Az egyik öt éves versem 1961 Október 28

toni képe

Az egyik öt éves versem
1961 Október 28

Ezerkilencszázhatvanegyben
Október huszonnyolcadikán,
tánc az alsóvárosi körben
szombat este hét óra után.

Először történt meg az velük
anyjuk nem kísérte el őket,
két lány egyedül ment a táncra
én nagyon vártam a jöttjüket.

Egy pillanatig csak bámultam,
hogy a kislány milyen kövér lett,
de azt csak otthon tudtam meg, hogy
minden ruhából, duplán vett fel.

Egy tradíciós megszökésnek
az első valós felvonása,
szaladtunk majdnem hazáig, míg
odaértünk a putri sarkára.

Otthon már várt az egész család
mert nem akarták elhinni nekem,
hogy ma este én megnősülök
és haza hozom a feleségem. 

Egy részeges disznóvá váltam
én az utolsó hét hónapban,
sörgyárban gépeket festettünk
s  a torkunkat kentük tartósan.

Esténként a tánciskolákban
mint egy segéd tánctanár jártam,
csasztizásokat mind megittuk
és minden este jól eláztam.

Anyósom mikor megérkezett
hatalmas csete-patét csapott,
amikor világos lett neki,
hogy csak a kisebbik lánya van ott.

Tizenkettőkor már nálunk volt
a tőle kiválasztott csapat,
és vezetője az volt, kit ő,
a lányának, férjének akart.

Az utolsó pillanatokban
sikerült kereket oldani,
kerteken keresztül a szomszédba
oda menekültünk aludni.

Még a fiunk meg nem született
tartott ez a „hajtóvadászat”
ketten nem mehettünk sehova
de megnyertem az első csatámat.

Az apósom is azt üzente,
hogy paprikást csinál belőlem,
de az unokája láttára,
a „hőn” szeretett veje lettem.

Ma van ennek ötvenöt éve
és mi még mindig együtt vagyunk,
és remélem még sok-sok évet
mi ketten együtt is maradunk.

Minden mesének az a vége
eggyé lettek ’s boldogan élnek,
pedig még csak ott kezdődött el
számukra az igazi élet.

Mucsi Antal-Tóni          2016 Október 28

…e két felvétel között, pontosan 60 év van …

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Mihály László: Nincs Tavasz / Es gibt keinen Frühling toni 2024/01/03 - 07:14 2024/01/03 - 07:14
Irodalom Rigó Tibor: Valami véget ért / Etwas hat sich beendet toni 2024/01/02 - 08:57 2024/01/02 - 08:57
Irodalom Rigó Tibor: Búcsúzni jöttem / Ich kam um mich zu verabschieden toni 2024/01/01 - 08:21 2024/01/01 - 08:21
Irodalom Gulyás Pál: A nap szemével / Mit den Augen der Sonne toni 2023/12/31 - 09:34 2023/12/31 - 09:34
Irodalom Rigó Tibor: Karácsony után / Nach der Weihnacht toni 2023/12/30 - 09:03 2023/12/30 - 09:03
Irodalom Bardócz Árpád: Zivatar / Gewitter toni 2023/12/29 - 08:53 2023/12/29 - 08:53
Irodalom Babits Mihály: Egy szomorú vers / Ein trauriges Gedicht toni 2023/12/28 - 14:19 2023/12/28 - 14:19
Irodalom Wilhelm Busch: Das Blut / A vér toni 2023/12/26 - 09:23 2023/12/26 - 09:23
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: Magvető a Tisza-parton / Säer am Theiss Ufer toni 2023/12/25 - 10:50 2023/12/25 - 10:50
Irodalom Toldalagi Pál: Andante / Andante toni 2023/12/24 - 10:09 2023/12/24 - 10:09
Irodalom Nagy Méda: Fűzfák / Die Weiden toni 2023/12/23 - 09:00 2023/12/23 - 09:00
Irodalom Mihály László: Ki terít asztalt / Wer deckt den Tisch toni 2023/12/22 - 08:32 2023/12/22 - 08:32
Irodalom Flórián Tibor: A föld nem ad hazát / Die Erde gibt keine Heimat toni 2023/12/21 - 07:35 2023/12/21 - 07:35
Irodalom Rigó Tibor: A karácsony lehetne / Die Weihnacht könnte toni 2023/12/20 - 07:03 2023/12/20 - 07:03
Irodalom Florián Tibor: Ölelni tisztán / Umarmen aufrichtig toni 2023/12/19 - 09:12 2023/12/19 - 09:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László - Messziről Judit 2 2018/06/28 - 07:54 2018/07/09 - 05:39
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 5 2017/03/28 - 02:42 2018/06/10 - 00:31
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 9 2014/12/28 - 19:04 2018/03/23 - 17:07

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.01.07. - 2013.01.20. prayer 66 2013/01/06 - 22:26 2013/01/20 - 21:36
Fórumtéma Hallgasd mit mond a szél...II. változat Taygeta 2 2013/01/13 - 14:43 2013/01/17 - 19:08
Fórumtéma Kreatív Kuckó - (dreaming58 animált gif-képei és videói) dreaming58 60 2012/11/18 - 22:43 2013/01/14 - 09:59
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.31 - 2013.01.06 Tiszai P. Imre 103 2012/12/31 - 10:30 2013/01/06 - 21:29
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 10 2012/12/31 - 02:29 2013/01/05 - 17:28
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.24 - 12.30 Tiszai P. Imre 31 2012/12/24 - 12:26 2012/12/31 - 08:44
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.17 - 12.23. Tiszai P. Imre 84 2012/12/16 - 18:03 2012/12/23 - 20:08
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Karácsonyi üdvözlet skorpio 2 2012/12/17 - 13:28 2012/12/17 - 13:37
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.10 - 12.16. Tiszai P. Imre 46 2012/12/10 - 13:22 2012/12/16 - 17:50

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Ünnepi CINKE Évadzáró capek 2016/12/16 - 17:00 2016/12/16 - 14:17
Rendezvény Dr. Petre András és Perjés Krisztina fotókiállítása capek 2016/12/06 - 16:00 2016/12/01 - 10:55
Rendezvény Kasza Lászlóné Györgyi képkiállítása capek 2016/12/02 - 17:00 2016/12/01 - 10:53
Rendezvény Sebestyén Andrea fotókiállítása capek 2016/11/18 - 17:00 2016/11/14 - 15:59
Rendezvény Művészek a művészetért capek 2016/11/04 - 17:00 2016/10/19 - 12:29