Egy estém otthon

***

Borozgatánk apámmal;

Ivott a jó öreg,

S a kedvemért ez egyszer –

Az isten áldja meg!

***

Soká nem voltam otthon,

Oly rég nem láta már,

Úgy megvénült azóta –

Hja, az idő lejár.

***

Beszéltünk erről, arról,

Amint nyelvünkre jött;

Még a szinészetről is

Sok más egyéb között.

***

Szemében „mesterségem”

Most is nagy szálka még;

Előitéletét az

Évek nem szünteték.

***

 „No csak hitvány egy élet

Az a komédia!”

Fülemnek ily dicsérést

Kellett hallgatnia.

***

„Tudom, sokat koplaltál,

Mutatja is szined.

Szeretném látni egyszer,

Mint hánysz bukfenceket.”

***

Én műértő beszédit

Mosolygva hallgatám;

De ő makacs fej! föl nem

Világosíthatám.

***

Továbbá elszavaltam

Egy bordalom neki;

S nagyon, nagyon örültem,

Hogy megnevetteti.

***

De ő nem tartja nagyra,

Hogy költő-fia van;

Előtte minden ilyes

Dolog haszontalan.

***

Nem is lehet csodálni!

Csak húsvágáshoz ért;

Nem sok hajszála hullt ki

A tudományokért.

***

Utóbb, midőn a bornak

Edénye kiürűlt,

Én írogatni kezdtem,

Ő meg nyugonni dűlt.

***

De ekkor száz kérdéssel

Állott elő anyám;

Felelnem kelle – hát az

Irást abban hagyám.

***

És vége-hossza nem lett

Kérdezgetésinek;

De nekem e kérdések

Olyan jól estenek,

***

Mert mindenik tükör volt,

Ahonnan láthatám:

Hogy a földön nekem van

Legszeretőbb anyám!

***

Dunavecse, 1844. április.

***

Petőfi Sándor: 1823 -1849

***

Ein Abend daheim

***

Wein trinkend, mit dem Vater;

trank der gute alte,

‘d meinetwegen, dies einmal –

Gott ihn lang erhalte!

***

Ich war schon lang nicht daheim

so lang nicht gesehen

seitdem ist sehr gealtert –

Hm, die Zeit bleibt nicht stehen.

***

Über alles gesprochen

was uns in den Sinn kam;

gar über die Gaukelei

‘d vielen anderen Kram

***

In sein Auge „mein Handwerk“

immer noch ist ein Dorn;

sein Vorurteil geblieben

ständig der gleiche Zorn.

***

„Nur ein elendes Leben,

diese Lustspielerei!“

meinen Ohren solches Lob

war, dass ein’ Plagerei.

***

„Ich weiss, hast viel gefastet,

deine Farbe zeigt das.

Würde es einmal sehen,

wie Purzelbäume machst.“

***

Hörte das Kunstkenners

lächelnd und ruhig zu;

doch er ist so hartnäckig!

Erläutern lässt nicht zu.

***

Ich rezitierte weiter

ein Skrupel für war ihn;

und ich war sehr, sehr glücklich

zum Lachen brachte ihn.

***

Aber er schätzt es gar nicht,

dass er Dichtersohn hat;

alles Solche allerlei

ein nutzloses Kleeblatt.

***

Man soll sich auch nicht wundern!

Er kann nur Fleischschneiden;

er verlor auch nicht viel Haar

für die Wissenschaften.

***

Später, wenn sein Weinbecher

ganz ausgetrunken hat,

ich fing an dann zu schreiben,

was er hingelegt hat.

***

Doch dann, mit hundert Fragen

erschient meine Mutter;

ich musste antworten – und

hörte auf Sie zu «futtern».

***

Und sie hat nicht aufgehört

mit der «Ausfragerei»;

doch sind die Fragen für mich,

war gar kein «Plagerei».

***

Denn das war wie ein Spiegel,

von wo ich sofort sah:

Dass ich auf der ganzen Welt

die liebste Mutter hab!

***

Dunavecse, April 1844.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni