Aratásban

***

A búzát vágja sok szilaj legény

– Marokszedő leány halad nyomukba –

A síma réz-orcájok kipirulva.

És villog a nap kaszájok hegyén.

***

A rengő búza hódoló remény.

Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva;

Mint fáradt gyermek, anyjára borulva.

És ihatnék a kutya is, szegény.

***

Egy szomjazó legény hűs fához lábol,

Jó hosszút kortyant öblös kulacsából

És visszaindul, várja a dolog.

***

A nap forró haragja újraéled,

A homlokokról izzadság csorog,

De gyűl a keresztekbe-rakott élet.

***

1922. június

***

József Attila: 1905 - 1937

***

Bei der Ernte

***

Der Weizen wird von Kerlen geschnitten.

- Je ein Garbenmädchen folgt ihm hintenan, –

die geröteten Wangen funkeln spontan.

‘d, die Sonne blitzt auf dem Sense-Spitzen.

***

Zitternde Weizen huldigt der Hoffnung.

Benommen liegt er vor ihren zu Füssen;

wie die müden Kinder die Mutter küssen.

Alle wollen trinken, sogar der arme Hund.

***

Ein durstiger Kerl geht zu dem nahen Zaun,

trinkt aus der Flasche unten den kühlen Baum

er geht zurück, dass Arbeit wartet dort.

***

Der heisse Zorn der Sonne lebt jetzt wieder auf

von der Stirn, wie die Quelle, der Schweiss tropft,

doch sammeln sie sich die Garben obenauf.

***

Juni 1922

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni