Etűdök 4. - Dél körül, a fák alatt

hori képe

Egyszerű, augusztusi hétköznap van, szabadságomat töltöm. Minden különös elképzelés nélkül a belvárost járom, nézem a kirakatokat, az embereket, a forgalmat. Mindig lenyűgöz a város nyári, turistáktól hemzsegő hangulata, a teraszpresszók, a napernyők és újabban a sétálóutcák fölé kifeszített színes napellenzők, amelyek a hirtelen jött záportól is némi védelmet nyújtanak. Próbálok egy festő szemével nézni, akinek az érzékei ki vannak hegyezve a szépre: a színek és formák szimfóniájára.
Aztán betérek egy antikváriumba, kicsit érezni a régi könyvlapok illatát, s ha már idetévedtem, megveszem Maurice Maeterlinck könyvét: Pelléas és Mélisande. Valamikor rég olvastam már, de kölcsönadtam, és sajnos, az idő homályába vész, hogy kinek.
Talán tizenegy óra lehet, a meleg fokozódik, és ettől indíttatva térek be az egyik utamba eső, belső udvarban lévő kerthelyiségbe. Az évek alatt sokszor elhaladtam már mellette, de még soha nem figyeltem fel rá. Puritánnak mondható, vagy inkább retrós, valószínűleg a vékonyabb pénztárcával rendelkező, illetve a diákságot megcélzó vendéglátó-ipari egység, de az utca zajától elszakadva, az árnyas fák alatt mégis barátságos benyomást kelt. Bizonyára a délelőtti órának vagy a lassan közelgő ebédidőnek köszönhető, hogy rajtam kívül egyetlen vendég ül csak, egy fiatal lány. Bárhol elhelyezkedhetnék, de valamiért mégis a mellette lévő asztalnál foglalok helyet.
A felszolgáló fiatalember azonnal megjelenik, pohár sört rendelek. Jólesik az ital, s közben, hogy elüssem az időt, fellapozom a könyvet, amit vettem.
Így telnek a percek, a söröm közben elfogy, ezért újabbat kérek. A felszolgáló térül-fordul, hiszen más dolga nincs, s csak úgy megjegyzem:
- Milyen egyszerű volt régen, amikor még cigarettát is lehetett kapni ilyen helyeken!
A fiú egyetértőn bólint.
- Sajnos, nem tartunk - mentegetőzik. Persze mindketten tudjuk az okát. Ha ismerne, mint törzsvendégét, azért biztosan előkerülne egy doboz cigi a kedvemért, a pult alól.
Ekkor leszek valójában figyelmes a másik asztalnál ülő lányra: előtte dohány és cigarettapapír, doboz gyufa. Elcsíphette az előző megjegyzésemet, mert enyhe mosollyal az arcán, félreérthetetlen kézmozdulatot tesz a dohány felé, de meg is erősíti:
- Ha van kedve... átülhet hozzám, ne ücsörögjek itt magamban. - Ebben a pillanatban sok minden átszalad a fejemben, és nem csak a szemmel látható generációs különbség és a meglepő közvetlensége. Félhosszú, néhol vörös színbe átmenő, kissé hullámos, barna haja van. A jóval nagyobb, ujjánál felgyűrt ingben, farmerben jól mutat. Így nem teketóriázom, helyet foglalok nála, vele szemben. - Szívesen beszélgetnék valakivel - mondja -, és amúgy is unom már a pultnál ácsorgó felszolgáló vizsla tekintetét.
A nő jóval több, mint fizikai valója, mert óhatatlanul is kiterjeszti önmagát, megjelenése és személyisége kitölti a rendelkezésére álló teret. Persze, ha képes erre. Valószínűleg ezért ülhettem minden előre megfontolt szándék nélkül is a szomszédos asztalhoz, és ezt érezhette meg a felszolgáló is. Bár lehet, hogy csak képzelem, most mintha mérgesen nézne rám. Megsajnálom egy kicsit, végül is elrontom a románcát.
A lány gyakorlott mozdulatokkal cigarettát készít nekem, befejezésül végighúzza nyelvét a papír szélén, majd összehajtja.
- Ha így megfelel... - mondja.
- Természetesen - válaszolom, s arra gondolok, hogy az ő nyelve azt a papírt érintette, amit a számba veszek. Van ebben valami erotikus. Mindez abszolút nincs ellenemre.
- Olíviának hívnak - mutatkozik be, s korosztályára nem túl jellemző, a kezét is felém nyújtja.
Én is hasonlóképp teszek.
Talán ezek a legnehezebb pillanatok, mert rögtön felmerül a hogyan tovább problémája.
