A luftballon árus fáradtan tért meg kicsiny otthonába. Sikeres napot tudhatott magáénak, üres kézzel érkezett.

Rutinos, mindennapos mozdulatokkal megkent egy zsíros kenyeret, hagymát biggyesztett mellé és gépies mozdulatokkal enni kezdett. Evés után jól esett volna azonnal lefeküdni, de a napi beidegződései nem engedték. Ilyenkor elővette a színes gömböket és feltöltötte őket felemelő gázzal. Amikor elkészült, a színkavalkádot odakötötte a szék karfájához, lemosta a nap porát, és nyugovóra tért.

Az éjszaka sötétjében, enyhe huzat meg-meg lengette a lufitömeget. Egymáshoz dörzsölődtek, egyeseknek ez igen jól esett. De volt közöttük egyetlen fekete léggömb is. Ő mellé senki nem szeretett volna kerülni. Szidták, csúfolták, lökdösték, egészen addig, amíg a perifériára nem szorult.

Reggel a gazda frissen ébredt, kifestette magát, felvette bohóc jelmezét, felkapta a napi eladandó rakományt és útnak eredt. Szabadnap volt és kellemes idő, sok embert vonzott a kinn lét. Jól fogytak a színes gömbök. Különösen a pirosak, valahogy ehhez vonzódnak legjobban az újdonsült lufitulajdonosok.

A nap végére már csak egy maradt, a fekete. Ez minden nap így alakult. Talán egyetlen alkalomra emlékezett, amikor egy szomorú szemű, emo lány megvette tőle. De ma sem jött érte az a lány, ezért útjára eresztette.

Lassan, belekapott a szél és egyre feljebb emelte. 

A csőgörény szorgalmasan dolgozott. Övé volt a világ legmocskosabb munkája, mégsem panaszkodott soha sem. Nem ismert lehetetlent, áttörhetetlennek látszó dugulásokat szüntetett meg játszi könnyedséggel. Munka után, hosszú ideig csutakolta magát, amíg újra szalonképes lett, de megérte. Izgatott volt, mert ma este találkozni fog valakivel.

Internetes, társkereső oldalon ismerték meg egymást. A levelezgetésből, kölcsönös szimpátia, majd személyes találkozásra való igény alakult ki. Ma van a nagy nap. A csőgörény kicsit izgult, mert nem a saját képét töltötte fel, hanem kártyapartnere, a sármos Görény Vendelét. Abban reménykedett, hogy lehengerlő, udvarias dumájával, majd megmenti a helyzetet, de nem jutott el odáig, hogy megszólalhasson. Ugyanis mikor megérkezett álmai hölgye, Görény Gizella a legnagyobb görény család sarja a találkozóra, le sem ült, csak végigmérte, visszafordult, és kiviharzott a helységből…

A marionett bábús, most is megszokott helyén, a lovas szobor mellett, szórakoztatta a nagyérdeműt. Sok, gyerekes család, direkt erre ejtette meg napi sétáját, csak azért, hogy láthassák mindig megújuló előadásait. Legnagyobb kedvenc, a csupaszőr pulikutya, mindig felderítette a szomorú gyermekarcokat. A fiatal szerelmespár, a diplomatatáskás úr, a matrózinges kocsmatöltelék, és a feslett nőszemély, a felnőtteket szórakoztatta, hol romantikus, hol mókás, hol pedig keserédes jeleneteivel.

Besötétedett. A bábos, összecsomagolt, megszámolta a napi bevételt. Hazafelé beugrott a boltba, vett kenyeret és tejet. Otthon rendbe szedte társait és lepihent. Éjszaka Vilma, a feslett nőszemély megszólalt:

- Nem tudom, Ti, hogy vagytok vele, de nekem elegem van abból, hogy madzagon rángassanak. Saját életre vágyom. Rájöttem, hogy önállóan is képes vagyok mozogni, csak gyakorolni kell.

A többiek felvillanyozódtak az ötlettől. Ezután, villanyoltást követően, mindenki az önállóság felé vezető út lépéseit gyakorolta.

Eljött a szökés éjszakája. A fiatal pár férfitagja, a feslett nővel távozott, a magára maradt lány, a kocsmabútorral, ellenkező irányba menekült el. A diplomata táskás egyedül indult az éjszakának. A puli idegesen toporgott, nem tudta mit tegyen.

Másnap reggel, a marionettes döbbenten nézte bábújai hűlt helyét. Nem tudta mihez kezdjen, kezébe temette arcát. Ekkor a sarokból előkecmergett egy szőrgombolyag, odabújt hozzá és nyalogatni kezdte. A gazda felnézett:

- Te, itt maradtál? Ezt az önálló mozgást hol tanultad?

A puli, szép sorjában mindent elmesélt.

Közösen kidolgoztak egy számot, amelyben a puli láthatatlan szálakkal mozog, ugrál, bukfencezik a bábos mímelt mozgatására…

Vili, a kalóz, amikor hébe-hóba a szárazföldre tette a lábát, az uzsorásnál bérelt szobát, a kikötőben. Ritkán élvezte a szoba melegét, mert leginkább a sarki kocsmában tengette idejét, csak horpasztani tért meg ide. Vilinek ellőtték a jobb lábát, ezért ezt faláb helyettesítette. Nem szerette, ezt a pótalkatrészt, szegény gyakran, csak a sarokban kuksolt nagy magányában. Igazán csak a tengeri csatákban vette ki a részét, mert ilyenkor a kaszaboláshoz gazdájának mindkét kezére szüksége volt. Békeidőkben Vili szívesebben féllábazott mankó segédlettel. Ma este is kocsmajárat volt esedékes, így a faláb magára maradt a szobában. Unatkozott, próbált szóba elegyedni a környező tárgyakkal, de mindenki elfordult tőle. Fogta magát, a fal felé fordult és elaludt. Női csacsogásra ébredt, kitörölte az álmot szeméből. A pár, vizespohárba rumot töltött, és amíg az üvegbe egy csepp is volt, ezt sűrűn ismételgette. A hangulat fokozódott, Vili a lényegre tért, de még előtte összeakadó nyelvvel megkérdezte:

- Téged nem zavar, hogy féllábű vagyok..?

- Miért zavarna, nézz csak ide…- jött a válasz.

A sarokba kucorgó jobb láb mellett egy gyönyörű, női bal láb landolt. A faláb megkukult a gyönyörűségtől, ilyet még álmaiban sem látott. Lassan azért összeszedte a bátorságát és szóba elegyedett a jövevénnyel. Kiderült, hogy női sorstársa is mellőzött, szeretetre éhes lény.

Reggel a vendég ébredt hamarabb, lezuhanyozott és öltözni kezdett. Vili ekkor ébredt, kótyagos fejjel bámult a semmibe.

- Nem láttad a lábam? – kérdezte a hölgyemény.

- Este oda tettem az enyém mellé. – válaszolt Vili.

Mindketten oda fordultak, de csak az üres sarok ásítozott feléjük…