Privát angyal

Nagy Vendel képe


Nagy Vendel:

Privát angyal
 
 
ANGYAL JÖTT A SZÉLLEL
 

Az öregember bezárta a lakásajtót, és kilépett a hideg utcára. Érezte a decemberi hűvös szelet, de nem törődött vele, mert olyankor mindig izgalomba jött, ha meghalt szeretteihez indult a temetőbe.
 
 Összébb húzta magán a kabátot, fehér botjával kopogtatta a járdát és a mellette elmaradozó házak falát.
 
Ismeri az utat, hiszen régóta jár errefelé, de mióta megvakult – már lassan tízedik éve –, kezdenek elhalványodni az emlékek.
 
Néha belelép egy gödörbe vagy vízlefolyóba, nekikoccan egy vaskapunak a bot vége, ilyenkor a kutyák mérgesen harapják a lyukat a kapu alatt.
 
Olykor ráköszön valaki járókelő, hiszen sokan ismerik a kisvárosban, sokakat tanított közülük.
 
Elért a zebráig, s tudta, itt alaposan figyelnie kell az átkelésnél, mert nagy a forgalom.
 
Már egy ideje észrevette, hogy valami halk suhogás vagy lágy zene hallatszik mögüle, és kellemes szellő is eléri néha-néha. S egy ismeretlen, jóleső illat.
 
Elindulna, de lágyan, alig érezhetően, valaki megérintette a vállát. Azonnal megállt, és egy hatalmas busz rohant el mellette, még jó, hogy szót fogadott. Ki lehetett az, gondolkodott magában, talán valami ismerős, mormogta vélekedésképpen.
 
 
 
Útja egy hídon vezetett át, botjával érezte a híd korlátjának kongó rezgését, és hallotta a víz csobogását. Sokat könyökölt ezen a korláton valamikor, és nézte a vízbe ugráló békákat. Sok érdekességet lehetett itt látni, minden évszakban.
 
Volt, mikor csak érként folydogált, de záporkor folyóvá duzzadt. Ilyenkor venyigét, fatuskót, hordókat, és akár még teknőket is hozott magával, elöntve iszappal a város utcáit.
 
Ma már csak elképzelte a régi nyarakat, mikor melegben térdig állt a vízben, vagy télen korcsolyázott a jégen. Elmosolyodott, és tovább botozott.
 
 
 
Valami robogásra lett figyelmes, olyan, mintha otthon az unokák motorozását hallaná, azt a kis, lábbal hajtható gyermekmotort vélné felismerni.
 
A vállán megint csak érezte az érintést, és a halk suhogást. Megállt.
 
A kisgyerek vad rohanással nekiment a lábának, megszeppent és sírni kezdett, de az öregember csak mosolygott. Senkinek sem lett baja az ijedtségen kívül.
 
A vércsehangú anyuka, kissé megkésve rohant a gyerek után, és letolta az öregembert, mondván neki, „hát nem lát?”
 
Az öregember elnézést kért, hogy neki jöttek, és válaszolt, „igen, nem látok”.
 
„De azért füle az van”, rikoltotta a vércsehangú.
 
„Van”, mondta, és tovább ballagott.
 
„Te meg ne menj neki minden hülyének”, dorgálta a gyereket az anyuka.
 
 
 
Befordult a temetőkapunál, és emlékeiből tudta, csak végig kell mennie a betonos főúton és hamarosan odaér a kriptasorhoz.
 
Elhaladt a kis kápolna mellett, ahol temetéskor harangozni szoktak – mikor ment a menet –, a ravatalozónál balra és máris ott van.
 
Megtapogatta a szürke követ, amelyre már sok név van vésve, párat már ő íratott rá. Itt nyugszanak drága szülei, és a testvére is.
 
A kriptát még a mama vette a papa halálakor, és a sír mellett álló tujafát a testvére ültette csemeteként, de már több embermagasságúra nőtt a sok év alatt.
 
Az öregember is volt már lent a sírban, hiszen mikor temették a papát, lement, mivel tele volt szeméttel a frissen meszelt kripta, és ki kellett takarítani. Hanyagok voltak az építők, deszkákat, cementes zsákokat, és másféle hulladékot feledtek a kriptában. Nem hagyhatta, hogy örökre ott szentségtelenítse a sírt a rendetlenség emberi bizonyítéka.
 
Alaposan körülnézett. „Valamikor te is ide kerülsz”, gondolta magában. A mindenkori rituálé szerint, végigtapogatta a sírt, az öntött karikákat, és ujjával elolvasta a neveket. Fura volt a saját nevét is kitapogatni.
 
Mikor a keresztnevén járt az ujja, valaki lágyan rátette a kezére a sajátját. Mintha csak véletlenségből hozzáérne, s az öregember látni vélt egy karcsú, magas leányalakot, aki a kő mellett állt.
 
Arca mosolygott és lényéből fény áradt, lágyan, szelíden. Gyönyörű volt. Az öregember csodálkozott, hogy miért nem fázik, hiszen lenge ruhában állt ott mellette.
 
Eltűnődött.
 
Minden karácsony délelőtt kijött a temetőbe, és egy kis fenyőágat hozott a lent alvóknak, rajta egy aranyos csengettyűvel és egy szál gyertyával.
 
Ajándékait lerakta a márványkőre, kicsinykét elbeszélgetett az eltávozottakkal, és már indult is haza, mondván, nyugodjanak, hamarosan újra eljön. Szorítsanak helyet, neki is el kell itt férnie, számára ők nem haltak meg, csak ide kiköltöztek. Megsimogatta a kőoszlopot és a fát, s lassan elindult a ropogó, kavicsos úton.
 
 „Én megyek haza a jó melegbe, csak titeket hagylak itt kedveseim, a zord hidegben”, mormogta magában, rosszallóan vélekedve.
 
Itt maradt az élő tujafa, és a halott márvány, a két kontrasztot szimbolizálva.
 
Az őrangyal néhány lépésnyire követte.
 
 
 
 Hallotta, hogy valahol halkan beszélgetnek a sírok között, „hát ez még él?”, kérdezték suttogva egymástól, de az ilyenekre már oda sem figyelt.
 
Mikor a kápolna mellett haladt el, eszébe jutott, mikor gyermekkorában a harangozást hallgatta, kitalálta, mit mondanak a harangok. Ha öregember halt meg, azt mondták: „házát, földjét, szőlőjét”. Ha szegény ember ment el, akkor azt csendítették: „ringye, rongya, ringye, rongya”. Ezen elmorfondírozott a temető kapujáig.
 
 
 
A főutcán már sokan jártak, de igyekeztek hazafelé, hiszen ma este már felállítják a fenyőfákat, amelyek átváltoznak karácsonyfává, átszellemülnek, átlényegülnek.
 
Az öregember az otthoni családjára gondolt, akik már várják haza, ünnepi vacsorával és díszes karácsonyfával, mint minden évben. Lelkiismeret furdalása van állandóan, hiszen betegsége okán cserbenhagyta a gyermekeit, feleségét, most, amikor a legnagyobb szükség volna a munkájára és a segítségére. Néha-néha hátrapillantott, és vágyta, hogy kövesse az angyal. „Ő is hazajön velem”, gondolta.
 
Emlékezett egy régmúlt időre, amikor várta egy angyal eljövetelét, de az idők zivatarában, ennek eddig nem jött el az ideje. Mindig is érezte, hogy valaki áll mellette, de még soha nem látta így, mint ma. Valaki mindig vigyázta a lépteit, őrizte, nehogy valami baja essen. S ma végre meglátta. Tudta, csak ő lehet az.
 
Álmában sokszor feltűnt, de az arca mindig homályban maradt.
 
 
 
Érezte, szálingózik a hó. Pedig nem ígért havat a rádió. Örült, hogy mindent befed fehér lepellel a hótakaró.
 
 
 
Hazaértek. Az öregember kinyitotta az ajtót, s mindketten bementek. Kellemes meleg fogadta, és a halászlé is ugyanolyan jó volt, mint egyébkor, de mégis más lett minden. A lány csak állt a fal mellett és mosolygott. Kezeit összekulcsolta és figyelt.
 