- Nem sokat dohányzom, de egy-egy cigi jólesik, ha iszom valamit - mondom -, inkább csak a hangulat kedvéért.
- Teljesen megértem, én is csak ilyen alkalmakkor sodrom. Illetve ha várakoznom kell. Otthon már eszembe sem jut.
Talán várt valakit, aki nem jött el, és messziről érkezhetett, gondolom, mert utazótáskát is látok a másik széken.
Maradok a magázódásnál, ha már így alakult, az így kifejezett kölcsönös tisztelet érdekesebbé teheti a beszélgetést, és azt is bizonyítja, hogy fiatalsága ellenére komolyan veszem.
- Meghívhatom egy italra? - kérdezem, mert látom, üres a pohara.
Mivel igent mond, intek a felszolgálónak, aki valószínűleg a lány fogyasztást felhajtó hatására kiengesztelődött, mert arcán mintha most nem lenne haragos tekintet.
"Még egy limonádé vodkával" - rendel, magamnak pedig újabb pohár sört kérek.
Nem faggatom Olíviát a kilétéről, hagyom, annyit áruljon el magáról, amennyit jónak lát, de érzem, ő sem akar kérdezősködni felőlem. Helyette megfogja a könyvet, amit vettem. "Szabad lesz?" - kérdezi. Mivel igennel felelek, átpörgeti a lapjait, beleolvas a fülszövegbe.
- A belga Maeterlinck nagyon népszerű volt - mondom -, de szinte a teljes névtelenségből került reflektorfénybe újszerű művészetével. Drámáival a szimbolista színházat teremtette meg. Kimagaslóan jó kritikát kapott.
Aztán mesélek még arról, hogy a maeterlincki dramaturgia díszletei, az ódon kastélyok, várak, sötét erdők, kis tavak felett átívelő hidak. Darabjainak zord atmoszférája és ezzel együtt a halál megjelenése remek témát szolgáltatott a kortárs zeneszerzőknek, így Debussy operát komponált a két szerelmes, Pelléas és Mélisande történetéből, és ugyanez, kis idő után Schönberg művének is alapjául szolgált. Debussy szerette volna elfeledtetni Wagner Trisztánját, operája borzasztóan újszerű volt. De Rómában hatalmasat bukott. Schönberg pedig ahelyett, hogy szembe fordult volna Wagnerrel, hű maradt a német mester felfogásához, igaz nem az opera, hanem a szimfonikus költemény műfajában.
Olívia érdeklődve figyel, kérdéseket is feltesz, amiket én rendre meg is válaszolok.
Talán fél óra után a második cigaretta következik. Olívia vékony ujjai magabiztosan végzik szertartásos mozdulatukat, nem gátolják hosszú, lakkozott körmök.
Most már meg sem kérdezi, én kapom az elsőt. Meg is gyújtaná nekem, de elfogyott a gyufa. Így keresgélni kezd a táskájában, s hogy sikerrel járjon, apránként az asztalra kerülnek sorjában: a la Repubblica egyik száma, aztán egy könyv, olasz kiadásban Ha meghal a nap Oriana Fallacitól (Se il sole muore), végül napszemüveg, hajcsat és mobil.
Ha az ember talál valami érdekeset a másikon, akár valami jelentéktelen részletet is, akkor hajlamos azt kiemelni, fontosnak beállítani. Ilyen a lány szépen lenőtt fülcimpája, amelynek ívét az állcsont továbbviszi, amit a fül mögé tűrt haj, mintha ki is hangsúlyozna. Mégsem tudnám eldönteni, mi a vonzóbb, ezért számomra most a fül-arc-haj hármas kompozíciója jelenti az esztétikát, beleértve az orr egyenes vonalát, a már erőteljesebb szemöldököt, az érzéki szájszéleket (kicsivel felette és jobbra egészen aprócska anyajegy), amelyek nevetéskor felfedik a hibátlan, ámbár leheletnyire előreálló, így kissé hangsúlyozottabb felső fogsort és a halvány ínyt. És mindehhez jól illik a lefelé ívelő barna szem.
Ahogy táskájában keresgél, mozdulatai kimértek, megfontoltak. Egy az élete elején álló fiatal nő, a szépen artikulált beszéde és mondandója, a higgadt megnyilvánulásai alapján úgy vélem, talán az itteni egyetemre járhat. Persze nem tudhatom. De ha máshogy nem is, indirekt csak-csak felszedegetem az információmorzsákat róla.
Aztán előkerül egy letéphetős, reklám levélgyufa, egyes helyeken úgy látszik, még kapható. Meggyújtja a cigarettámat, és magának is készít egyet.
