Etűdök - 6. A szirén csábítása

hori képe

Nemrég új lakásba költöztem, és a nappalim falára kerestem képet, fotót, bármit, ami tetszik, de a galériákban valahogy nem találtam meg a nekem tetszőt. Ekkor hívott fel Endre, hogy mutat nekem valamit, nézzem meg, ugorjak el hozzá valamikor a héten. Szerdára beszéltük meg, el is mentem. Azt mondta, üljek le, mert úgy is le fogok ülni attól, amit mutatni fog. Hellyel kínált, s el is kezdett kicsomagolni valamit. A falnak támasztott, elég nagyméretű, bekeretezett fotót.
Bori volt rajta, szinte teljes életnagyságban, ruhátlanul. Ez persze azonnal sokkolt, de tovább néztem a képet. Véletlenül sem volt botrányos, sőt, inkább igazi művészfotó. Bori egy ókori, puritán dór oszlopnak támaszkodott, hosszú hajába lágyan belekapott a szél. Nézése egyszerre volt csábító és könyörgő, s mintha szólt volna, vagy inkább énekelt valamit?, miközben egyik karjával, ha nem is direkt, de mégis csak hívó mozdulatot tett. Talán így csalogathatták Odüsszeuszt a szirének valaha, ilyen szó nélküli, üres énekkel.
Tökéletes pillanatban kattant el a fényképezőgép zárja, mert megörökítette ezt az elbűvölő időtlenséget, s hogy elhangzott-e valamilyen szó, felcsendült-e valamilyen csábító ének, csak találgathatjuk.
Eredeti helyszínen készült a kép, ehhez nem fért kétség. Nem álltam messze a valóságtól, mert a kompozíció címe A szirén csábítása volt.
Ami mindezen kívül szíven ütött, az volt, ahogy Bori a haját viselte. Mert ez a fotó akkoriban készülhetett, amikor együtt voltunk.
Elakadt a szavam. Endre, látva a reakciómat, így szólt:
- Megértelek barátom, de szerintem ne tulajdoníts neki különösebb jelentőséget! Tudod, hogy megy ez! És valljuk be, Bori meglehetősen fotogén.
- Hol szerezted? - kérdeztem.
- Az egyik ügyfelemmel találkoztam, a kiállítását szervezte épp. Kiállítási darab lett volna, mert akit ábrázol, mondta, nemrég engedélyt adott rá. De ahogy megláttam, rögtön megállapodtunk, hogy beszámítom a honoráriumomba, mint fizető eszköz. Megszereztem neked!
Endre válóperes ügyvéd, a jobb hírűek közül való, és ebből következően nem olcsó, gondoltam, az illető kapott a lehetőségen.
- Mennyivel tartozom?
- Ne bolondozz, a tiéd!
Megegyeztünk, hogy valamikor átszállíttatom hozzám, méreteit tekintve nem tudnám a hónom alatt elvinni.
Endre után a főtér felé vettem az irányt. A belvárosban, az irodája felett lakott, így nem kellett sokat gyalogolnom. Bori körül forgott az agyam, és egy pillanatra valami megmagyarázhatatlan és nevetséges féltékenység is elfogott, amit nehezen tudtam hová tenni. Kutakodni kezdtem az emlékeimben, hátha említette Bori a fotót, de közel két év távlatából már nem emlékeztem.
Felnézve az égre, nem volt bizalomgerjesztő, ezért a téren beültem az egyik presszóba, az ablak mellé, hogy ki is lássak. Mire a felszolgáló kihozta a rendelésemet, odakint már esni kezdett. Az emberek azon nyomban megszaporázták lépteiket, érdekes volt nézni, hogyan rendeződik át pillanatok alatt a tér hangulata és látképe.
Bori fotója és az eső asszociációkat indított el bennem, mert rögtön eszembe jutott De Keersmaeker koreográfiája a Rain, vagyis az Eső, és ennek zenei aláfestése, Steve Reich 18 zenészre írt zenéje. Ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy jó ötlet-e Bori képét kitenni a nappalim falára, de meggyőztem magam, hogy a fájdalom és a hiány már elmúlt, képes vagyok úgy tekinteni rá, mint művészi alkotásra, amit eredetileg kiállításra szántak, és amiért amúgy, mások, igen sok pénzt fizettek volna, ha megvásárolják.
Borival Évánál találkoztam. Endre vezetett be a társaságba: Éva néhány jogász évfolyamtársa, Zoli és Péter, aztán Ági a zongoratanárnő, aki rendszerint Éva megörökölt zongoráján játszott, legtöbbször közkívánatra a rendelkezésre álló kottákból. Ági ezekből elsőre eljátszott mindent, amin elámult a hallgatóság. Később megsúgta nekem:
- Ezek közül minden darabot ismerek ám - mondta -, így nem az a kérdés, hogy eltudom-e, hanem az, hogy sikerül-e jól eljátszanom. Ugye nem árulod el a többieknek!
Majdnem mindig ott találtam Borit is, Ági barátnőjét, aki táncos volt a színháznál, a Táncművészetin végzett pár éve.
Szóval, látszólag össze nem illő, vegyes társaság volt, és ezek az összejövetelek sok esetben a világértelmezés vitáiba fulladtak. De politikailag homogén társulat volt.
- Ez fontos! Főleg olyan világban, ahol családtagok is nekiugranak egymásnak, ha ellenkező nézetet vallanak - mondta Éva. - De téged Endre hozott, így nem aggódom.
Kissé fellengzősen csak úgy neveztük magunkat: Éva szalonja.
Írásaimmal az irodalmi vonalat képviseltem, ezért soha nem úsztam meg néhány rövidebb szövegem felolvasását, így néhány alkalom után a szalon valódi részévé váltam. Meglepődtem a többiek jártasságán a világirodalmat tekintve, eddig a jogászokat furfangos észjárású, ám mégis csak paragrafusokat kívülről fújó értelmiségieknek gondoltam, akik a tárgyalótetemben érzik magukat otthon, ahol sziporkázhatnak. A szerzőnek mindig jólesik, ha működik az általa írt szöveg, örültem, hogy valódi érdeklődést mutattak írásaim iránt.
Utánam többnyire Ági következett. Játékát hallgatva arra gondoltam, aki nem tanulja meg a zenét, az fogyatékos. Én is annak éreztem magam. Mert milyen célokat állítunk fel magunknak? És hányadik a sorban a zene megértése és művelése? Ági épp Fauré egyik noktürnjét játszotta. Mennyi szépségről maradunk le - gondoltam - azáltal, hogy csak hallgatjuk, de nem értjük! Nem beszélve a valóban bonyolult művekről.
Egyik alkalommal Éva előkeresett egy régi hanglemezt, feltette a lejátszóra. Zoli azonnal felvetette, hogy táncoljunk, rögtön Bori felé nyúlt, felhúzta a pamlagról, és már dülöngéltek is Barry White zsongító hangjára és a zene lassú ütemére. Beültem a szalon félreeső, elkülönített kis olvasósarkába, onnan néztem a táncoló párt. Bori a fejét Zoli vállán pihentette, de szemével engem követett, ameddig lehetett, majd amikor a fordulat megtörtént, megismétlődött az elnyújtott, fürkésző pillantás. Nem tudtam mire vélni. Csak nem velem táncolna inkább? Zoli jóvágású fiatalember volt, ügyvéd, igazán jól mutattak együtt. Mi, férfiak, soha nem lehetünk teljesen biztosak, mi jár a nő fejében - gondoltam. Zoli úriembernek bizonyult, keze nem kereste Bori testrészeit. Mégsem tudtam eligazodni kettejük kapcsolatán, kérdezősködéshez nem volt még merszem.
Borbála, Bori, Borka... ízlelgettem magamban a nevet, és azon tűnődtem, vajon melyik változat illik legjobban egy táncoshoz. Végül én is, a többiekhez hasonlóan, a Bori mellett döntöttem, mint legkedvesebben hangzó változat. Bori mindenkihez aranyos volt, és ahhoz sem fért semmi kétség, hogy ez a kedvesség neki is kijár. A jelenlétében éreztük, hogy más világban mozog, valahogy körülötte semmi nem evilági, és valamiféle titokzatos pajzs övezi. Politikai csatározásaink is csak addig kötötték le, amíg nem fajultak konkrét vádaskodásokba. Ilyen esetekben félrevonult az olvasó sarokba, ha este volt már, felkapcsolta az olvasólámpát, és Éva művészeti könyveit és külföldi magazinjait lapozgatta. Ilyenkor már nem szólt bele a vitába. Arra soha nem szánta rá magát, hogy táncoljon nekünk bármit is, de ha igény volt rá, mindig szerzett néhány jegyet egy-egy kuriózumnak számító előadásra.
Zoli és Bori táncjelenete után nem tudtam közömbös maradni Bori iránt. Mert pillantására még napokkal később is emlékeztem. Izgalom fogott el, és vártam a következő alkalmat, de ez az alkalom váratott magára, mert Borinak két ízben is előadása volt. Teljesen lehangolódtam. Endre meg is kérdezte:
