Elmentél

Akkor régen...januárban,
rettegve egy hírre vártam,
rideg orvosi szobában,
titkon reszketett a lábam.

Elhangzott a zord igazság,
hallgattam halálra válva.
Nem, ez nem lehet valóság...
„Már csak hetek vannak hátra.”

Egy rossz álom, azt gondoltam,
ez csak mással történhet meg,
rémült szívvel tiltakoztam,
nem lehet...te nem halhatsz meg.

Drága tested kín gyötörte,
könnyem árja jéggé dermedt,
önuralmam összetörte,
égő szemed reám meredt.

Tehetetlen harag rázott,
rombolni lett volna kedvem,
elátkoztam a világot...
Mindhiába...elvesztettem.

Pár nap múlva üres ágy várt,
már csak hűlt helyét találtam,
ő elhagyott, már messze járt...
Emlékét szívembe zártam.

Írta: Törő Zsóka

Weggegangen

Schon lang ist her, im Januar,
bangend auf die Nachricht wartend,
dort allein, im Arztzimmer war,
stand ich zitternd, leise weinend.

Und dann kam die raue Wahrheit,
wie der Tod erstarrt, stand ich da,
Nein, das darf nicht die Wahrheit sein…
„Noch nur Paar Wochen bleibt er da!“

Ein schlechter Traum hab ich gedacht,
das kann nur mit andern geschehen,
mit schreck erfühltes Herz erwacht,
das kann nicht sein, du darfst nicht gehen.

Dein Körper geplagt von Qualen,
meine Tränen zu Eis gefroren,
die Beherrschung, hab‘ verloren,
deine Augen, an mich starrten.

Ohnmächtiger Zorn hat mich erfüllt,
ich könnte jetzt alles zertrümmern,
gegen die Welt, nur Hass gefühlt,
als würde ich geistig verkümmern.

Daheim ein leeres Bett gewartet,
dein Bett ist jetzt so einsam und kalt,
hat mich verlassen unerwartet,
nur die Erinnerung blieb mir halt.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni