Disznóvágás gyerekkoromban

toni képe

Disznóvágás gyerekkoromban
1
Oly korán kellett nekem felkelnem
amikor disznóvágás volt nálunk,
mert ott mindig akkor kellett kelni
amikor a legszebb volt az álmunk.
2
Mindig el szerettem volna bújni
de ugyanazt mondták minden reggel,
nem halkan hanem elég hangosan
mindig ugyan azzal a szöveggel:
3
„Ne tunyászkodj te ott az ágy szélén,
nemsokára itt lesz már a böllér,
gyorsan ürül a fityókásüveg
s nemsokára folyik a disznóvér!”
4
Nem akartam sosem hallani
a disznó fájdalmas sikítását,
és mindenkor ott végignézni
a szegény állat haláltusáját.
5
De ami még ennél is rosszabb volt
nézni a kispriccelő meleg vért,
oda tartani sóval a tálat
s kavarni benne a kifolyó vért.
6
Az asszonynép várta a konyhában
a sóval összekevert disznóvért,
egyik kezemben vittem a tálat
másikban véres disznóölőkést.
7
Most már szaladtam gyorsan kifelé
csinálni az én kiosztott munkám,
körbevinni és vigyázni arra,
hogy ki ne ürüljön a csutorám.
8
Most jött az a várt disznópörkölés,
én is játszhattam itt kinn a tűzzel,
akkor még sokkal jobban tetszett az,
mint ott benn, játszani a betűkkel.
9
Pörkölés után, fürdés, kaparás
szépnek látták a megpörkölt bőrét,
leégették teljesen, a mi szép
koromfekete disznónk szőrét.
10
„Hozd már a nagy kést!” –  szólt rám a böllér,
kivéve disznót a „fürdőkádból,
nem akartam látni amit csinál
eltűntem, mint golyó a puskából.
11
Gyorsan elszaladtam a Vécére
nem tudtam nézni a nyitott szemét,
amikor a böllér a nagy késsel
egyből levágja a disznó fejét.
12
Szétdarabolt a disznót, szétrakták
kinn a hóra leterített ponyván,
a friss máj és a sóval kevert vér
hangosan rotyogott benn a konyhán.
13
Evés után a fészerbe küldtek
rendet tenni a kinti katlanba,
a zsírsütéshez tüzet rakni, s ne
csak a sült vért tömjem a hasamba.
14
Könnyű volt akkor tüzet gyújtani,
a csuma az gyorsan lángra lobbant,
az üstbe a zsírnak való került
sok kis darabka hangosan loccsant.
15
Számomra az volt az én életem
legnehezebb két óra hosszája,
a fiatal gyerek éveimnek
a legnehezebb kálváriája.
16
A száríziket, csumát vagy csutkát
pontos  időben a tűzre tenni,
a zsiradékot mindig keverni
s egy percre sem az üsttől elmenni.
17
Hányingerrel fejfájással mentem
mikor töpörtő kisült az ágyba,
jó az azon a napon csak az volt,
hogy nem kellett mennem iskolába.
18
A kolbász, hurka és svarkli töltést
szép gyerekálmokkal átaludtam,
ahol a felfújt disznóhójaggal
nagy örömmel sokáig játszottam,
19
Este aztán minden rokon s szomszéd
a nagy szobában evett és ivott,
gyereksereg pedig kinn az udvaron
a disznóhólyaggal futballozott.
20
Akkor még a szomszéd, szomszéd volt
minden rokont még mi is ismertünk,
és ott a disznótoros vacsorán
mindnyájan együtt ittunk és ettünk.
21
Lehet, hogy sok olvasó e versnél
úgy érzi magát mint én Budapesten,
érzi, hallja és tudja, ez magyar
de nem érti meg tökéletesen.
***
Mucsi Antal-Tóni  2019 December 7

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Télbe fagyva Desert_Rose 24 2010/03/30 - 22:27 2014/04/06 - 22:04
Irodalom Zúg a szél... Gemini 7 2014/03/23 - 16:28 2014/04/06 - 19:54
Irodalom W. Busch: Summa Summarum / Mindent egybevéve toni 1 2014/04/03 - 15:29 2014/04/04 - 06:47
Irodalom KISMADÁR genálpiroska 2 2014/03/27 - 11:17 2014/04/03 - 19:17
Irodalom NEGYEDIK FAL Tiszai P. Imre 2 2014/04/02 - 17:00 2014/04/03 - 09:48
Irodalom "Invázió" MmeDegard 6 2014/03/30 - 18:45 2014/04/02 - 18:25
Irodalom Kétértelmű, két értelmű toni 5 2014/03/29 - 10:22 2014/04/02 - 10:47
Irodalom Pária... barnabyy 5 2014/03/31 - 22:00 2014/04/02 - 10:06
Irodalom Túlélőharc Tides 5 2009/09/10 - 13:18 2014/04/01 - 23:25
Irodalom Haikucsokor: Az öregember és az öregember toni 1 2014/04/01 - 10:01 2014/04/01 - 23:07
Irodalom A sikert jelentő deszkák hori 9 2014/03/23 - 01:44 2014/04/01 - 21:49
Irodalom Haikucsokor: Az öregember és a fordítás toni 8 2014/03/20 - 11:31 2014/04/01 - 09:41
Irodalom W. Busch: Der heilige Antonius ... / A szent Antal ... toni 2 2014/03/25 - 10:17 2014/04/01 - 09:38
Irodalom Haikucsokor: Az öregember és az unokája toni 2 2014/03/26 - 17:18 2014/04/01 - 09:36
Irodalom Haikucsokor: Az öregember és az irodalom toni 2 2014/03/27 - 20:09 2014/04/01 - 09:34

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Boldizsár Tünde színművész - Könyves Tóth Enikő Mindig Könyves Tóth Enikő 4 2008/10/18 - 19:36 2008/10/21 - 00:24
Audió skorpio - tokio170 Ötvenegy tokio170 4 2008/10/16 - 05:28 2008/10/19 - 21:14
Audió skorpio - tokio170 Becsülj akkor tokio170 2 2008/10/14 - 02:47 2008/10/15 - 08:42
Audió Captnemo - Téridő-óceán tokio170 2 2008/08/11 - 10:25 2008/10/14 - 02:36
Audió skorpio - tokio170 Úgy alszol el skorpio 2 2008/10/02 - 17:07 2008/10/13 - 23:07

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40