- Mi van veled, barátom? Jól vagy? Nincs kedved?
Még egy hétig kellett várnom. De nem akartam túl direkt lenni, és mintha egyikőnk sem merészelte volna megtenni az első lépést. S talán ettől volt annyira érdekes és izgalmas.
Bori egyik alkalommal, miközben Ági játszott, feltette két lábát szemben az asztalra, bizonytalanul, mintha illetlenséget követett volna el, olyan volt a mozdulat és az arcán az enyhe fintor. Csak én figyeltem, a többiek el voltak merülve Ági játékában és Silvestrov egyik bagatelljében. Nagyon tetszett a gesztus, csak alig volt észrevehető. Örültem, hogy elcsíptem, mert sokszor csak ilyen apróságokból érthető meg az ember, a személyiség, és ahhoz, hogy valakit valóban szeretni tudjunk, ismernünk kell a részleteket is. Ugyanakkor felmerült, hogy bennem vajon van-e valami, amit szeretni lehet, ami érdekes, ami vonzó?
Bevillant egy korábbi beszélgetésünk:
- Az emberek, a hírességeket leszámítva, akiket csodálnak, különbnek érzik magukat másoknál - mondta Zoli.
Péter a teraszon dohányzott, épp akkor lépett vissza.
- Miért is? - kérdezte.
- Arról beszélünk - világosította fel Éva -, hogy a sztárkultusz mennyire és hogyan jelentkezik az emberek hétköznapjaiban - majd folytatta: - Mivel mindenki csak saját perspektívájából láthatja a világot, mindenki azt gondolja magáról, hogy különleges.
- Vagy azt, hogy szeretne az lenni - mondta Bori.
Felém fordultak, mi a véleményem.
- Nos... - kezdtem. - A sztárkultusz mindig is létezett, csak nem volt ennyire egzakt kijelentve, mint ma. Gondoljunk a magas egyházi személyekre, a királyokra, akik az egyszerű emberek számára megközelíthetetlenek voltak. Ezt a pompát az erre kitalált személyzet és a tradíciók tartották fenn. Pontos ceremónia szerint éltek. A mai értelemben vett sztárkultusz a 20. század elején kezdődött a filmipar fejlődésével, amit a bulvárlapok és a reklámipar tovább erősítettek az emberekben. A filmcsillagok, a politikusok, a gazdagok, a befolyással bírók mindenki felett állnak, nincsenek korlátaik, sokszor a saját szabályaik szerint élnek. Nem érintkeznek velünk, egyszerű emberekkel, csak ha muszáj. De szeretnénk megközelíteni őket, hozzájuk hasonlítani. Ha olyan gazdagnak talán nem is, de érdekesnek és különlegesnek azért szeretnénk lenni a saját életünkben, az önbecsülésünk részévé is vált...
Vajon van-e bennem valami, ami Bori számára érdekessé tesz? De bizakodásra adott okot nézése a tánc közben, és ahogy kerülgettük egymást. Valahogy üteme volt, mint egy lassú zenének. Vártam, hogyan alakulnak a dolgok.
Valamelyik próbája után találkoztam Borival. Az egyik étterem kis fekete táblájára, fehér krétával kiírt déli menüjét és az ajtóra rendszeresített étlapját tanulmányoztam épp. Csak azt érzékeltem, hogy mögém lép valaki, majd megszólít:
- Csak nem éhes az uraság?
Ez után együtt ebédeztünk meg, majd kiülős helyet kerestünk, olyat, ahol el lehetett bújni a már erősödő meleg elöl. Megfelezte velem a fagylaltkelyhét: egy kiskanál magának, egy nekem. Elegáns mozdulatokkal irányította a kanalat a számba, egész addig, amíg el nem fogyott. Majd néhány másodpercig egyenesen a szemembe nézett. És ekkor Bori pont arra gondolt, amire én, és pont ahhoz volt kedve, amihez nekem. Meg sem kellett szólalnunk. Ekkor megtörtént, amin két hónapja ábrándoztam. Villámgyorsan hívtuk a pincért, fizettünk, s mintha egy varázsló megsuhintotta volna pálcáját, már rohantunk is - szerencsére nem kellett messzire - a sétálóutcán előre, majd balra kellett fordulni, aztán be a második házba, fel a lépcsőn. Fogta a kezemet, húzott felfelé, kettesével szedtük a lépcsőfokokat, egészen a tetőtéri lakásig. Aztán gyorsan, minél gyorsabban le a ruhát, de csak a célszerűség határáig.
