Asszonyok utószezonban

hori képe

Szeptember közepe, utószezon. A szigeten ez idő tájt mindig fúj a szél, néha erősebben is, mint ahogy a vendégek szeretnék. A szélformázta fenyőfák érdekes alakzatúak, meghajolnak mind sorban, egyformán az uralkodó szél akaratának. A parti sziklák alacsonyak, a köves partszakasz nem strandolásra való, helyette sétányok hálózzák be a környéket, melyeket az idetévedt látogatók előszeretettel igénybe is vesznek. Sirályok lebegnek a szél hátán, némelyikük sebesen a vízbe csapódik, majd zsákmánnyal repül tovább. Távolban, egészen messze halászok vetik ki hálóikat, ellátják majd a sziget halpiacát friss hallal. A tenger végtelen látóterében néha hajók tűnnek fel. Tengerjáró hajók ezek, amelyek bizonyára egy kereskedelmi útvonal mentén haladnak. Érezni a tenger illatát, ami nem felejthető el soha.

A fény-árnyék, a fehér és fekete árnyalatai dominálnak; nem messze a parttól, kissé magasabban egy panzió látható, mintha örök idők óta ott állt volna.

 

Első nap

Valerie a teraszon áll, az egész partszakaszt belátja. Fekete napszemüveget visel, nyaka köré tekert kendőjét ügyes mozdulattal a fejére köti, pontosan úgy, ahogy régen volt divat. Erőteljes szél uralkodik, szemből az arcába fúj, egész teste megborzong, jól kivehetők idomai.
Női hang szólítja meg a háta mögül – Valerie kissé bosszús érte, mert nincs kedve beszélgetni senkivel. A nő harminc év körüli, kissé fiatalabb nála, alacsonyabb is. Karcsú testén feszül a farmer és a póló, vállig érő hullámos hajába belekap a szél. Szemei a szokottnál közelebb ülnek egymáshoz, érdekesebbé téve arcát.
Szimpatikus – gondolja Valerie. Így szokta osztályozni az embereket: szimpatikus vagy nem szimpatikus, illetve szép vagy nem szép. Ezek az első dolgok, amiket minden esetben megállapít valakiről.
- Marie-nak hívnak – üdvözli, majd határozottan nyújtja kezét. Valerie elfogadja a barátságos közeledést, már el is szállt a mérge:
- Valerie.
Marie meglehetősen közvetlen, úgy kezdi a beszélgetést mintha régről ismernék egymást, akik régen találkoztak, vagy mintha csak egy doboz cigarettáért szaladt volna le a társalgóba, és éppen most térne vissza.
- Tegnap érkeztem. Megfogadtam, hogy minden évben visszatérek és itt töltök néhány napot. Szeretem ezt a szigetet ilyenkor utószezonban. Mindig magam jövök, szükségem van kikapcsolódásra. A férjem eléggé elfoglalt ember. Ha hívnám, sem jönne. Dokumentumfilmeket rendez. Most valahol a Harmadik világban forgat. – Marie nagyot szippant a sós levegőből, és mintha egy pillanatra habozna, így fejezi be az önkéntes bemutatkozást: – Én meg galériát vezetek, és kizárólag modern képekkel foglalkozom.
Valerie felkapja fejét, kissé másképp tekint Marie-ra, mivel maga is fest, bár többnyire csak akvarelleket, még akkor is, ha sokan nem ezt tartják az igazi festészetnek.
- Valóban? Érdekes lehet!
- Tudja, a férjem mellett nem kellene dolgoznom, de akartam valami hasznosat kezdeni magammal – folytatja Marie. Máshoz nem értek, csak a művészetekhez. Nekem való elfoglaltság. Sok festő ismerősöm van, így nem nehéz fenntartani a galériát, és az eladással sincsenek problémáim.
Valerie arra gondol, hogy rengeteget fecseg ez a nő, de valamiért mégsem idegesíti, sőt, inkább van a hangjában valami kedvesség, ami megnyugtatja; ezen maga is meglepődik. Soha nem volt igazi barátnője, az iskolás éveiben valamiért megpróbálták mindig kirekeszteni. Az egyetemen hasonló volt a helyzet, pedig az elején igazán igyekezett megnyerni a többiek bizalmát. Volt a csoporttársai között néhány lány, akivel szívesen barátkozott volna, de erőfeszítései kudarcba fulladtak. Egy idő után feladta és beletörődött.
Újból Marie rázza fel a gondolataiból:
- Vacsorázzunk együtt valamikor, talán holnap, mert ma már fáradt vagyok az utazástól! Három órát autóztam, aztán a hajó is... Van egy kellemes vendéglő a faluban, tavaly rendszeresen jártam oda. Jól főznek. Még nem is kérdeztem, volt már a szigeten, vagy először jár itt?
- Először vagyok – válaszolja tömören Valerie, s próbál kedvességet belecsem­pészni hangjába, de nem sok sikerrel. Marie ügyet sem vet rá, hogy a válasz nem sikerült kedvesre, nem zavartatja magát, s mint aki lezártnak tekinti a témát, kijelenti:
- Akkor holnap este hétkor találkozunk a hallban!
- Rendben, hétkor – adja meg magát Valerie, de nem tudja, örüljön-e újdonsült ismeretségének, mert valójában azért jött erre az eldugott helyre, hogy átgondolja eddigi életét és pihenjen. Úgy dönt, mégsem viselkedik elutasítóan.
 

