Nádas Péter: Hazug, csaló

ambrusa képe

Akkor tavasz volt, s már tudtam írni. Amikor mentem az iskolába, láttam valami furcsát. Egy nagy fekete kocsiban valami sűrű, fekete massza főtt. Fával tűzdelték a kocsit, és a masszát beleengedték a talicskába. Büdös volt. Akkor még nem tudtam, hogy ez a szurok. De érdekes volt nézni, ahogyan az utat csinálták vele. És ahogy kihűlt. Mentem az iskolába. Aztán az első szünetben eszembe jutott, hogy még jobb lenne az útépítőket nézni, mint itt üldögélni, hiába. Hiszen írni már tudtam. Egy lapot kitéptem a füzetemből, s a következőket írtam a lapra... --- Írta: Nádas Péter | Felolvasta: Ambrus Attila József (2012) | Megjelent: Alibi hat hónapra 9. Gyermekkor. Sanoma, Budapest, 2011.

A kötetről: Öt év után újra visszatalált az alibi, ezúttal a gyermekkorba. Az „Evés-Ivás”, a „Kert”, a „Fürdő”, a „Lovak”, az „Urak-Dámák”, a „Szerencse”, a „Titok” és a „Tilos számok” után megszületett a kilencedik kötet: a „Gyermekkor”. Hatvanöt ismert szerző írásait, gondolatait gyűjtötték össze a témában, számos autista gyermek és fiatal képeivel, rajzaival, melyet színes mellékletben mutatnak be. A könyv szerzői a mai közélet legkülönbözőbb területeiről „érkezve” küldték el gondolataikat, verseiket, írásaikat. Így az Alibi ismét egy sokszínű, izgalmas, szórakoztató és gyakran elgondolkodtató mű lett, mely mindenkihez szól és mindenkit érint.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Tibor Rigo: Körforgok / Ich drehe mich im Kreiss toni 2024/02/13 - 10:43 2024/02/13 - 10:43
Irodalom Rigó Tibor: Tavasz / Frühling toni 2024/02/12 - 09:57 2024/02/12 - 09:57
Irodalom Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal toni 2024/02/11 - 09:08 2024/02/11 - 09:08
Irodalom Reményik Sándor: Hópelyhek / Schneeflocken toni 2024/02/10 - 08:48 2024/02/10 - 08:48
Irodalom Egy őszülő gavallér toni 2024/02/09 - 09:41 2024/02/09 - 09:41
Irodalom Bartók Lajos: Harangszó / Glockenklang toni 2024/02/08 - 08:51 2024/02/08 - 08:51
Irodalom Hugo von Hofmannsthal Schneeglöckchen / Hóvirág toni 2024/02/07 - 07:58 2024/02/07 - 07:58
Irodalom Rigó Tibor: A Hold / der Mond toni 2024/02/06 - 11:02 2024/02/06 - 11:02
Irodalom Versek a gyerekkoromról 92 Az én magyar napom III. toni 2024/02/05 - 12:26 2024/02/05 - 12:26
Irodalom Versek a gyerekkoromról 91 Az én magyar napom II. toni 2024/02/04 - 08:57 2024/02/04 - 08:57
Irodalom Ez vagyok én toni 2024/02/03 - 09:36 2024/02/03 - 09:36
Irodalom Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam toni 2024/02/01 - 18:16 2024/02/01 - 18:16
Irodalom Barátok !!!??? toni 2024/01/31 - 09:33 2024/01/31 - 09:33
Irodalom Karl Marx: Darum lasst uns / Azért engedj minket toni 2024/01/30 - 09:59 2024/01/30 - 09:59
Irodalom Lippich Elek: Bizony szürkül / Wohl, es graut sich schon toni 2024/01/29 - 09:50 2024/01/29 - 09:50

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár ambrusa 2018/11/06 - 23:56 2018/11/06 - 23:56
Audió Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja ambrusa 2018/11/02 - 16:09 2018/11/02 - 16:09
Audió Andy Baron: Kötözködő alakok ambrusa 2018/11/02 - 14:57 2018/11/02 - 14:57
Audió Vadas Zsuzsa: Kivégezték, mert szeretett ambrusa 2 2018/10/20 - 15:30 2018/10/24 - 20:08
Audió Toperczer István: Nazca - A kősivatag rejtélye ambrusa 2018/10/24 - 20:06 2018/10/24 - 20:06

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2013/12/22 - 12:04 2014/01/22 - 21:18
Fórumtéma Kerestelek... Taygeta 7 2013/12/15 - 00:22 2014/01/22 - 21:16
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 6 2013/12/31 - 22:16 2014/01/12 - 12:51
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Az én imám... Taygeta 6 2013/10/22 - 20:04 2013/12/22 - 11:59
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 5. prayer 34 2012/08/20 - 20:14 2013/11/28 - 08:33
Fórumtéma Melánia és tanitványai az alkotótáborban, képekben prayer 29 2013/03/12 - 07:22 2013/11/04 - 18:53
Fórumtéma György Viktória Klára - Boldog érzés Taygeta 3 2013/07/25 - 23:42 2013/10/22 - 23:16
Fórumtéma Tavasz - György Viktória Klára Taygeta 6 2013/04/22 - 20:40 2013/07/25 - 23:38
Fórumtéma MI LENNE MA A MÚLT NAGY KÖLTŐIVEL? Katona Béla György 9 2013/07/06 - 23:01 2013/07/16 - 18:38

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45
Rendezvény Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán capek 2018/02/12 - 15:00 2018/02/12 - 10:17
Rendezvény Farsangi CINKE Program capek 2018/01/26 - 17:00 2018/01/25 - 11:56
Rendezvény Rakottyai Ágnes (Del) festmény kiállítása prayer 2018/01/20 - 18:00 2018/01/19 - 12:44
Rendezvény Egy élet munkássága capek 2017/12/07 - 17:00 2017/12/05 - 10:20