Meglepődtem, mert szinte ugyanúgy történt minden, ahogy elképzeltem magamat vele az ágyában. Nem a szokásos forgatókönyv volt ez, nem voltak apró gesztusok, finom tapintások, leheletnyi finomságú csókok. Ilyenkor nincsenek gátlások, nincsenek átgondolt mozdulatok, minden ösztönös. Ezért a kimenetel garantáltan sikeres.
Sokáig feküdtünk még egymás mellett, mert az energiák ilyesféle távozása után úgy érzi az ember, mintha ólomsúly nehezedne rá. Ekkor vetődött fel bennem először, hogyan lesz ez után? Magamban biztos voltam, Boriban viszont nem lehettem, de olyan természetességgel simult hozzám, hogy nem akartam ilyeneken gondolkodni, ezek a pillanatok nem voltak alkalmasak erre. Aztán megszólalt:
- Megyek, lezuhanyozom.
Hanyatt feküdtem, és néztem a szobát, Bori birodalmát, a tetőtéri kialakítás megoldásait, a félig kihajtott bukóablakon beszűrődő fény négyzetét a szemközti falon. Aztán Bori visszajött, szemben velem letelepedett az ágyra. Ekkor jöttem rá, hogy még alkalmam sem volt megfigyelni, így, ruha nélkül, kitárulkozva. Először mutatkozott meg előttem teljes valójában. Egy férfi szemének ez mindig csodálatos pillanat. És Bori valóban figyelemreméltó volt, az ember nem is gondolná, mekkora erő lakozik ebben a testben. De pillantásom a lábára tévedt.
A sztereotip képpel tisztában voltam, milyen egy táncos lába, de szembesülni vele más. Megviseltek voltak az ujjai, apróbb sérülések nyomai is látszottak. Próbáltam megfogni, de elrántotta.
- Ne nyúlj hozzá, nem szép! - mondta.
Majd egy hirtelen mozdulattal beletúrt a hajamba nevetve, felpattant, hogy italt töltsön mindkettőnknek. Ebben a pillanatban szerelmesnek éreztem magam. De már rendelkeztem akkora élettapasztalattal, hogy ezzel az érzéssel vigyázzak, mert ilyen helyzetekben hajlamos vagyok ezt gondolni. Mégis, valami motoszkált bennem, érzelmeim regisztereiben olyan motívum jelent meg, ami korábban soha, vagy legalábbis nagyon régen. És ezt egyre határozottabban éreztem. Felidéztem magamban szép sorjában mindent Borival kapcsolatban, és igazolást kerestem.
Aztán én is fürödni indultam.
Aznap már nem mentünk sehová.
Bekapcsolta a TV-t, modern balettet adtak, a Rain-t, a Párizsi Opera társulata előadásában Steve Reich minimalista zenéjére: Zene 18 zenészre. Hosszasan mesélt De Keersmaeker koreográfiájáról, a zene és a táncmozdulatok kapcsolatáról, aztán a betanulások, illetve betanítások menetéről, hogyan történik mindez, a mozdulatok memorizálásának technikáiról, a mentális megterhelésről, a fizikai fájdalmakról, az áldozathozatalról, hogyan lehet a színfalak mögött néhány másodperc alatt annyira regenerálódni, hogy a színpadon mindebből semmi ne mutatkozzon. Aztán az első előadás előtti felfokozott állapotról. Néztem, ahogy beszél, és ebben a pillanatban csodáltam. Igen, csodáltam, ez a helyes kifejezés.
Aznap éjjelre is nála maradtam. Ismét szerelmeskedtünk, de ez már teljesen más volt. Bori néhány hempergés után felülkerekedett, de először mozdulatlan maradt, majd mégis óvatos táncba kezdett, megnövekedett árnyéka ritmikusan követte a lámpával szemközti falon.
Nőnél felébredni nem olyan, mint otthon, vagy szállodai szobában. Nőnél felébredni a szokatlansága ellenére valahogy biztonságot és kiegyensúlyozottság érzést nyújtó állapot. Pontosan ezt éreztem az első reggelen. Még aludt, volt időm elidőzni. A reggeli madarak, az apró kis zajok, az ágynemű illata, Bori halk szuszogása mellettem. Hihetetlen volt, hogy abban az ágyban fekszem, amiben Bori is szokott minden nap, amit testével melegít fel. A szoba nyár-reggeli hőmérséklete pont annyira volt borzongató, hogy még ne legyen kellemetlen. Meg sem moccantam, csak hogy elnyújtsam ezeket a perceket. Haja szanaszét terült, ahogy oldalt belefúrta fejét a párnába. Arra is gondoltam, hogy a nő részéről mekkora bizalom kell ahhoz, hogy valakit így, maga mellé engedjen, és ilyen kiszolgáltatott állapotot engedélyezzen magának. Főleg néhány találkozás után. Vajon miféle emberismeret kell hozzá? Persze normális esetben.
Érdekes, hogy a szépnek hány változata létezik! Próbáltam memorizálni a vonásait, ahol találkozik a haj a bőrrel, a fülét, az orrát, ahogy lába kilátszik a paplan alól, a kezét, az ujjait, a tökéletes ívben, rövidre vágott körmeit, hogy egész nap velem legyen majd, ha elmegyek.
Talán harminc perc után mégis felkeltem, kimentem a konyhába kávét főzni. Mire visszaértem, már felébredt. Zavarban voltam, nem tudtam, merészeljek-e folytatást kérni, egyáltalán mik az elképzelései kettőnket illetően, hiszen annyira spontán történt minden. Azt sem tudtam, Zolival befejezte-e, egyáltalán volt-e köztük valami. Úgy éreztem, ezt nem szabad megkérdeznem, nehogy magyarázkodásba kényszerítsem. Nem akartam ilyen hibát elkövetni. Inkább megbíztam az ösztöneimben. És Boriban. Az eddigi megnyilvánulásai alapján kizártnak tartottam, hogy Bori belemenjen bármilyen kettős játékba.
Körülbelül egy hónapig sikerült eltitkolnunk a viszonyunkat. Egyik alkalommal, Évánál, a konyhában szendvicskészítés közben Endre rá is kérdezett:
- Jól látom, amit látok? - s mivel igennel válaszoltam, ezt mondta: - Örülök nektek!
Jólesett, és örültem a megerősítésnek, mert ha Endre jóváhagy, helyesel, akkor nem lehet probléma a többiekkel sem. Ezek után már nem kellett óvatoskodnunk, és nem is okoztunk zavart.
Szeptember eleje volt már, otthon rendezgettem a könyveimet, amikor megszólalt a telefon. Bori hangja hallatszott a vonal túlsó végéről:
- Beszélni szeretnék veled valami nagyon fontosról. - Elmondta, hogy sikerült külföldi produkcióba szerződnie. - De a többieknek ne áruld el! Én szeretném bejelenteni - ígértette meg velem.
Gratuláltam, és próbáltam vidámmá tenni a hangom, hogy ne ébresszek benne lelkiismeret-furdalást, próbáltam együtt örülni vele, hiszen azon nyomban, és nekem mondta el először.
A beszélgetés végén lenyomtam a gombot, de a kagylót nem tudtam letenni. Nagy levegőket kellett vennem, hogy visszanyerjem egyensúlyomat, hogy valahogy megszüntessem a keletkezett légszomjamat. Régen éreztem már ilyet.
Évánál folytatott beszélgetések során szóba került külföldi lehetőség, Bori említette, de mégis hirtelen jött, nem számítottam rá. Őszintén szólva el is felejtettem. Elgondolkoztam a felelősség kérdésén is, azon, hogy ilyen kilátások esetén szabad-e másokban olyasféle érzelmeket kiváltanunk, amilyet iránta épp érzek. Tudtam, hogy nehéz időszak következik számomra. Új életszakaszba kerülök tehát! Voltam már ilyen helyzetben, ismerem az érzést.
Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik fotelben, becsuktam a szemem, próbáltam a feladataimra koncentrálni, hogy eltereljem a figyelmemet, de beugrott Bori arca, ahogy csókolt, ahogy előtte mindig  finoman megdöntötte a fejét oldalra, először az egyik, majd a másik irányba, aztán óvatos mosolyra húzta a száját, mintha próbálná a mozdulatot, keresné a legalkalmasabb pozíciót. Mindig olyan hatása volt, mintha először tenne ilyet az életben. Elbűvölő volt…
Elállt az eső. A tér felett kezdett eloszlani a felhő, és ha messzebb néztem, már határozottan tisztult az ég. Rendeztem a számlát, és elindultam haza. Először azon gondolkodtam, melyik falra teszem Bori képét. Majd arra jutottam, hogy egyikre sem. Felhívom Endrét, ne haragudjon, értékelem a kedvességét, de adjon túl rajta. Mert ha Bori hazajön, márpedig biztosan hazajön, fel fog keresni engem, ez meggyőződésem. De mit szólna, ha meglátná magát a falon?
Hazaértem, bekapcsoltam a TV-t, beállítottam a művészeti csatornára. Bizonyára ez koincidencia, gondoltam, mert a Rain-t adták, de már a második részt, a felkészülési szakaszt, ahogy a próbák folynak.
 
