Radnóti Miklós / Nem tudhatom / Ich kann es nicht wissen

toni képe



Nem tudhatom
***
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
***
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
***
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
***
Írta: Radnóti Miklós 1944 Január 17
***
***
Ich kann es nicht wissen
***
Ich weiß nicht, was diese Gegend für andere bedeuten,
für mich ist das Heimatland, von diesen flammen umschlossen
kleines Land, eine Welt, von meiner weit entfernten Kindheit.
Ich bin daraus als schwacher Ast eines Baumes abgezweigt
‘d ich hoffe, auch mein Körper wird in diese Erde beerdigt.
Ich bin zu Hause. Und wenn manchmal zu meinen Füßen kniet
je ein-zwei Busch, ich kenne ihren Namen, und ihren Duft,
ich weiß es auch, wohin sie gehen, und was liegt in der Luft,
und ich weiß auch, was in der Abenddämmerung heißt der Scherz,
von der Hauswänden herunter triefende rötlicher Schmerz.
Wer in Flugzeug sitzt, für ihn ist das nur eine Landkarte,
‘d er weiß es nicht, wo Vörösmarty Mihály sein Haus hatte,
‘d dem, was verbirgt die Karte? Fabrik ‘d wilde Kasernen,
aber für mich, kann man Heuschrecke, Ochse, Turm, erkennen,
er sieht die Acker an Feldstecher ‘d einen Fabrik wittert,
während ich nur der Arbeiter, der für seinen Leben zittert,
Wälder, Kirschplantagen, Rebenhügel, Gräber und der Hain
zwischen den Gräbern, eine alte Mutter, die leise weint,
was von oben  Fabrikanlage oder Eisenbahn war,
das war das Wächterhaus, wo auch der Wächter vor dem Haus stand.
eine rote Fahne in der Hand, viele Kinder um ihn herum,
auf dem Hof der Fabriken Komondoren liegen herum;
und dort in der Park, die Fußabdrücke alter Liebhaber,
küsse schmecken mir im Mund wie Honig, es ist makaber,
und in der Schule gehend, dort am Rande des Bürgersteigs,
an diesem Tag nicht zu antworten, trat ich auf einen Stein,
hier ist der Stein, aber es ist von oben gar nicht sichtbar,
‘d es gibt kein Apparat, um zu zeigen, dass es sichtbar macht.
***
Doch wir sind schuldig, genau wie auch die anderen Völker
‘d wir wissen, wann und wo wir gesündigt haben, als Bürger,
aber hier leben Arbeiter, ‘d Dichter, die sind unschuldig,
‘d Säuglinge, in dem der Verstand wächst langsam und geduldig,
in ihnen hell brennend, bewacht und versteckt in dunklen Kellern,
bis das Frieden in dem Land neu geschrieben steht am Tellern,
‘d unser ersticktes Wort wird mit neuem Wort emporlocken.
***
Deck mit deinen Flügel auf uns du, wachende Nachtwolke.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Szemed tükrében Anonymous 2017/11/21 - 18:33 2017/11/21 - 18:33
Irodalom Vihar Szegeden Anonymous 2 2017/08/12 - 12:08 2017/08/19 - 18:12
Irodalom Péntek13 Anonymous 2 2017/10/13 - 06:39 2017/10/19 - 14:36
Irodalom Delírium tremens Anonymous 2018/02/25 - 08:13 2018/02/25 - 08:13
Irodalom Jeges szél fújja Anonymous 2018/01/20 - 18:04 2018/01/20 - 18:04
Irodalom Csalogató Anonymous 2017/07/17 - 11:45 2017/07/17 - 11:45
Irodalom Világvégi riadalom Anonymous 2017/12/07 - 10:03 2017/12/07 - 10:03
Irodalom Kopogtatott az ősz Anonymous 2 2017/09/15 - 08:17 2017/09/20 - 19:42
Irodalom Mikulás és a Krampusz Anonymous 2017/11/29 - 12:57 2017/11/29 - 12:57
Irodalom Koldus a sétányon Anonymous 2 2017/07/30 - 14:22 2017/08/05 - 06:43
Irodalom Nyüszít a csend Anonymous 2020/01/05 - 19:53 2020/01/05 - 19:53
Irodalom Karácsony ünnepén. Anonymous 2 2017/12/17 - 08:44 2017/12/22 - 11:40
Irodalom Ott leszel-e ? Anonymous 6 2017/09/21 - 09:23 2017/10/16 - 19:06
Irodalom Éneklő sírhalom Anonymous 2017/09/22 - 18:18 2017/09/22 - 18:18
Irodalom Miért? Anonymous 2 2017/09/24 - 08:19 2017/10/05 - 05:45

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Ágnes: Az éjszaka árnya agnes 2 2009/01/30 - 20:17 2011/09/24 - 19:38
Audió Szemendei Ágnes - J. W. Goethe: A Villi Király agnes 5 2008/07/25 - 18:20 2011/09/24 - 19:56
Audió Szemendei Ágnes - A kő varázslata agnes 1 2008/07/29 - 08:39 2008/08/01 - 07:00
Audió Ágnes - Féltelek agnes 6 2008/07/29 - 21:19 2011/09/24 - 20:01
Audió Krúdy Gyula: Középkori álom ambrusa 2 2012/10/01 - 11:24 2012/10/14 - 03:24

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma Utazzunk egy kicsit... blue 36 2009/04/16 - 12:50 2010/07/04 - 21:42
Fórumtéma Szem-száj ingere... blue 24 2009/04/16 - 11:42 2009/05/04 - 20:19
Fórumtéma Régiségek...emlékek... blue 35 2009/04/06 - 09:09 2009/04/17 - 08:11
Fórumtéma Világ legszebb autói és luxusautói blue 35 2009/04/03 - 11:20 2009/04/20 - 09:24
Fórumtéma Neked mit takar a szépség? blue 42 2009/04/02 - 12:52 2009/05/04 - 12:10
Fórumtéma Mit olvasol éppen? blue 43 2009/04/02 - 09:55 2011/11/23 - 08:27
Fórumtéma Álmok útján blue 16 2009/03/28 - 11:32 2009/04/16 - 06:30
Fórumtéma Te tudtad? - Márkák történetei blue 10 2009/03/26 - 09:09 2009/04/29 - 08:08
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "Szeptemberi áhítat" Kuncz László estje capek 2015/09/17 - 11:47 2015/09/17 - 11:47
Rendezvény Árvai Márta kiállítás megnyitója capek 2015/08/31 - 10:27 2015/08/31 - 10:27
Rendezvény Markovics Anita estje capek 2015/07/02 - 09:09 2015/07/02 - 09:09
Rendezvény "Politizálhatok kissé...?" Bajusz József szerzői estje capek 2015/04/23 - 14:52 2015/04/23 - 14:52
Rendezvény Lisa Elinor kiállításának megnyitója és CINKE Irodalmi Klub Balázsné Gyöngyi vezetésével capek 2015/05/05 - 11:35 2015/05/05 - 11:35