Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)

ambrusa képe

Pályázati felhívás a 16–19 éves korosztály alkotói számára! A Műút folyóirat idén 8. alkalommal rendezi meg hagyományos tehetséggondozó táborát — ezúttal a Miskolcon, a Bükk lábainál található Mexikó-völgyben. A Tábor a 16–19 éves korosztály alkotói számára nyújt kiváló lehetőséget, hogy a folyamatos költői műhelymunka és a magas nívójú kísérőrendezvények (szakmai előadások, beszélgetések) révén fejlesszék képességeiket. Az idei tábor résztvevői alkotásaikat egy közösségi rádió stúdiójában rögzíthetik, s ezeket a hangfelvételeket a Műút portálján publikálni fogjuk. A tábor vezetői: Jenei László, Vásári Melinda és Zemlényi Attila. Műhelymunka 3×3 órában: Mezei Gábor További meghívott előadók: Korpa Tamás, Lapis József, Mohácsi Balázs, Tellinger András Slam: Barcsai László (Bájer Máté, Bánóczi Bea, Irlanda Kristóf) A táborban való részvétel (étkezéssel és szállással együtt) ingyenes. Jelentkezni október 5-ig lehet önéletrajzzal és maximum két publikálatlan verssel Jenei Lászlónál a jenei@muut.hu címen. A jelentkezések elbírálásáról október 15-ig minden pályázót értesítünk. Forrás: http://www.muut.hu/archivum/29338

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Töredék... Anonymous 18 2008/10/13 - 20:57 2008/10/15 - 20:02
Irodalom Hitem Anonymous 19 2008/10/17 - 23:14 2008/10/21 - 22:55
Irodalom Szeretem a Facebookot Anonymous 12 2014/02/19 - 07:27 2014/03/06 - 16:35
Irodalom A bizalom pillangója Anonymous 6 2008/08/03 - 10:07 2008/08/07 - 18:25
Irodalom Ülj mellém kedves Anonymous 10 2009/02/08 - 16:27 2009/02/10 - 00:24
Irodalom Bélyeg a homlokon (irodalmi blog) Anonymous 5 2008/08/09 - 15:33 2008/08/26 - 20:20
Irodalom JÖVENDÖLÉS: SZELID ÁTOK Anonymous 12 2009/01/24 - 00:58 2009/01/25 - 21:38
Irodalom pedig-rém Anonymous 8 2009/01/25 - 13:11 2009/01/25 - 23:58
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Elő átvételi elismervény Anonymous 1 2014/02/14 - 09:03 2014/02/15 - 00:28
Irodalom Exkaliburátor Anonymous 6 2009/01/23 - 17:46 2009/01/23 - 18:54
Irodalom Kopott fényű csillag Anonymous 7 2008/09/29 - 20:09 2008/09/30 - 21:04
Irodalom Végső búcsú Anonymous 15 2008/10/06 - 19:44 2008/10/07 - 20:00
Irodalom Vincent bakancsa vagyok! Anonymous 10 2009/01/26 - 05:21 2009/01/27 - 21:16
Irodalom Meg nem született fiamnak... Anonymous 15 2009/01/30 - 01:04 2009/02/05 - 11:03

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Ülj mellém kedves Anonymous 8 2009/02/08 - 16:20 2009/02/10 - 00:35
Audió Desert Rose - Marian verse Anonymous 12 2008/10/26 - 11:07 2008/11/01 - 20:33
Audió hang - marad-ok Anonymous 4 2009/02/17 - 21:49 2009/02/19 - 23:21
Audió Erotikus éjszaka Anonymous 11 2009/02/08 - 15:05 2009/02/08 - 18:25
Audió ABRACADABRA - HOLNAPTOL abracadabra_zenekar 3 2012/04/12 - 13:32 2012/04/15 - 17:51

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Meghívó a Bárka Művészeti Szalon bemutatkozására capek 2014/09/23 - 12:40 2014/09/23 - 12:40
Rendezvény CINKE Portré sorozat és Irodalmi Kávéház capek 2017/03/24 - 16:15 2017/03/21 - 12:02
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény Lóki Judit kiállításának megnyitója capek 2015/12/04 - 11:57 2015/12/04 - 11:57
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - Falun Dafa - Kína rejtett világa! capek 2014/03/24 - 00:15 2014/03/24 - 00:15