 
Horváth Géza
Pécs, 2019. április 13.
v2.
 
 
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Örültem, hogy olvastahattam az újabb írásodat Géza!  Kacsint
Szeretem a stílusod és a kitárolkozós történeteidet is. 

Kellemesebbé tetted a mai, esős napomat!

(Úgy gondolom a fotóval kapcsolatosan a legjobb döntést hoztad.)

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

hori képe
hori
Offline
Csatlakozott: 2008/07/12

Köszi, Zsuska!
Őrülök, ha így látod! Mosoly
 

- hori -

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Egy út - ein Weg toni 5 2018/07/19 - 16:49 2019/01/02 - 20:45
Irodalom Etűdök 4. - Dél körül, a fák alatt hori 2018/12/23 - 15:58 2018/12/23 - 15:58
Irodalom Holnaptól... Ruder Jana 4 2018/12/15 - 23:09 2018/12/18 - 20:33
Irodalom Apokrif Judit 3 2018/06/28 - 08:20 2018/12/15 - 23:13
Irodalom Szivárvány karnevál 3 2018/11/13 - 13:17 2018/12/05 - 21:41
Irodalom Erdő szélén karnevál 3 2018/11/24 - 17:43 2018/12/05 - 21:10
Irodalom Valahogy tamiska 5 2018/09/02 - 09:27 2018/11/22 - 01:09
Irodalom Ősz tamiska 3 2018/09/23 - 13:10 2018/11/22 - 01:07
Irodalom Az idős házaspár toni 3 2018/07/16 - 08:06 2018/11/22 - 00:58
Irodalom Mini mesék VIII. Füles 1 2018/11/12 - 07:25 2018/11/22 - 00:56
Irodalom Tegnapod nyomán zsoló 3 2018/10/16 - 12:46 2018/11/22 - 00:55
Irodalom "Zenétlenül" zsuska 18 2013/10/29 - 23:15 2018/11/06 - 21:39
Irodalom Öreg néne meséje Moncsika 1 2018/10/17 - 21:16 2018/10/24 - 12:39
Irodalom Folyondár Markovics Anita 8 2018/07/04 - 08:03 2018/07/25 - 13:43
Irodalom Magdolna lángoló szívéhez kap Markovics Anita 2018/07/22 - 14:00 2018/07/22 - 14:00

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09
Audió Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár ambrusa 2018/11/06 - 23:56 2018/11/06 - 23:56
Audió Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja ambrusa 2018/11/02 - 16:09 2018/11/02 - 16:09
Audió Andy Baron: Kötözködő alakok ambrusa 2018/11/02 - 14:57 2018/11/02 - 14:57

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2013/12/22 - 12:04 2014/01/22 - 21:18

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10