Nézem a könyvet, a borítón az írónő látható. Vajon hány fiatal lánynak szolgált példaképül?
- Nagyon rég olvastam - mondom -, valamikor az érettségi előtt, az első barátnőm ajánlására. Azóta, Fallaci példáját követve, nem használok citrom illatú szappant.
Elmosolyodik.
- Én sem szándékozom - mondja, és látom, örül ennek a köztünk lévő kapcsolódási pontnak.
- Úgy látszik, Fallaci még mindig hatással van a fiatal generációkra, annak ellenére, hogy azóta nagyot változott a világ.
- Ma már más problémákkal nézünk szembe, de ki kell zökkennünk abból a tévhitből, hogy úgyis fejlődik a világ és megoldódik minden. A legmodernebb filozófiák az emberi szabadság tekintetében jóval meghaladták azt, amit a civilizációnk érvényesíteni akar, illetve képes. Ezért tenni kell érte. Most is szükség van olyanokra, akik rámutatnak a hibákra.
Arra gondolok, hogy valóban, definiálhatjuk mi a szabadságot tűhegynyi pontossággal, ha nem tartjuk be. A valódi szabadság illúzió, így más irányba viszem:
- És talán szükség van hősökre is - mondom.
Nem válaszol azonnal, kétoldalt lebiggyeszti a szája szélét; nem tudja, de ezzel nekem is időt ad, hogy elidőzzem rajta.
- Igen. De hétköznapi hősökre mindenképp - helyesel és pontosít.
- Egy kicsit mindnyájunkban benne van a hős, úgy, hogy nem is tudunk róla. Ez a kalandra hívás, az akadályok leküzdése által mutatkozik meg. A mitológiai hős kivetülése a valóságunkra. Ha a nappalainkban nem is, de álmainkban megjelenik. Az ember sokszor érez olyat, hogy tennie kell valamit, ami elismerésre érdemes.
- Próbálom az élet értelmetlenségeit kiszűrni, megvalósítani, hogy az életem egy ívet írjon le, legyen benne valami kimagasló. Még az elején járok, tudom. - Ez a Sors egyik definíciója, de nem vágok közbe, hadd folytassa. - Nem elég a megélhetést biztosítani egy életen át. Akkor legfeljebb csak átlagok leszünk. És az átlag pillanatok alatt lejjebb csúszhat. Ezért kell magunkat szorgalommal, szívós tanulással és munkával feljebb pozicionálni, hogy a végén ne mondjuk azt, hogy elpocsékoltuk az időt, amit kaptunk. Ha nem tudunk felmutatni valami fontosat, maradandót, ami valóban említésre, vagy ha úgy tetszik, elismerésre érdemes, akkor csak vagyunk. Persze lehet családunk, gyerekünk, örülhetünk otthon egymásnak, meggyőzhetjük magunkat, hogy ettől teljes az élet. De nekem ez kevés. Én jóval többet akarok.
- A hős olyat tesz, ami elismerésre érdemes, de nem feltétlenül azért, hogy elismerést kapjon. De mi, egyszerű emberek, nem inkább csak az elismerést hajszoljuk? Csak azért szeretnénk lenni valakik, véghezvinni jelentős dolgokat?
- Én eléggé motiválva érzem magam - mondja -, persze ha a társadalom jutalmaz, annál jobb, mert erőt ad. Ámbár nem tudom, létezik-e haladás elismerési vágy nélkül. Egyelőre keresem a helyem a világban.
Nyílt tekintet. Teljes meggyőződéssel beszél, a legcsekélyebb bizonytalanságot sem érzem.
- Minden embernek rá kellene jönnie, mi az, ami számára lényeges, ami boldogítja. Mert mennyivel jobb bemenni a klinikára és lezavarni tíz műtétet, mint hajnalban felkelni, a pineák között leballagni a partra, beszállni a ringatózó csónakba, és kifogni azt a néhány halat, amit majd ebédre megsütünk?
- Ez nem az ambíció hiánya?
- Lehet, hogy az. Akkor a társadalmi hasznosság és az ambíció, mindent felülír? - a kérdést csöppet provokatívnak érzem, de nem bánom.
- Az ember létét az egzisztenciális szorongás és félelem járja át, ettől indíttatva építjük ki magunk köré szimbolikus és társadalmi védőrendszereinket. Ezek a különböző társadalmi szerkezetek, az ideológiák, izmusok, ha úgy tetszik, mert szeretünk mindent felcímkézni. Ezt a küzdelmet nem tudnám elképzelni és kivitelezni embertársaink és a magunk hasznos, és ha kell, ambiciózus közreműködése nélkül.
- Valóban - mondom -, az emberi életet keretek közé kell foglalni, amelyek értelmet, célt adnak neki. Ez lehet például Isten, a természet, a történelem, és igen, a társadalom.
- Mindehhez az embernek tudatosan meg kell alkotnia önmagát, ezt nem szabad a véletlenre bízni - mondja.
- Azok közé tartozom, akik egész életükben nem jöttek rá, mivel kellett volna valójában foglalkozniuk. Így maradt a sok minden. Irigylem azokat, akik hamar ráéreznek. Én megtalálom az örömömet a zenében, az olvasmányaimban, a gondolataimban, amiket le is írok. Igyekszem nem ártani embertársaimnak. Az élet egyéb területein és a munkámban pedig hasznossá tenni magam. De a mindenkori rendszer egy monumentális gépezet, amelynek olyan mechanizmusai vannak, amelyet a legfelsőbb körök, a legnagyobb hatalommal bírók irányítanak, és olyan tehetetlensége is van, amely a legalsóbb szintekig kihat. Ez az anyagi szféra kikerülhetetlen valósága. Ha az erkölcsösség mentén szeretnénk élni, nem sok mozgásterünk marad. Ehhez jó embernek kell választani magunkat. Ez pedig elhatározás kérdése. Ezért a pénzzel és hatalommal összefüggésbe hozható törekvések nem férnek bele a gondolatkörömbe. Ami engem illet, próbálom olyan dolgokkal körülvenni magam, amik jót tesznek nekem, széppel és okos dolgokkal, esztétikával. Ez mellett, még ha a magam módján értelmezetten is, metafizikával. Hajlamos vagyok kérdéseket feltenni a világról, az ismeretlenről, vágyom arra, hogy kapcsolatba vagy párbeszédbe kerüljek vele. Ámbár lehet, hogy mindezzel csak homokba dugom a fejem, de jobb ötletem nincs a magam számára. Na de ígérem, többet nem traktálom ilyenekkel, mindannyian elszenvedői vagyunk e kornak.
- Mindez akár elégséges és jó program is lehetne - mondja -, de sajnos vannak olyanok, és nem is kevesen, akik mások megnyomorításában élik ki magukat. Ez ellen tenni kell!
Közben a szokásos mozdulatokkal újabb cigaretták készülnek.
- Az életet tekintve - mondom - a boldogság csak néhány pillanat, a fájdalom, a bánat hosszú. És sok esetben csak elhitetjük magunkkal, hogy boldogok vagyunk. A túlélésért. De valóban, mindenkinek meg kell adni erre az esélyt. Persze a pillanat jelentőségét nem szabad lebecsülni, mert ha sikerül teljessé tenni, a mélyére tekinteni, felsejlik benne az egész élet, mely tele van titokzatos és csodálatos erőkkel. Ez a kevesek kiváltsága. Az élet lényege az ő sorsukon keresztül érthető meg. - Ránézek Fallaci könyvére, még nem került vissza a táskába. - Az emberiséget megmenteni, megmenteni magától, nemes cél. Erre csak a kiválasztottak képesek. De nem mindenki ilyen szerencsés... nem mindenki ilyen okos és szép - mutatok felé -, átmenetek is vannak. A hétköznapi emberek.
Most érzek először némi bizonytalanságot a gesztusaiban. Észrevenni a különbséget nem egyszerű. Talán csak a pupillák hirtelen tágulása és összehúzódása jelzi. Majd a leheletnyire elfordított fej. Az ujjak között megremegő cigaretta. Pillanatok alatt elmúlik a zavar, és fiatalos-pimaszul belenéz a szemembe, így nekem kell állnom a tekintetét.
Ahogy a nyári szellő meglegyinti a fák ágainak felsőbb régióit, áttör a nap a levelek kontrapunktján, és ilyenkor Olívia arcán, ingén apró, remegő fények jelennek meg. Szép ujjai között most mozdulatlan a cigaretta, a légies-szelíden tekergőző füst csíkja először felfelé száll, majd óvatos, vízszintes lebegésbe kezd.
Egy ideig nem szólunk semmit. Érzem, hogy valami megváltozott. Az asztalon lassan, millimétereket tologatom előre-hátra a poharamat. De kis idő után ráteszi kezét az enyémre, így abbahagyom a pohárral való játszadozást, végül megtöri a beállt csendet:
- Tovább nem maradhatok - mondja halkan. - Elfáradtam, tegnap ilyenkor még Rómában voltam - hangja bizalmassá válik, s valóban érzem a sajnálkozást. - Tulajdonképp... - s mintha csak magához szólna, de óvatosan rám pillant: - ha belegondolok, megkedveltem ezt a helyet. És olyan kellemes itt dél körül, a fák alatt.
