Elpusztuló kert ott a vár alatt...
1
Elpusztuló kert ott a vár alatt,
Elpusztuló vár ott a kert felett...
Rajtok borong homályos-szomorún
Az őszi köd és az emlékezet.
2
Eszembe jut rólok, mit a haza
Veszített egykor s a mit szivem nyert;
Elhunyt vitézek sírja az a vár,
S élö szerelmem bölcseje a kert.
3
Itt lenn ringattam én ölemben őt
Itt lenn öleltem én galambomat,
S ott fönn tanyáztak hajdan a sasok,
Ott fönn tanyáztak a Rákócziak.
4
Dicső vitézség! édes szerelem !
Bejárom egyszer még e helyeket,
Ma itt vagyok még s holnap távozom,
S tán vissza többé nem is jöhetek.
5
Lesz-e ezentúl, oh kert, a ki majd
Édes gyönyörrel jár e fák alatt?
Lesz-e ezentúl, oh vár, a ki majd
Szent tisztelettel nézi tornyodat?
***
Petőfi Sándor  (Erdőd.)
***
***

1
Der sterbende Garten unter der Burg,
das sterbende Burg über der Waldung …
über euch schlendern düster und traurig
der Herbstnebel und die Erinnerung.
2
Es erinnert mich dran, was die Heimat
verloren `d, was mein Herz gewonnen hat;
die Burg, ist das Grab den toten Krieger,
‘d der Garten, ist der Wiege der Liebe.
3
Hier wiegte ich sie auf meinem Schoß, und
hier unten umarmte ich meinen Schatz,
und dort oben war die Adler Nest, und
dort oben wohnten die Rákóczi`s, lang.
4
Ruhmreiche Tapferkeit! Süße Liebe!
Ich werde diese Orte besuchen,
bin heute noch hier, morgen bin ich weg,
`d vielleicht kann ich es, nie mehr aufsuchen.
5
Wird es, oh Garten, verliebte geben,
der mit Wonne, unter der Bäumen geht?
Wird noch jemand, oh Burg, wer mit Freude
und Ehrfurcht unter deine Türme steht?
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni