Anna örök

***

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

***

Juhász Gyula: 1883 – 1937

***

Anna ist ewig

***

Die Jahre kamen und vergingen, du bliebst weg

aus meinen Erinnerungen, verblichen

ist dein Gesicht in meinem Herzen, verschwommen

sind die Kurven deiner Schultern, verblies deine

Stimme ‘d, ich bin dir nicht nachgegangen

in Lebens immer tiefer werdenden Wald.

Heute spreche ich gelassen deinen Namen aus,

heute zittere ich nicht mehr vor deinem Blick,

heute weiss ich, dass du einer warst von vielen,

dass diese Jugend ist Torheit, aber trotzdem

glaube es nicht, mein Herz, dass es umsonst war

und dass es ganz vorbei ist, oh, glaub es nicht!

Weil du lebst, in allen schief gerutschten

Krawatten, ‘d in mein fehlgeschlagenes Wort

und in allen meinen verpassten Grüßen

und allen meine zerrissenen Briefe

und auch in mein ganz verkorkstes Leben,

du lebst ‘d regierst für ewig ‘d immer, Amen.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni