Verselgetés

Hogy egy kicsit verselgettem, 

Nincs vele mit dicsekednem. 

Magától lett, a mit irtam, 

Én jóformán csak leírtam. 

A kik ezért dicsérgettek:

Aligha is értettek meg. 

Nem érdem az a madárnak, 

Hogy az erdőn elnótázgat. 

Sőt az önvád üldöz engem, 

Mért hogy többre nem vihettem? 

Hogv nem irtam soha máskor, 

Csak ha belső nagy muszájból. 

Akkor sem azt nézegettem: 

Mit, hogy irnék színesebben?

Csak azt néztem, hogy lesz hűen, 

Magyarosan, egyszerűen.   

Ne mondjon hát senki engem, 

Költőnek, mert nem érdemlem. 

Mondjon,  — a mit megérdemlek, —

Verselgető Meleg szívű jó embernek!

Szabolcska Mihály 1861 – 1930

Versemacher

Dass ich Versemacher mache,

dabei will ich, gar nicht prahle.

Es wurde von selbst gedichtet,

ich habe nur, es gelichtet.

Die mich dafür gelobt haben:

Die wollten mich nie begreifen.

Für den Vogel, auch kein Verdienst,

dass, er so schön, laut im Wald singt.

Der Gewissenswurm verfolgt mich,

warum blieb ich so verwerflich?

dass ich nur dann geschrieben hab,

wenn das Herz keine Ruhe gab.

Selbst dann nicht darauf geschaut:

Wie sieht das Gedicht bunter aus?

ich schrieb es treu ‘d solidarisch,

simpel einfach, auf Ungarisch.

Also soll es mir niemand sagen

‘ d als Dichter nennen, niemals wagen.

Saget es mir - was verdiene:

Ein Versemacher, warmherzige,  Fleißige Biene!

Fordította: Mucsi Antal-Tóni