Nem játszom én már

Nem játszom én már

rég

olyan zenét

amit ti hallani akartok vagy

láttátok-e már a Dunát is hogy parancsra mosná el maga körül a vezeklő partot

nem vagyok rég én már senkinek sem udvari zenésze

csak magamnak játszom olykor

ha alvadni érzem a tomboló vérem

ti azt meg már úgysem  értenétek

hogy fakuló szemeim miért szórnak

reátok

cikázó villámot

mikor én közben

andalító halk zenéket játszom

hisz

azt sem érti meg senki tán hogy miért is szakad meg naponta a szívem

mikor ti a zenémre vidáman táncoltok épp

nem ó

nem játszok én már senkinek rég

alázatos költőt

csak magamnak írok   magamban sírok és rejtve dühöngök

ti úgysem értenétek már  mitől oly bús ez a bolondos Cigány

hisz arany a kalitka

és a méz ott csorog le az ajakán

mitől érzi ő még  a méznek keserű ízét

miből tudja azt hogy neki azt csak szűken látszatra mérték

miből érzi azt hogy épp a  cigányok szabnának

fajtájuknak mindenben határt

mert ők csillogó krémet játszanak  a

Júdások tortáján

az érdemeket egymás közt

hangosan süvöltik

míg a szemetet közben a küszöb alá söprik

szemetek vagyunk mi

kik valahol rekedtünk

hiába Cigány a szívünk hiába sír külhonban a kirekesztett lelkünk.

Rigó Tibor: 1961 -

Ich spiele nicht mehr

Ich spiele nicht mehr

schon lang

solche Musik

dass was Ihr gern hören möchtet oder

habt ihr jemals gesehen wie die Donau auf Befehl das reuige Ufer wegspülte

rundum

ich bin schon lange niemanden sein Hofmusiker mehr

manchmal spiele ich nur für mich

wenn ich spüre, wie mein rasendes Blut gerinnt

und das würdet ihr sowieso nicht verstehen

warum meine angegilbten Augen Bohlen

auf euch

Zickzackförmiger Blitz

wenn ich noch während

beruhigende, sanfte Musik spiele

doch

auch niemand versteht, warum sonst mir jeden Tag das Herz bricht

als ihr fröhlich noch zu meiner Musik getanzt habt

nein oh

nein ich hab’ schon lang für niemanden mehr gespielt

den devote Dichter

schreib nur für mich selbst, ich weine innerlich und tobe geheim

ihr würdet es nicht verstehen, warum ist so traurig dieser dumme Zigeuner

wenn der Käfig aus Gold ist

und der Honig tropft von seinen Lippen herab

von was fühlt er immer noch den bitteren Geschmack von Honig

woher weiß er dass es für ihn alles nur eng bemessen wurde

was gibt ihm das Gefühl, dass gerade die Zigeuner sind

die die Grenzen ihrer Rasse bestimmen

denn sie die Glitzernde Creme spielen

auf dem Judastorte

die Verdienste untereinander

sie heulen sehr laut aus

währenddessen der Müll unter die Schwelle gefegt wird

das Müll sind wir alle

wir stecken irgendwo fest

sinnlos ist das Herz Zigeuner, sinnlos weint der ausgeschlossene Seele im Ausland.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni