Egy szerelmes „versezés” margójára

Markovics Anita képe

Egy szerelmes „versezés” margójára

Sokat gondolkodtam, hogyan is kéne belekezdeni ebbe a cikkbe, amellyel egy kötetbemutató leírását kísérlem meg, és arra jutottam, hogy azt a központi kérdést teszem fel és fejtem ki bevezetésként, ami a beszélgetés során vetődött fel. „Ti is álmodtatok vagy álmodtok arról, hogy egy (vagy több) művész múzsái legyetek?” Ez elsősorban a lányokhoz szólt a bemutató során, de a fiúk, férfiak véleményére is kíváncsi volt az írónő. A nők többsége bólogatott, de magyarázatot nem kaptunk a miértre. A ki nem mondott válaszok között,  azt hiszem, ilyenek merültek volna fel:  „Felfigyelnének a művészetemre”, “Lenne egy pártfogóm”  vagy „Megtapasztalnám a szerelmet”. A Pinata írónőjével pont az utóbbi történt meg.

 

Markovics Anita tinédzser kora óta foglalkozik szépirodalommal. Kezdetben versek születtek tolla vagy klaviatúraleütése nyomán, ma már azonban a próza is egyre jobban érdekli. Írói élete mellett fotósként, újságíróként, szakfordítóként, grafikusként is tevékenykedik. Első kötete, amelynek bemutatójára Pécsett, a Színház téren található családias hangulatú Filterben került sor, erős képi világú, de érzékeny verseit tartalmazza. A letisztult borítójú könyv a Pinata címet viseli. A Pinata egy papírmasé játék, amely Mexikóból származik és lényege, hogy édességekkel tömik meg a formát, majd magasra kötik és a gyerekek bottal ütik, hogy leszakítsák. A kötet fajsúlyos verseit Sylvia Path két alkotása, „A méhes láda megérkezik” és a „Zúzódás” keretezi.

 

A fotót Czeczon Enikő készítette.

 

Az est moderátora Boros Bálint, a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszékének végzett hallgatója volt, aki nagyszámú érdekes kérdéssel bombázta az írónőt, különös hangsúlyt fektetve a háttértörténetre, ami arra a szerelmes levelezésre irányult, amelyet Markovics Anita folytatott egy művésszel, aki felfedezte benne a tehetséget és a múzsát. Ahogy azonban a címben is írtam, ezt a beszélgetést a két költő között én „versezésnek” nevezném, hiszen poéma formájában történt. Reagáltak egymás megjelent műveire, így kommunikálva érzéseiket.

 

Az írónő a bemutató során elmondta, hogyan élte meg ezt a helyzetet, és kitért a könyv címének a megmagyarázására. Papírmasé doboznak érezte magát az egész levelezés alatt. „Ütötték” és „bántották”, de nem azért, hogy a legjobbat hozzák ki belőle. Többes számot azért használok, mert egy másik költő is bekapcsolódott ebbe a levelezésbe. Markovics Anita egy múzsa volt, akivel játszott a szeretett ember és annak barátja, de mindezek ellenére a megélt helyzetet versekbe tudta foglalni és az ekkor született legjobb írásai kerültek be első kötetébe.

 

Az estet tovább színesítették Anita felolvasásai, valamint Resch Gergely gitárjátéka. Az előadott versek között szerepelt a „Ha” című alkotása, amely a dokk.hu-n, az Irodalmi Kikötő oldalán kétféle verzióban is szerepel. A beszélgetés zárását követően kávék, házi készítésű szörpök, limonádék és koktélok kíséretében a vendégek egymással beszélgetve vitatták meg a kötetet és annak tartalmát.

