Pósa Lajos: Az én aggódó anyámnak / Zu meiner besorgten Mutter

toni képe



Az én aggódó anyámnak
1
Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegít még engem!
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:
Majd meglássa : lesz még nekem is jó dolgom.
2
Nem bukhatorn én el ennyi küzdelemmel,
Ennyi verejtékes, néma türelemmel.
Sorsomon diadalt kell nekem aratni,
Ha az ég a földdel össze fog szakadni.
3
A kit hány-vet a sors, mint habot a tenger:
Ne sirassa senki, abból lesz az ember!
Megtanul a saját maga lábán járni
S dörgő zivatarban mint kőszikla állni.
4
Nem halok meg addig, jó anyám, ne féljen,
Míg koszorút nem nyer annyi napom — éjem.
Nem hagyom itt addig ezt a szép világot,
Míg szülém engemet boldognak nem látott.
5
Istenem, ha néha a jövőbe nézek:
Már előre is nagy boldogságot érzek.
Látom lesimulni a habok redőjét
S éltem hajójának csendes kikötőjét.
6
Egy áldott teremtés lesz majd feleségem,
Ki a fúvó széltől is fog óvni engem.
Ellesi titokban minden gondolatom',
Én pedig jutalmul összecsókolgatom.
7
Édes anyámasszony hozzánk jön majd lakni,
Aranyos menyének tanácsokat adni.
S ég urához küldi haladó imáját,
Majd ha ringatgatja siró unokáját.
8
Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegit még engem!
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom:
Majd meglássa : lesz még nekem is jó dolgom.
***
Írta: Pósa Lajos 1850 – 1914
***
***
Zu meiner besorgten Mutter
1
Geliebte Mutter, du sollst nicht um mich weinen
der Herr Gott kommt mit der Zeit mit mir in Reinen!
da ich jetzt das große Kreuz des Lebens trage:
Ihr werdet sehen, ich werde noch, besser habe‘.
2
Ich kann nicht versagen, auch mit und ohne Huld,
nach so vielen verschwitzte und stille Geduld.
Ich werde mein Schicksal triumphierend besiegen,
auch wenn der Himmel ‘d Erde gegen mich spielen.
3
Wen einen das Schicksal, wie das Meer der Schaum wirft:
Man soll ihn nicht beweinen, bis er zu Mann wird!
So wird es lernen auf eigenen Fuß gehen
und in einem Gewitter, wie ein Fels stehen.
4
Ich sterbe nicht, Mutter, habe keine Ängste,
bis kein Kranz erleben die Tage und Nächte.
Ich lasse diese schöne Welt bis hin nicht hier,
solang meine Mutter mich nicht glücklich sieht.
5
Mein Gott, wenn ich manchmal in die Zukunft sehe:
Fühle mich jetzt schon sehr glücklich, wo ich stehe.
Ich sehe auch, wie die Schaumwellen abflachen
und wie mein Lebensschiff bewegt sich im Hafen.
6
Meine Frau wird mich immer im Leben stützen,
sie wird mich vor dem wehenden Winde schützen.
Alle meine Gedanken wird sie erfüllen,
und als Belohnung, werde sie immer küssen.
7
Meine Mutter wird mit uns zusammen leben,
ihrer Schwiegertochter gute Ratschläge geben.
Und schickt ihrem Gebet an den Herrn im Himmel
alsdann schaukelt sie, ihren weinenden Enkel.
8
Geliebte Mutter, du sollst nicht um mich weinen
der Herr Gott kommt mit der Zeit mit mir in Reinen!
da ich jetzt das große Kreuz des Lebens trage:
Ihr werdet sehen, ich werde noch, besser habe‘.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20
Irodalom Kisteleki Ede Tisza / Theiss toni 2024/02/27 - 08:56 2024/02/27 - 08:56
Irodalom Szulik József: Hit, remény, szeretet / Glaube, Hoffnung, Liebe toni 2024/02/26 - 08:35 2024/02/26 - 08:35
Irodalom Wilhelm Busch: Kritik des Herzens / A szív kritikája toni 2024/02/25 - 08:20 2024/02/25 - 08:20
Irodalom Szulik József: Csalékony tavasz / Trügerischer Frühling toni 2024/02/24 - 07:41 2024/02/24 - 07:41
Irodalom Rigó Tibor Elfogyni látszik minden / Es scheint alles zur Neige gehen toni 2024/02/23 - 08:44 2024/02/23 - 08:44
Irodalom Rigó Tibor Csak egy lépéssel / Wen wir nur ein Schritt toni 2024/02/22 - 09:00 2024/02/22 - 09:00
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2024/02/21 - 08:31 2024/02/21 - 08:31
Irodalom Feleki Sándor Őszi Rózsa / Herbstaster toni 2024/02/20 - 07:42 2024/02/20 - 07:42
Irodalom Rigó Tibor Vannak időszakok / Es gibt Zeiten toni 2024/02/19 - 09:48 2024/02/19 - 09:48
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Két csillag / Zwei Sterne toni 2024/02/18 - 08:46 2024/02/18 - 08:46
Irodalom Szász Károly Petőfí bölcsője s sírja / Der Wiege und das Grab von Petöfi toni 2024/02/17 - 08:25 2024/02/17 - 08:25
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Az angyalokhoz / Zu den Engeln toni 2024/02/16 - 08:26 2024/02/16 - 08:26
Irodalom Jankovics Marczell Elszegényesedés / Verarmung toni 2024/02/15 - 08:24 2024/02/15 - 08:24
Irodalom Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban toni 2024/02/14 - 09:08 2024/02/14 - 09:08

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10