ANIMA / ANIMUS

prayer képe

ANIMUS
 
Jöjj el végre dalom, boldogíts,
a komorság arcomra fagyott.
Végtelen bűnömet álmosítsd,
ha a hitem úttalan hagyott.
 
Úr-szívem minduntalan szeret:
csontjaim égő, elfolyt viasz.
Áldás, vagy átok vagy kereszt?
…záródó szemed nem ad vigaszt.
 
Tán jobb annak, ki zordsággal él,
saját nyilát magába lőve,
szerelmében nem terem babér,
önmaga ellensége hőse.
 
Sírgödre: hajléktalan csarnok,
se holt, se élő nem fekszik ott,
valami imaféle hangok
búsítják azt, ki égre nyitott.
 
Mordulok most is, hangom rekedt,
gonoszok tanácsain élek.
Csúfolódók gyönyöre lebeg
s elvész bennem a legszebb lélek.
 
Pogányként járok, füttyszó nélkül,
madarak hullnak körös-körül.
Szememnek árka folyton mélyül,
nélküled már látni sem örül.
 
Hogy királynak jobb, vagy alantnak,
tán mindegy, ha magasztalan mind.
Ha álmodlak, ők nyugton hagynak,
egymást becézgetik szavaink.
 
S az énekünk csak repedt harang,
oltárkövön rezzenő virág,
utcára nyíló kapu alatt
mint messiásra váró imák.
 
 
ANIMA
 
Boldog az, ki sírva énekel
akkor is, ha nagyon szomorú,
és ha derű elé térdepel,
kihull belőle a háború.
 
Folyókkal telt ösvényen halad,
bűnbánó-békesség a szíve.
Nem épít maga köré falat,
lelke: szeme tiszta felszíne.
 
Így állok előtted, halkan még,
tanulatlan és csendes vagyok.
Ami szót tenéked adhatnék,
attól megenyhülnek a bajok.
 
Hajlékom: gyöngeágú-kezem
mely beléd kapaszkodva éled.
Nézd, ha ujjam arcodhoz teszem,
én már a semmitől sem félek.
 
Polyva létem eddig szél hordta,
szárazságban égett a tarló.
Most perzselt arcom pírja mondja,
csókos ajkam tehozzád hajló.
 
Ha vétkem vagy, magammal viszlek,
nem látja senki, hogy vétkezem.
Csak te tudsz rólam s mindig hiszlek,
előttünk eztán a végtelen.
 
Persona-maszkom árnyék egyben,
köpenyem a sötét éjszakán,
de kiviláglik tőled kedvem,
te vagy nekem az igaz hazám.
 
Hallod a dalt?.. Imago Dei!
Mibennünk hangol egy zongora:
zörögnek szívünk bilincsei,
az Úrnak kegyetlen záloga.
 
prayer
zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

A költészet napját ma verseiddel ünnepeltem!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Örülök, hogy végre olyan verseket olvashatok újra a CINKÉN, melyek művészi tartalommal bírnak Mosoly Egészen kiváló ez az ikervers! Nagyon tetszenek az Általad használt képek, és a szép, központozott sorok gördülése. Jó volt betérni Hozzád Zoli !

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12
Két vers, de mégis egy - ahogy az ember lelkében is mindkettő ott lakozik. Remek ötlet, ami tovább is gondolkoztatott. Örülök, hogy olvastam, Zoli!

- hori -

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyatról / Genaues Gedicht über die Abenddämmerung toni 2021/06/09 - 13:02 2021/06/09 - 13:02
Irodalom Arany János: Kertben / Im Garten toni 2021/06/08 - 08:12 2021/06/08 - 08:12
Irodalom Ambrozovics Dezső: Dal / Das Lied toni 2021/06/07 - 09:18 2021/06/07 - 09:18
Irodalom Radnóti Miklós: Írás közben / Beim Schreiben toni 2021/06/05 - 09:28 2021/06/05 - 09:28
Irodalom Radnóti Miklós: A félelmetes angyal / Der fürchterliche Engel toni 2021/06/03 - 08:55 2021/06/03 - 08:55
Irodalom Radnóti Miklós: Két karodban / In deinen beiden Armen toni 2021/05/31 - 07:51 2021/05/31 - 07:51
Irodalom Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket / Liebe das Kind toni 2021/05/30 - 09:16 2021/05/30 - 09:16
Irodalom Ady Endre: Hazamegyek a falumba / Ich gehe nach Hause in mein Dorf toni 2021/05/29 - 09:06 2021/05/29 - 09:06
Irodalom Radnóti Miklós: Erőltetett menet / Gewaltmarsch toni 2021/05/27 - 23:08 2021/05/27 - 23:08
Irodalom Petőfi Sándor: A Tisza / Die Theiss toni 2021/05/26 - 07:35 2021/05/26 - 07:35
Irodalom Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner toni 2021/05/24 - 06:24 2021/05/24 - 06:24
Irodalom Kozma Andor: Pünkösdi rózsa / Pfingstrose toni 2021/05/23 - 08:38 2021/05/23 - 08:38
Irodalom Gárdonyi Géza: Vilma / Vilma toni 2021/05/22 - 08:32 2021/05/22 - 08:32
Irodalom József Attila: Óh szív! Nyugodj! / Oh Herz! Beruhig dich! toni 2021/05/21 - 13:53 2021/05/21 - 13:53
Irodalom Petófi Sándor: Ha férfi vagy, légy férfi / Wenn du ein Mann bist, sei ein Mann toni 2021/05/20 - 06:50 2021/05/20 - 06:50

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50