A bemutatott könyv kézről kézre járt, hogy beleolvassunk és általa bepillantást nyerjünk az írónő lelkébe, életébe, de mindemellett erős költői képeket is kapjunk, illetve a kortárs irodalomra oly jellemző szókimondó, újszerű stílusba is belefussunk. Azok, akik eljöttek, egy kellemes beszélgetés részévé váltak és magukkal vihették a kötet üzenetét: „Tegyétek le a botokat. Hagyjátok abba a püfölést. Ne hajtogassatok Pinatát magatokból.”

 

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A Bolondhoz... Kankalin 12 2011/04/16 - 12:39 2011/04/18 - 13:15
Irodalom A bor "lehellete" Tinian 7 2012/10/01 - 18:46 2012/10/03 - 17:55
Irodalom A bőrönd Petrozsényi Nagy Pál 5 2017/06/30 - 08:48 2017/07/10 - 18:05
Irodalom A borostyán szeplő 14 2008/11/11 - 20:29 2008/11/18 - 05:56
Irodalom A borostyáni tél Lácai Mihály 3 2014/12/01 - 15:50 2014/12/05 - 23:25
Irodalom A borotválkozás toni 12 2010/05/28 - 10:00 2010/06/02 - 17:09
Irodalom A Börzsöny szívében vadásztam lukacs.maria 4 2009/11/19 - 01:07 2009/11/20 - 23:36
Irodalom A bosszú szeplő 8 2008/10/22 - 10:47 2008/10/27 - 18:01
Irodalom A Boszorkány és a Farkas legendája... Lyrian 6 2008/10/09 - 14:36 2008/10/10 - 20:56
Irodalom A boszorkány halála I/II. Desert_Rose 10 2009/03/11 - 11:09 2009/03/16 - 09:35
Irodalom A boszorkány halála II/II. Desert_Rose 7 2009/03/11 - 19:47 2009/03/15 - 00:15
Irodalom A bringa meséje Góth László 1 2018/05/31 - 00:36 2018/06/07 - 00:58
Irodalom A búcsúzók András 14 2008/09/07 - 15:45 2008/09/08 - 17:56
Irodalom A bukás (1963) Góth László 7 2012/11/27 - 02:59 2012/11/29 - 14:24
Irodalom A bűn a sajtos pultnál ólálkodik Donna Ihunte Mária 9 2012/12/10 - 12:36 2013/07/25 - 06:00

Legújabb hangzóanyagok

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Tóth Árpád Lélektől lélekig Judit 2014/10/26 - 17:35 2014/10/26 - 17:35
Audió Várkonyi Judit: Kárhoztatva Judit 2 2011/08/07 - 00:54 2011/08/07 - 09:26
Audió Zsefi Zsanett (ki)úttalan 1 Judit 10 2011/05/30 - 23:50 2011/06/06 - 21:52
Audió Zsefi Zsanett de bocsásd meg a mi vétkeinket Judit 4 2011/03/17 - 22:40 2011/03/19 - 19:40
Audió Zsefi Zsanett Festetlenül Judit 17 2011/03/17 - 22:36 2014/07/31 - 22:57

Legújabb fórumtémák

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Voltál skorpio 1 2012/11/28 - 10:39 2012/11/28 - 13:47
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Zseffy Zsanett A hold szerelmese skorpio 4 2013/02/12 - 19:00 2013/03/23 - 00:48
Fórumtéma Zsolcai Lyza - Borzongás száll Taygeta 1 2012/11/18 - 23:07 2012/11/18 - 23:16

Legújabb rendezvények

Típus Címsorrend változtatása Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Emlékeztető prayer 2009/02/10 - 07:57 2009/02/10 - 07:57
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/10/09 - 22:12 2008/10/09 - 22:12
Rendezvény Emlékeztető 2008. 11. 27. prayer 2008/12/05 - 21:04 2008/12/05 - 21:04
Rendezvény Emlékeztető 2008. 08. 30. prayer 2008/09/23 - 19:55 2008/09/23 - 19:55
Rendezvény Emlékeztető 2008. 10.30. Rádió prayer 2008/11/08 - 19:21 2008/11/08 - 19:21