Elefánt Csucsu imádott focizni, ha volt egy kis szabadideje, máris a tisztásom kergette a bőrt. A sok gyakorlás által, tökélyre fejlesztette cselező technikáját, fejjátékát, szabadrúgásait. A baj csak az volt, hogy a környéken nem létezett olyan csapat, ahol kamatoztathatta volna a tudását. Először a nyulaknál próbálkozott. Szaporaságuk miatt rengeteg csapatuk volt, tele két ballábas szerencsétlenséggel. Mégis kiutálták maguk közül, mert félő volt, hogy valamelyikőjüket szétlapítja nagy tappancsaival. A kapus, nem mert belenyúlni gyilkos erejű lövéseibe, mert drágább volt neki a saját kis élete. A kispadra sem ültették, mert állandóan összeroskadt alatta. Ezután a süncsapatnál próbálkozott, de halálra unta magát, mert állandóan kipukkadt a játékszer a rengeteg tüske miatt. A párducok csapatánál, nem volt elég gyors, a struccoknál állandóan sérült volt, mert ezek az alattomos szárnyasok rengeteget szabálytalankodtak. Maradt neki a magányos tisztás, itt találta a rekkenő hőség, az áztató eső és a puhán aláhulló hó is.

Egyik este a tévében látott dekázó világbajnokságot. Elhatározta, hogy a legközelebbi megmérettetésen már ő is ott lesz. Éjt nappallá téve gyakorolt a versenyre. Történt egy nap, hogy vándorcirkusz zötyögött át az erdőn. Az igazgató, kibámulva a kocsi ablakán meglátta Csucsut gyakorlás közben. Megállította a konvojt, mert pont egy ilyen szám hiányzott a műsorból.

Csucsu, aznap már fellépett, mint a cirkusz fő attrakciója…

A hangjegyek ott zsúfolódtak az újonnan vásárolt csodálatos hangfalakban. Nagy volt a lökdösődés, tolakodás. Mindenki elsőként szeretett volna kiszabadulni. A nagy tiszteletben álló violinkulcs csendre intette a tömeget:

- Nagyon jól tudjátok, hogy amit most műveltek, abból nem lesz más csak kakofónia. Legyetek türelemmel!

A kedélyek lenyugodtak, a szünetjel relaxációs dallamokat dúdolt, a kisebbek álomba szenderültek. Nem kellett hiába várakozniuk, mert megjelent Ő a Mester. Szépen egymás mellé állította a megfelelő hangjegyeket és útjára bocsájtotta őket.

Odakinn felcsendült egy csodás dallam…

Vándorsólyom Őrs, úgy döntött, hogy szögre akasztja a hátizsákját és nyugdíjba vonul. Jó előre eltervezte, mivel tölti majd a boldog nyugdíjas éveket. Először is edzésbe marad, nehogy eltunyuljon. Mindjárt el is ment Rinó Izom Igor testépítő termébe és váltott egy éves bérletet. Két hétig lelkesen járt is, de utána fokozatosan elmaradozott, ugyanis izületei már nem voltak a régiek, nem bírták a fokozott edzésmunkát. Tervei közt szerepelt az is, hogy saját maga szerzi majd be a mindennapi betevőjét, hagyományos módon: röptében elkapva a szárnyas finomfalatot. Néhány próbálkozás után rádöbbent, hogy a gyorsasága és a látása, már nem a régi, így bizony többször éhes maradt. Rászokott, hogy elballagjon az erdei bevásárlóközpontba és televegye a hűtőt készételekkel. Na és persze sörrel, mert mivel már nem vezetett, ihatott kedvére.

Ma már, hogy több mint egy éve nyugdíjas kialakult a napi rutinja. Reggel felébred, kinéz az ablakon. Ha jó idő van, tesz egy rövid sétát, rossz idő esetén ki sem dugja az orrát. Utána, gyárt néhány pirítóst, megreggelizik, bekapcsolja a tévét, morgolódik a híreken. A délelőtt többi részében, memoárjának fésülgetésével foglalatoskodik. Ebéd: microzott, előre gyártott hami, majd szunyókálás. Délután sakkparti Sólyomnagy Tábornokkal, este tévébambulás és alvás.

Sokszor elgondolkozott azon, más lett volna-e az élete, ha megnősül és nem remeteéletet él. Arra jutott végül, hogy jó lett volna megtapasztalni az igaz szeretet ízét, de azért ennek az életnek is voltak előnyei. Például.., például.., példál. Most éppen nem jutott eszébe semmi, de biztos volt olyan…

A kaméleon család kedvenc szórakozása volt a bújócska. A nagyi volt ennek a nagymestere, bár szegénynek ez lett a veszte. Ugyanis, egyszer olyan jól elbújt, hogy három év után találták csak meg, de addigra éhen halt szegény, bár az is igaz, hogy a játékot megnyerte…

Majoméknál volt egy fiú, aki nem a hagyományos módon ette a banánt. A nagy átlag, hámozás nélkül begyűrte a finom csemegét az arcába és egybe lenyelte. Néhányan, megpucolták, és előbb törzsét, majd a héját ették meg. Ez a különös majomfi azonban először leveleket terített a fűbe, majd megpucolta a csemegét, egy éles kővel felkatonázta és egyesével elfogyasztotta, utána a héját bedobta a szemetesbe. A többieket ez az utolsó ténykedés háborította fel legjobban, hiszen az étel legértékesebb része pocsékba ment.

Egyik este tévézett az egész brancs. Film közben, az egyik reklámban, pont úgy fogyasztották a banánt, mint különc társuk. Döbbent csend ült, a mindig zajos társaságra.

A következő napokban egyre több majom tért át az új étkezési szokásra, végül már mindnyájan így étkeztek. Egyet kivéve.

Igen a mi kis különc majmunk időközben kipróbálta az egészben arcba tömős módszert és tetszett neki…