Második nap

A tágas, földszinti ebédlő széles ablakai a tengerre néznek. Valerie az egyik ablak előtt ül. Valahol rádió szól, mondják a híreket, majd az időjárás-jelentés verőfényes napot jósol.

Valerie befejezi reggelijét, feláll, bólint a pincérnek távozás közben, majd úgy dönt, át sem öltözik, elindul felfedezni a vidéket. Keskeny gyalogút kanyarog lefelé a panziótól, azon kell haladni, majd elfordulni a falu irányába. A sziget másik oldalán teljesen más kép fogadná a látogatót, ahol igazi homokföveny terül el több kilométer hosszan, és két kisebb szálloda is épült pár éve a fellendülő turizmusnak köszönhetően. Valerie mégis a családias panziót választotta, amikor a szigetre érkezett, úgy gondolta, nem akar nyüzsgést maga körül. Most is inkább a sziget belseje felé veszi az irányt, hogy elkerülje a szállodákat összekötő bazársort. Ilyenkor már az árusok töredék áron is képesek túladni portékáikon, de az olcsó vásárlás lehetősége cseppet sem izgatja. Ezt a szórakozást meghagyja a valódi turistáknak, magát nem sorolja közéjük.
Fehérre meszelt házak tűnnek fel előtte, majd a falu közepén, egy árnyas téren kis presszóhoz ér. A napernyők alatt a felszolgáló szemmel láthatólag unatkozik. Valerie leül az egyik kerti asztalhoz, ahol jól belátni a teret. Limonádét rendel, majd cigarettára gyújt. Helybeli férfiak iszogatnak a pultnál, az egyik valamit mesél, a többiek mulatnak rajta, majd nagyokat nevetnek. Észreveszik Valerie-t, jól meg is nézik maguknak, de nem viselkednek tolakodón. Egyikük a zenegépbe érmét dob, régi sláger dallamai csendülnek fel. Ezek az emberek, amikor majd elmennek innen, munkába állnak. Bizonyára valamelyik üdülő alkalmazottjai, esetleg szállodában vagy hajón dolgoznak. Kissé irigyli őket, olyan gondtalannak tűnnek. Újból rendel, de most kávét, majd pár perc múlva újabb cigaretta következik. Magasabban jár már a nap, lassacskán megtelik a kerthelyiség vendégekkel, a felszolgáló most már sürög-forog. Eszébe jut Marie és a vacsorameghívás. Ara gondol, hogy nem volt a legszerencsésebb engedni neki, de most már sokkal kellemetlenebb lenne kimentenie magát, és ez miatt idegességet érez. Valerie int a pincérnek, gyorsan fizet, majd megindul a móló felé. Abban reménykedik, hogy ott nem zavarja majd senki...

Esteledik. Kellemes vendéglő, ilyenkor már nem tolonganak az üdülők a jobb helyekért. Marie és Valerie az egyik hátsó asztalnál ülnek, szemben egymással. A fény-árnyék, a fehér és fekete árnyalatai töltik be a termet.

Vacsora közben Marie viszi a prímet, észre is veszi a másik szótlanságát. Ráteszi Valerie asztalon nyugvó kezére a sajátját – "Valami baj van?" – kérdezi tőle, de Valerie csak szelíden mosolyog, ellenkezik; Marie nem hisz neki, tovább kérleli:
- Beszélj valamit magadról! Én csak fecsegek, be nem áll a szám, te meg jókat hallgatsz. Kérlek! Szeretnélek megismerni.

Valerie arca premier plánban. Intelligens, nyílt tekintet. Mosolyát mára a csalódások fanyarrá érlelték, haja úgy van fésülve, hogy árnyékot vet arcára.

Valerie a sajátján érzi a másik hűvös kezét, amely anyjáéra emlékezteti, neki volt ilyen hűvös és megnyugtató keze, s miközben ezekre a dolgokra gondol, érzi, hogy feszültsége kezd engedni. Szeme előtt képsorok jelennek meg a gyerekkorából, majd megint anyjáról, akit nagyon szeretett, meg apjáról, aki nagyon korán elhagyta őket egy másik nőért.

Valerie arca profilból, sziluettje jól kivehető. Átszalad rajta a szigetre érkezését megelőző epizód. Mesélni kezd.

Egy autó ajtajának csapódása hallatszik, Valerie felfigyel rá, és izgatottan az ablakhoz lép, de ez az izgatottság valójában most haraggal és megkönnyebbülés érzésével keveredett állapot. Elhúzza lassan a függönyt. Kikémlel, látja, hogy lent az utcán férje száll ki egy taxiból. Csak néhány másodperc és már ott fog állni előtte, vele szemben, megint mentegetőzni fog, ahogy szokott. Vajon most mivel áll elő? De mindegy. Fejéhez vágja végre a felgyülemlett indulat szavait. Tudja, hogy nehéz percek következnek, de már elhatározta magát, nem fog meghátrálni. Többet nem fél tőle.
- Hol voltál? Már éjjel fél tizenkettő! – kezdi indulatosan, amikor férje megjelenik az előszobában, s kabátját a helyére akasztja, de érzi, hogy elvetette a sulykot, szavai élesebbre sikerültek, mint ahogy szándékában állt. De ezeket a szavakat nehéz irányítani, hogyha a harag ennyire felgyülemlik az emberben. Majd így folytatja: – Megfeledkeztél egy aprócska dologról, hogy ma kellett volna elmennünk a kiállításom miatt. Neked nem számítanak az ismerőseim! Azok, akik szívességet tesznek nekem. Tudtad jól, hogy mennyire fontos nekem ez a találkozó, és azt is, hogy nem mehetek egymagam. De kénytelen voltam! Magyarázkodnom kellett és hazudnom, miattad!
- Ne haragudj! Teljesen kiment a fejemből. Nagyon zűrös napom volt ma.
- Akkor tényleg zűrös lehetett, mert éjjel fél tizenkettő van!
- Mi nem tudunk úgy beszélni, hogy ne bántsuk meg egymást? Jól van, beismerem. Késő van egy kicsit, de hazafelé jövet összefutottam valakivel. Nem tudtam kitérni előle.
- Mindig összefutsz valakivel, vagy csak kitalálsz elfoglaltságot, hogy ne kelljen megjönnöd. Mondd! Miért teszed ezt velem?
- Nem teszek én semmit! – s most már férje is felcsattant. – Próbálom végezni a munkámat, ahogy te is a sajátodat. Igen! Lehet, hogy kimaradok néha, de az elmúlt néhány évben igazán nem volt jellemző.
„Csak újabban egyre gyakrabban” – gondolja Valerie, de nem mondja fennhangon. Hogy ne engedje férjét megint felülkerekedni a vitában, amiben mindig jobb volt nála, hozzáteszi:
- Melletted rosszabb, mintha egyedül élnék.
- Ne tégy szemrehányást! Ehhez már túl fáradt vagyok.
- Nincs benned gyöngédség, nincs benned figyelmesség, nincs benned semmi testi vágy irántam. Legalább ismerd be az igazságot!
- Miféle igazságot? Az én igazságomat? Vagy a te igazságodat? Amúgy teljesen mindegy, hogy kinek van igaza, amikor csakis a végeredmény számít. Semmi más. És te tudod, hogy mi az.
Valerie tudja, de kimondatlanul is szíven üti, hiszen végigcsinált minden vizsgálatot, hogy gyerekük születhessen.
- Eltávolodtál tőlem, mert nem tudok gyereket szülni neked. – Kimondta végre, olyan régóta feszíti már, olyan régóta szeretné a férje fejéhez vágni, de valamiért félt; talán a végső következményektől, attól, hogy férje kifordul az ajtón, és soha többé nem látja. A szája is kiszáradt, remeg, próbálja csillapítani magát.
Férje nem válaszol. Nem válaszol most sem, ahogy szokott, amikor Valerie-nek igaza van.
Különös, hogy a felszínre tört indulat milyen elemi erővel hat, s újra ellenségekké tette őket. Valerie egy lüktető, vérző seb. Levegőtlenné vált számára a helyiség a feszültségtől, szinte fulladozik. Megalázottan és kétségbeesetten megindul a másik szoba felé. Érzi magán férje tekintetét, ugyanakkor ezzel párhuzamosan valamiféle megkönnyebbülést is érez; örül, hogy túl van rajta. Ma este is külön alszanak majd, mint rendesen, ahogy az utóbbi évben többször is előfordult, amikor veszekedtek, de azt is tudja, hogy ezután már mindig így lesz.
Másnap délelőtt Valerie csomagol. Gyömöszöli bőröndjébe a ruháit, minél több férjen bele. Szipogni kezd, de hamar erőt vesz magán. Férje korán reggel elment otthonról, ezért most nem kellene kapkodnia, de mozdulatai idegesek, gyorsak, mintha hamar túl akarna lenni az egészen, hogy ne legyen idő megváltoztatni az elhatározását. Előző este, amíg várta férjét, kezébe akadt egy utazási iroda kiadványa, abban olvasott a panzióról. Most újra megtalálta, és lapozgatja. Eldönti, hogy nem az anyjához megy, hanem egy szigetre utazik...

