legális halál.
a  tudás az  hat   alma...
utánnad nyúl a  hatóság,
a  hathatós hathatóság,
a  mondva csinált előjáróság.
aki nem hiszi, annak utána jár.
ilyenkor sok a  golyhó,
elszabadul a  dedó.
aztán a  végén fogom magam,
s  többé el nem eresztem.
olyan vastag vagyok ,
mint a  lódereka.
majd hangosan sivalkodnánk,
mintha döglött lóval imádkoznánk.
 Isten adjon tinéktek
ezerszer annyit,
mint amennyit ígértek,
nekem meg kétezerszer.
kapzsiságotokkal
önzéssel vetekszem.
az ígéret adósság,
tisztelt járkállás bíróság.
jól áll nekem a  muszájkabát.
nemsokára idestova,
visszarúgó gumiszoba...
lendkerekes teknősbéka...
sípoló macskakő,
ez lehet a  valóság?
a  legesleg végső.

2017.   december   01.