Elénekelték a Mennyből az angyalt, és meggyújtották a gyertyákat a fán. Meghitt volt az este, az unokák önfeledten bontogatták az ajándékokat, s a felnőttek áhítattal figyelték őket. Csak az angyal térdelt még sokáig a fa előtt, ragyogó arccal. Senki nem vette észre, csak az öregember látta, végre mindenki itt volt, és eljött az igazi karácsony is, amelyre mindig is várt.
 
Az én kis Angyalkám.
 
Meghittség, és melegség járta át a szobát, s az öregember mosolyogva állt.
 
Látni vélte a csodát.
 
Talán az utolsó karácsonyán.
 
 
 
Egy angyal jött a széllel, az örökkévalóságon át.
 
SZEKSZÁRD,  2017.  KARÁCSONYÁN
 
 
......

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Egyik este (humor) Pócsa Józsefné 2017/08/25 - 07:01 2017/08/25 - 07:01
Irodalom Augusztusi csillaghullás Nagy Vendel 2017/08/24 - 18:05 2017/08/24 - 18:05
Irodalom Az elesett férfi toni 2017/08/24 - 11:59 2017/08/24 - 11:59
Irodalom Amikor a színek újra élesek toni 2017/08/23 - 00:32 2017/08/23 - 00:32
Irodalom Helene Branco: Der Hirtenknabe / A pásztorfiú toni 2017/08/22 - 10:30 2017/08/22 - 10:30
Irodalom Csak egy kis gondolat toni 2017/08/21 - 09:01 2017/08/21 - 09:01
Irodalom Egy macska végakarata Füles 2 2017/08/19 - 16:28 2017/08/20 - 18:12
Irodalom Múlt illata Új kenyér karnevál 2017/08/19 - 18:31 2017/08/19 - 18:31
Irodalom Vihar Szegeden Pócsa Józsefné 2 2017/08/12 - 12:08 2017/08/19 - 18:12
Irodalom Üdülés Vrasnán Pócsa Józsefné 2017/08/19 - 18:10 2017/08/19 - 18:10
Irodalom Ünnep Nagy Vendel 2017/08/19 - 11:54 2017/08/19 - 11:54
Irodalom Tavaszra várva... toni 2017/08/19 - 10:03 2017/08/19 - 10:03
Irodalom Névnapodra Nagy Vendel 2017/08/18 - 12:21 2017/08/18 - 12:21
Irodalom Szél suttog csabaiandy 2 2017/08/16 - 07:27 2017/08/18 - 12:02
Irodalom A büntetésre várva toni 2017/08/18 - 06:27 2017/08/18 - 06:27

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Várkonyi Judit - Boér Péter Pál Színikritika egy archív darab margójára boerpeter 8 2014/06/23 - 23:47 2014/07/01 - 18:37
Audió Várkonyi Judit - Boér Péter Pál Hallod-e Rozika Te boerpeter 6 2014/06/23 - 23:48 2014/06/25 - 18:43
Audió Várkonyi Judit - Boér Péter Pál Villanó, villamospótló villamosok boerpeter 2 2014/06/23 - 23:48 2014/06/24 - 22:46
Audió Herbák István András (Tinian) - Őriztem! zsuska 3 2014/06/22 - 10:19 2014/06/22 - 22:04
Audió Lénárd József - Aki egyedül sétál zsuska 2 2014/06/22 - 09:53 2014/06/22 - 21:25

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tumpek Anikó és Tallászné Marika - Zenés irodalmi est prayer 2014/03/20 - 07:42 2014/03/20 - 07:42
Rendezvény Jubileumi Tavaszi CINKE Fesztivál Judit 2014/03/17 - 15:16 2014/03/17 - 15:16
Rendezvény Nőnapi kiállítás megnyitó - kórus és irodalom prayer 2014/03/05 - 09:19 2014/03/05 - 09:19
Rendezvény CINKE Farsang az Origó-Házban! capek 2014/02/19 - 00:39 2014/02/19 - 00:39
Rendezvény RELL KATA kiállítás megnyitója capek 2014/02/04 - 15:55 2014/02/04 - 15:55