Ha elmegyek

Ha elmegyek e bús földi terekről,

oda, hova az egek kékje hiv:

elvész közületek, ó jámbor lelkek

egy árva sziv.

Egy ember, aki szerette az estét,

mikor kék párák szállnak a vizen;

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

két méla szem.

Ember, aki titokban hallgatózott,

mikor a szél a fák közt dudorász:

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

egy halk sirás.

Valaki, aki hattyút várt dalolni,

mikor a vizek halk gyűrűje lágy:

ha elmegyek, hát eltűnik a földről

egy vérző vágy.

Dicső véget nem jósolok magamnak.

Ki égre néz, az földön nem arat;

a hervadt csokor sorsa az én sorsom,

eltűnik, de az illat megmarad!

Ambrus Balázs: 1887 – 1941

Wenn ich weggehe

Wenn ich diese traurige Erde gehe,

dorthin, wo der blaue Himmel mich ruft:

Verschwindet von Euch, ihr frommen Seelen, eine

Waise in Gruft.

Ein Mensch, der den Abend unheimlich liebte.

Wenn blauer Dunst über das Wasser sausen;

wenn ich gehe, von der Erde verschwinden,

auch zwei Augen.

Ein Mensch, der überall heimlich aushorchte,

wenn der Wind durch die Bäume trillert, leis’,

wenn ich gehe, von der Erde verschwindet,

ein leiser Schrei.

Jemand, der auf Schwan wartete, dass es singt,

wenn der stille Ring des Wassers flutet:

wenn ich gehe, von der Erde verschwindet,

‘d der Lust blutet.

Ich sage mir kein glorreiches Ende voraus.

Wer zum Himmel blickt, am Erde, erntet Leid;

mein Los ist, wie des verwelkten Blumenstrauss's,

es verschwindet, aber der Geruch bleibt!

Fordította: Mucsi Antal-Tóni