- Így kerültem ide. Csak egy cetlit hagytam néhány sorral, hogy ne kerestessen – arcát mintha keserű bánat torzítaná el, majd fátyolos hangon fejezi be: – most már belelátsz az életembe.
Marie megértően hallgatott, nem szólt közbe, hagyta kibontakozni Valerie-t, majd a végén megszólal:
- A fiam négyéves korában meghalt betegségben. Kedves, most azt mondanám, hogy cserélnék veled, ha lehetne, mert egy gyermek elvesztésénél nincs borzasztóbb, amikor a szülő temeti gyermekét, annál nincs kegyetlenebb a világon. – Marie másik kezét is megfogja Valerie-nek, mintha meg is szorítaná kissé. – Örülök neked.

Mindketten hallgatnak, az arcok közelről. Csend.

Későre jár, de a fáradtságot félretéve sétálnak még a parton. A szél alábbhagyott, most elég kellemes belegázolni a tengerbe. Dagály van. Távolból a panzió fényei látszanak, sok apró kis világ, s minden szobában egy-egy tragédiával terhelt személyiség vagy éppen örömök elé néző pár, akik az utószezont választották az olcsóbb árak kedvéért meg a nyugalom utáni vágy miatt.
Marie jókedvet próbál erőltetni barátnőjére, úgy tűnik sikerül is neki, de érzi, hogy a másik szenved. Megfogja Valerie mindkét kezét, húzni kezdi a vízbe, most igazán nincsenek nagy hullámok csak épp akkorák, hogy a felhúzott szoknyájuk alatt a térdüket verdesi a tenger vize. Valerie nehezen áll rá, kéreti magát. Marie fröcskölni kezd, belemeríti összerakott tenyerét a vízbe, majd jó magasra felrepíti az összegyűjtött vizet, mint egy gyerek, önfeledten szórakozik, s így saját maga is csurom víz lesz. Mindketten alaposan átnedvesed­nek, hajukról csöpög a víz, bele a szemükbe, nyakukon le a melleik között, és még lejjebb. Most jókat nevetnek, igazán felszabadultan, mint két kisiskolás. Marie megfogja Valerie kezét, megsimogatja ázott haját, felé fordul, majd gyengéd csókot nyom barátnője nedves arcára. Valerie ettől egy kicsit meghökken, de nincs ideje továbbgondolni a dolgot, mert a másik már húzza is, futnak a vízben gázolva, tovább.
Amikor elköszönnek egymástól Valerie-t nem hagyják nyugodni a történtek, s érzi, hogy a várttal ellentétben remekül érezte magát egész este, s újból eszébe jut a csók az arcán, valójában nem is tudja, hogy csók volt-e, vagy csak egy hirtelen támadt jókedv következménye. Mégsem hagyja nyugodni a dolog, valami furcsát érez, valami melegséget a szívében, amit már nagyon rég érzett, olyan rég, hogy maga sem emlékszik, hogy mikor. Jó vele, ismeri be önmagának, és amikor a felismerés a tudatáig hatol, megdöbbenést érez.

