Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände

toni képe

Áldott kezek

 

Sötét, nyomasztó éj borult reám,

Sápadtan nyögtem kínos nyoszolyán,

Szunnyadt szivemben vágy, emlékezet –

Fásultan, érzéketlenül,

Nem tudtam, láttam mást körül,

Csak két gyengéden ápoló kezet.

 

Eltünt az éjjel, kétes szürkület

Adott az éji rémeknek helyet,

Derengni kezdett lelkem hajnala,

S szemem bágyadtan hordva szét,

Mit megpillanték, – íme két

Imára kulcsolt, gyengéd kéz vala.

 

S a szürkületből napfölkelte lett,

Fénylett, derült az ég fejem felett,

S hogy lábam ujra elsőt lépe, – im,

Mint jó szülőé egykoron,

Két gyengéd kéz fogá karom,

Hűn gyámolítva ingó lábaim.

 

Óh égtől áldott, áldó, hű kezek,

Melyekre csendes könnyek pergenek –

Bús éj után e nyájas reggelen,

Az első egy-két halk szavat,

Mely halvány ajkamon fakad,

Hálás kebellel nektek szentelem!

 

Míg kebelemben érző szív dobog,

Legszentebb mélyén hálám élni fog,

S minden paránytok hő csókom lepi.

Hisz boldogítóbb földi kincs,

Mely annyi áldást szórna – nincs,

Mint a hű hitves áldott kezei!

 

Torkos László: 1830 – 1930

 

Gesegnete Hände

 

Dunkle, drückende Nacht fiel über mich,

und ich stöhnte in Bett unendlich,

in meinem Herz schlummerten die Wünsche –

blasiert, gefühllos sah ich zu

d’, ich fühlte eine tiefe Ruh,

als bei mir zwei menschliche Hand stünde.

 

Über Nacht ist das trübe Zwielicht weg,

es machte den Nachtschrecken frei den Weg,

meine Seele begann sich zu leben,

die Augen fangen an zu sehen,

und was haben sie gesehen –

Sind die zwei Händ’, die verschlossen beten.

 

Aus Dämmerung Sonnenaufgang wurde,

der Himmel hellte sich Stunde um Stunde,

und als mein Fuss den ersten Schritt machte,

wie einst ein guter Elternteil,

wie zwei zarte Hände am Springseil,

unterstützt mich treu und sachte.

 

Oh vom Himmel gesegnete Hände,

die Tränen bewässern ohne Ende –

nach der trüben Nacht an sanften Schmerzen,

die ersten ruhigen Worte,

was aus dem Mund fliesen sollte,

ich widme es Dir mit dankbarem Herzen!

 

Bis ein gefühlvolles Herz in Brust schlägt,

mein Dank in den heiligsten Tiefen lebt

‘d, jedes Teil von euch wird mit Kuss bedeckt.

Glücklicher Erdschatz, gibt es nicht

was so viele Segnungen gibt,

was in deiner gesegneten Hand steckt!

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szabó Endre Nem a koldus a legszegényebb / Nicht der Bettler ist der Ärmste toni 2024/05/25 - 08:23 2024/05/25 - 08:23
Irodalom Arany János Mátyás dalünnepe / Mátyás-Liederfest toni 2024/05/24 - 08:45 2024/05/24 - 08:45
Irodalom Rigó Tibor: Akkor / Damals toni 2024/05/23 - 09:00 2024/05/23 - 09:00
Irodalom Ihász Aladár Beszélhet tőlem / Von mir kann man reden toni 2024/05/22 - 08:11 2024/05/22 - 08:11
Irodalom Sas Ede Elsülyedt hajó / Gesunkener Schiff toni 2024/05/21 - 08:13 2024/05/21 - 08:13
Irodalom Illyés Bálint Kossuthné és leánya sírjánál / Am Grab von Frau Kossuth ‘d ihrer Tochter toni 2024/05/20 - 08:43 2024/05/20 - 08:43
Irodalom Jakab Ödön Az én édesanyám / Meine liebe Mutter toni 2024/05/19 - 08:16 2024/05/19 - 08:16
Irodalom Vojnovich Géza: Május / Mai toni 2024/05/18 - 08:59 2024/05/18 - 08:59
Irodalom Kovács Norbert Tépett virágok / Abgepflückte Blumen toni 2024/05/17 - 07:09 2024/05/17 - 07:09
Irodalom Kántor Imre Gyöngyhalász / Perlenfischer toni 2024/05/16 - 07:52 2024/05/16 - 07:52
Irodalom Balla Miklós A sas / Der Adler toni 2024/05/15 - 08:43 2024/05/15 - 08:43
Irodalom Indali Gyula: Barnult avar / Bräunliche Laub toni 2024/05/14 - 07:42 2024/05/14 - 07:42
Irodalom Apostol Bertalan A gyimótvölgyi hársfa / Die Linde von Gyimotstal toni 2024/05/13 - 08:12 2024/05/13 - 08:12
Irodalom Vállaji Sipos Ida Őszi ibolyák / Herbstveilchen toni 2024/05/12 - 08:12 2024/05/12 - 08:12
Irodalom Torkos László: Áldott kezek / Gesegnete Hände toni 2024/05/11 - 07:51 2024/05/11 - 07:51

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40