Vilma.

Fejét a szék karjára hajtva
Dúdolt az én kis kedvesem.
Dúdolt egy nótát álmodozva,
S elringatózva csendesen.

Körültünk az alkony homálya
Szétbontá finom fátyolát,
És betakarta észrevétlen
A kedves ódon kis szobát.

S ő, mint az álmodó madárka,
Csicserg halkan az ág hegyén,
Dalolt a páros boldogságról,
Elmélázva hallgattam én.

S a homályban már mit se láttam,
Csak fehér szőke szép fejét,
S kezét, a mely meghajlott lágyan,
S reám hunyorgó szép szemét.

Gárdonyi Géza. 1863 – 1922

Vilma.

Kopf auf des Stuhls Armlehne liegend
summte leise mein kleiner Schatz.
Sie summte ein Lied so schön träumend,
schaukelt leise, mein süßer Spatz.

Von zarter Dämmerung umgeben
entflechtet den feinen Schimmer,
‘d so zugedeckte unbemerkt das
schöne, alte kleine Zimmer.

Und sie, wie die träumender Vöglein,
zwitscherte leise auf dem Ast.
Sie sang über das Glück des Paares
‘d ich hörte sinnend zu, als Gast.

‘‘d ich in dem Zwielichte fast nicht mehr sah,
nur einen Blonden, schönen Kopf
und die Hand, die sich so schön sanft bog,
‘d die Augen funkeln wie zwei Knopf.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni