Szorongva
Ha tartoztam, leróttam már mindent,
Hol sértettek, sebemet bekötöztem,
Úgy állok lelkiismeretemmel tisztán,
Mint egy újszülött szeplőtlen kisgyerek.

A sok háborgást csend váltotta fel,
És az ünneplőmbe öltözött világ,
Megfáradt embert fedezhet fel az,
Ki mostanában a sétáimon lát.

Szomorkás, egyedüli a sétám…
A koloncot magamról rég leráztam,
Míg tehettem, tettem lelkesülten,
Szavaimat unásig magyaráztam.

Mért van az, hogy nem sorjáznak velem?
Az utamon letisztult a földi jó,
Magyar sorsot búsul, sír a lelkem,
Fölöslegessé vált az őszinte szó?

Napfényben árnyat átlépve járok,
A magam árnyát nem lépi senki át,
Hova lett a rendek netovábbja;
Sehol egy megértő, szívbéli barát.
-----------------------------------------------
Itt bicegek, csontjaimba fájom,
Amit leírni nem tudok, nem lehet,
Allé sem idvezli csoszogásom,
Már nem ismeri fel a lépéseimet.