- Igen, jó itt délben, remek - válaszolom.
Rám mosolyog, s csak most engedi el a kezem.
Megisszuk a maradék italt.
Nézem a mozdulatait. Ahogy összepakolja a holmiját. Ahogy ujjaival hátul összefogja, majd a csattal rögzíti haját, ezzel kiemelve arcának jellegzetességét. Hiánytalanul birtokolja egy nő minden ösztönös és jóindulatban vett praktikáját. Nem tudom semlegesen szemlélni. Azt, ahogy megjelennek rajta és benne a világ dolgai.
Amikor mindent elrakott, ismét nyújtaná felém a kezét, de elbizonytalanodik, s végül odahajol hozzám, száját finom mosolyra húzza, majd mindkét oldalról puszit kapok. De nem sietve el a mozdulatot, hogy érezzem és élvezzem arcomon a bőrét. Arra gondolok, nem igaz, hogy ezek nem tudatos pontossággal megszerkesztett mozdulatok voltak, hogy elgondolkozzam rajta, ha már nincs velem.
Kisebbik táskáját keresztben átveti a vállán, utazótáskáját jobb kezébe fogja, a pult felé int, majd fiatalos lendülettel távozik.
Vajon mennyire vegyem komolyan a "dél körül"-t? Próbálom tárgyilagosan felidézni az elmúlt másfél óra történéseit, a bennem átszaladó érzéseket, hátha elmúlik minden, elszáll. Mint amikor az író napokkal később előveszi írását, újraolvassa, és megállapítja, csak az ihlet hevületében tűnt jónak, valami ilyesmit szeretnék most érezni én is, hogy észhez térítsen. Vagy fogjam fel úgy, mint az élet jóakaratú, de tétova injekcióját, hogy felébresszen évekig tartó álmomból? S talán mindez nagyon is beleillik életem történetébe?
A felszolgálóval összenézünk. Mintha most kíváncsiság ülne ki az arcára. Vagy ezt is csak képzelem?
 
 
Horváth Géza
Pécs, 2018. szeptember 20.
(V.1.)
 
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Búcsú a szülői háztól Pócsa Józsefné 2019/05/24 - 19:40 2019/05/24 - 19:40
Irodalom Karay Ilona: Vágy / Begierde toni 2019/05/19 - 08:01 2019/05/19 - 08:01
Irodalom Rozsdamarta ereszen karnevál 2019/05/16 - 07:36 2019/05/16 - 07:36
Irodalom A hűséges tamiska 1 2019/05/10 - 08:31 2019/05/15 - 20:14
Irodalom Etűdök - 6. A szirén csábítása hori 2 2019/04/23 - 14:10 2019/05/02 - 17:09
Irodalom Móra László: Anyák ünnepére / An den Muttertag toni 2019/05/02 - 08:37 2019/05/02 - 08:37
Irodalom Karay Ilona: Nézem ... / Ich schaue ... toni 2019/04/28 - 18:14 2019/04/28 - 18:14
Irodalom Alternatív Kisherceg Markovics Anita 2019/04/22 - 13:13 2019/04/22 - 13:13
Irodalom Bányai Kornél: Estike / Nachtviole toni 2019/04/20 - 09:27 2019/04/20 - 09:27
Irodalom Haikucsokor: Egy olvasó gondolata toni 2019/04/12 - 16:18 2019/04/12 - 16:18
Irodalom Körforgás karnevál 2019/04/09 - 09:26 2019/04/09 - 09:26
Irodalom Szendrey Júlia: Egykor és most / Dereinst und jetzt toni 2019/04/03 - 10:05 2019/04/03 - 10:05
Irodalom Tóth Árpád: Olykor éjjel / Manchmal nachts toni 2019/03/26 - 07:46 2019/03/26 - 07:46
Irodalom Élet virága karnevál 2019/03/22 - 10:36 2019/03/22 - 10:36
Irodalom Egy agyonhallgatott ember élete toni 2019/03/18 - 11:12 2019/03/18 - 11:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54
Audió Abody Rita: Biciklis és egyéb angyalok ambrusa 2018/12/31 - 11:18 2018/12/31 - 11:18
Audió Nádas Péter: Hazug, csaló ambrusa 2018/12/30 - 23:42 2018/12/30 - 23:42
Audió Tóth Kriszta: Magyar szusi ambrusa 2018/12/30 - 23:38 2018/12/30 - 23:38

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40