 

Harmadik nap

Zuhog az eső, szél tépázza a fákat, felkorbácsolja a tengert. Mostanra azonban mégis csendesedni látszik, de még mindig hatalmas hullámokkal támadja a parti sziklákat, amelyek fülsiketítő robajjal és magas vízpermetet az ég felé lövellve törnek meg a sziklák közötti réseken. Gyönyörű, egyben ijesztő színjáték ez. Néhány óra múlva minderről csak a megtépázott fák árulkodnak majd és a tenger hulladéka a parton.

Valerie az ablaknál áll, meredten néz kifelé, az eső kopogó zajjal veri az ereszt, a megduzzadt cseppek kis patakokat képezve igyekeznek lefelé az ablaküvegen. A tengert kémleli, bár nem sok látszik most, mert az üveg egyre párásabb lesz. Először írni akar rá, az első betű meg is jelenik, de inkább mégis letörli, majd közelebb emeli szemét hozzá, hogy jobban kilásson. Hirtelen gondol egyet, átöltözik; farmernadrágot húz és garbónyakú pulóvert, aztán lemegy a társalgóba. Tekintete végigfut a helyiségen; udvariasságból köszön néhány embernek, de valójában senkit sem ismer. A vendégek beszorultak az eső miatt. Egy német család a terem hátsó végében, apa, anya, két gyerek, csodálattal hallgatnak egy fiatal lányt, aki zongorán Liszt-etűdöt játszik, ez az Eroica– ismeri fel, odébb meg egy fiatal pár képeslapokat forgat. Az ablak előtt ősz hajú, előkelő arcú férfi ül, vele szemben felesége ásványvizet kortyolgat, kalapja mellette a széken; a pincér édességet szolgál fel nekik.
Ekkor látja meg Marie-t is. Megörül barátnőjének, bár egy arcizma sem rándul. A másik integet, foglaljon mellette helyet, de Valerie jobban szeretne kimenni a teraszra, ha már fedett, ott nem áznak meg. Kicsit érezni akarja az eső illatát. A szél már lecsendesedett, így nincs annyira hideg. Marie nem ellenkezik, követi barátnőjét, elhaladnak a társalgó hatalmas ablaka előtt, majd a korlátnak támaszkodva megállnak. Valerie kifelé fordul, rá akar gyújtani; remegő kézzel vesz elő egy doboz cigarettát, sercen a gyufa, aprócska láng képződik. Ügyesnek kell lenni, nehogy elaludjon az a láng. A cigaretta nyugtató hatása néhány pillanat múlva jelentkezik.

Valerie rezzenéstelen arca premier plánban, végül megtöri a csendet:

- Most egy csöppet sem vagyok szomorú. Ha visszatekintek régi éveimre, milyen szenvedélyekre voltam képes, irtózom magamtól. Felerősítve érzem a házasélet ellentéteit; valami egészen egyszerű és racionális valóságfelfogással kellene az életemet megélni, és nem túlbonyolítani a dolgokat. Már nem akarom megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, nincs erőm ehhez. Én nem látom, amit ő lát, én nem értem, amit ő ért. Ezért el fogom hagyni. Azért vagyok most itt, hogy erőt gyűjtsek ehhez. Meg fog lepődni, mert nem halok bele. Jelen pillanatban egyetlen biztos pont sincs az életemben, és úgy érzem, hogy szilárd támaszra van szükségem, ami védelmet nyújt a világ ellen, máskor meg nem bírok elviselni magam körül senkit. Most úgy gondolom, isten hallgat, ezért magamnak kell döntenem; és én döntöttem. Azt akartam, hogy tudd: a láthatatlan kötelék elszakadt.

Valerie szobájában, az ágy melletti szekrénykén olvasólámpa világít. Valerie az ágyon fekszik vékony hálóingben. A fény-árnyék, a fehér és fekete árnyalatai, félhomály, késő este van, talán tizenegy óra.

Nyílik az ajtó, Marie lép be a szobába. Valerie tudja, hogy ott áll barátnője – hiszen nem zárta be az ajtót lefekvés előtt –, mégsem szól semmit. Marie az ágyhoz lép, letérdel mellé, beszélni kezd halkan, suttogva. Valerie nem válaszol, szeme becsukva, egyenletesen veszi a levegőt.

A két arc most nagyon közelről. Marie szájával lágyan simogatja a másik arcát, közben halkan beszél:

- Amikor egészen kicsi lány voltam, nagyszüleimnél nyaraltam. Volt a szomszédban egy fiú, pár évvel lehetett idősebb nálam. Csókolóztunk a fészerben, s megfogta a mellemet. Én nem ellenkeztem, mert attól féltem, hogy megharagszik rám, és akkor nem fog szeretni. Azután minden nap találkoztunk a búvóhelyünkön, és azt kívántam, bárcsak fogná meg újból a mellemet, de nem tette meg. Soha többet nem nyaraltam abban a faluban, elköltöztünk az ország másik végébe. Tizenhat év után találkoztam vele egy kiállítás megnyitóján, akkoriban kezdett fellendülni pályafutása. Feleségül mentem hozzá. – Kis szünet, majd folytatja: – Nem szeretem. Erre akkor jöttem rá, miután a fiúnk meghalt. Nagyon megváltozott, durva lett, néha közönséges. Ahelyett, hogy a bajban kapcsolatunk szorosabbá vált volna, inkább zátonyra futott. Azóta egymás mellett élünk. Lassan egy éve nem volt senkim.

Marie a fejét oldalra fordítja, Valerie egyik mellére hajtja, s közben tovább beszél. Marie arca nagyon közelről.

- Amikor az ember feleszmél, s felismeri léte abszurditását, rájön, hogy bizonyos esetekben nem érdemes tovább gondolkodni. Most én is így érzek. Nem akarok folyton azon rágódni, vajon miért történt velem mindez, miért nem mással? Miért hidegültem el ennyire a férjemtől, és miért csal meg a nálam fiatalabb asszisztenseivel? Sokat utazik, de ez nem mentség. Talán sohasem szerettem, és talán ő sem szeretett igazán engem. Elvetett mindent, ami megkönnyítette volna a köztünk lévő kapcsolatokat, és ezzel még nehezebb helyzetbe hozott. Nagyon fájt. Mára megváltoztam, tetőtől talpig más ember lettem. Már nem vagyok az a régi Marie, lepereg rólam minden megalázási kísérlete. El is válhatnék tőle, de nem teszem.
Marie puha, meleg ujjai gyorsan végigsiklanak Valerie arcán és nyakán – mint a vak ember amikor ujjaival szöveget olvas. Valerie testét forróság önti el, és ezért a gyengeségéért szégyent is érez. Teste, mint egy finom műszer fogja a jeleket, a sok ezernyi kis receptor, továbbítják az impulzusokat az agynak. Kényszeríti magát, hogy másra gondoljon. A test nem mérlegel, csak válaszol, ellenszegül az akaratnak. Marie észreveszi, elhallgat, hirtelen feláll, majd kioson a szobából.
Valerie kinyitja szemét.

Most pontosan úgy esnek a fények, hogy kihangsúlyozzák Valerie arcának csalódottságát.

 

Negyedik nap

Szintén a panzió teraszán. Valerie a korlátnak támaszkodik. Marie odalép mellé, ráteszi Valerie kezére a sajátját. Együtt nézik a tengert. Minden fekete, fehér és szürke árnyalatban.

- A délutáni hajóval indulok – közli Marie tárgyilagosan.
Valerie nem reagál, továbbra is meredten kémleli a hullámzást, majd kis idő után mégis megszólal:
- Vajon miért szeretjük ennyire a tengert?
- Azért, mert mind onnan származunk, a magzati állapotra, az anyaméhre emlékeztet minket, ahol biztonságban és a legboldogabban élhettünk. Archaikus vonzódás. – Marie látja, hogy a másik teljesen elmerült gondolataiban, de kis szünet után hozzáteszi: – Vigyázz magadra! – mondja halkan, búcsúzóul megérinti barátnője vállát, majd távozik a teraszról.
Valerie nem válaszol, továbbra is a tengert nézi.

A kikötőben egy nem túl nagy hajó horgonyoz, naponta egyszer érkezik csak, pontosan ugyanabban az órában. Utánpótlást hoz a sziget lakóinak, egyben a panziónak is. A helybeliek és néhány matróz dobozokat, ládákat rakódnak le és fel. A távozó vendégek helyére újak érkeznek.
Marie felmegy a kis hídon, egyik kezében bőröndje, másik kezével óvatosan kapaszkodva lépdel, majd megkeresi a fedélzet azon pontját, ahol legjobban láthatja barátnőjét. Megadták a jelet az indulásra. Egyikőjük sem integet, nézik egymást, ahogy távolodik a hajó. A szél folyton Valerie arcába fújja a haját, többször megigazítja, de haszontalan. A sirályok vijjogását a hajó motorjának egyenletes dohogása nyomja el.
- Keress meg! – hallatszik a távolból Marie felszólítása, egy gyenge hangfoszlány csupán, majd integet Valerie-nek.
Valerie keserűen elmosolyodik, amit a másik ilyen távolról már nem láthat. Aztán kissé tétovázva ugyan, de mégis felemeli kezét, visszaint a távozó alak felé.

A hajó már alig látszik, Valerie alakja is egyre távolodik, távolodik, s már csak egészen aprócska fekete pont, mindent betölt a tenger. A sirályok vijjogása és a parti hullámok zaja egyre erőteljesebb. Majd hirtelen csend.

 

Pécs, 2005. május 6.
(v.5)

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Vincent bakancsa vagyok! Anonymous 10 2009/01/26 - 05:21 2009/01/27 - 21:16
Irodalom Meg nem született fiamnak... Anonymous 15 2009/01/30 - 01:04 2009/02/05 - 11:03
Irodalom A magány asszonya Anonymous 14 2008/10/21 - 21:01 2009/02/26 - 06:03
Irodalom Elő átvételi elismervény Anonymous 1 2014/02/14 - 09:03 2014/02/15 - 00:28
Irodalom Exkaliburátor Anonymous 6 2009/01/23 - 17:46 2009/01/23 - 18:54
Irodalom Kopott fényű csillag Anonymous 7 2008/09/29 - 20:09 2008/09/30 - 21:04
Irodalom Végső búcsú Anonymous 15 2008/10/06 - 19:44 2008/10/07 - 20:00
Irodalom Az érintés varázsa Anonymous 4 2008/08/23 - 22:03 2008/10/22 - 13:45
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom A kék erdő meséje Anonymous 2 2008/08/03 - 10:42 2008/08/03 - 17:54
Irodalom Kapitány Anonymous 15 2014/02/02 - 20:47 2014/02/09 - 09:34
Irodalom Intelmek Attilának Anonymous 6 2009/01/22 - 21:28 2009/01/23 - 14:03
Irodalom Búcsú a Szerzőktől (majdnem társat írtam?!) Anonymous 17 2009/01/27 - 13:28 2009/02/01 - 14:27
Irodalom MÁS JÖVENDÖLÉS: MÁS ÁTOK Anonymous 14 2009/01/24 - 00:59 2009/01/29 - 01:21
Irodalom Lövések Juditért Anonymous 24 2009/01/26 - 05:40 2009/01/27 - 22:10

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Desert Rose - Marian verse Anonymous 12 2008/10/26 - 11:07 2008/11/01 - 20:33
Audió hang - marad-ok Anonymous 4 2009/02/17 - 21:49 2009/02/19 - 23:21
Audió Erotikus éjszaka Anonymous 11 2009/02/08 - 15:05 2009/02/08 - 18:25
Audió Ülj mellém kedves Anonymous 8 2009/02/08 - 16:20 2009/02/10 - 00:35
Audió ABRACADABRA - HOLNAPTOL abracadabra_zenekar 3 2012/04/12 - 13:32 2012/04/15 - 17:51

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény "Szeptemberi áhítat" Kuncz László estje capek 2015/09/17 - 11:47 2015/09/17 - 11:47
Rendezvény Gátfalvi Dani Mária kiállítás megnyitója capek 2019/01/03 - 18:40 2019/01/16 - 21:37
Rendezvény Szűcs Judit kiállításának megnyitója capek 2016/03/25 - 17:00 2016/03/25 - 16:53
Rendezvény Tavaszköszöntő - Húsvétváró CINKE Fesztivál capek 2014/03/24 - 10:12 2014/03/24 - 10:12
Rendezvény Kasza Lászlóné Györgyi képkiállítása capek 2016/12/02 - 17:00 2016/12/01 - 10:53