A segítő Szűzanya

 

Járok-kelek e világon,

E sötét völgy fenekén…

Zordon szirtek bús pályámon

Mint megannyi szörnyű rém!

Éj gyanánt hull rám az árnyék –

Eltévednék idelenn,

Szűz anyám! ha napsugárként

Nem ragyognál énnekem.

 

Rút világ ez körülöttem:

Mi vidítsa szívemet?

Szennyes vágy küzd itt szünetlen,

S hajhász aljas érdeket.

Undorodva, szemfedőmnek

Keresném fel rejtekét,

Szűz anyám! ha szende fényed

Te reám nem hintenéd.

 

Zúgó vészek ostromolnak

Mint hajót a tengeren.

Szirtekhez örvények vonnak,

Fenyegetve rémesen.

Tehetetlen gyarlóságom

Meg nem óvná éltemet,

Ha nem intézné kormányom,

Szűz anyám! erős kezed.

 

Ülve gyászos füzek árnyán

Temetőben, sírokon;

És zokogva búsan, árván,

Lecsüggesztem homlokom:

Sírban volna csak reményem,

Szűz anyám! ha szent kegyed

Nem mosolygna rám szelíden

Nem mutatná az eget.

 

Hányszor ülök elhagyottan

Néma, gyászos éjszakán,

S részvevő szív meg nem dobban

Vérző keblem bánatán:

 

Éjem nem is érne véget,

Megölhetne bánatom,

Szűz anyám! ha szent részvéted

Nem hozná meg hajnalom.

 

Megfutottam már pályámat,

Nem sok lehet hátra még:

Nézegetem jobb hazámat,

Hol a sok szép csillag ég.

Ott ragyogsz te, Szűz anyám!

S szent kezeddel integetve,

Bíztatsz áldást hintve rám!

 

Szulik József: 1841 – 1890 Óbecsei plébános

 

Die hilfreiche Muttergottes

 

Lauf hin und her in dieser Welt,

am Boden des dunklen Tals,

düstere Klippen auf dem Berg,

und die Schrecken von damals!

Die Schatten fallen wie die Nacht –

ich würde hier verlaufen,

die Muttergottes überwacht,

wie Sonne den Tau tauen.

 

Eine raue Welt ist rundum:

Was erfreut noch meinem Herz?

Schmutziges Verlangen im Traum

und haarsträubende Kommerz

angewidert vom Leichentuch,

würde sein Versteck finden,

Muttergottes! Dein holder such,

würde das Schmerz nicht lindern.

 

Wird von Gefahren umkippen

wie ein Schiff auf See verrohrt,

von Wirbelstürmen und Klippen,

immer fürchterlich bedroht.

Meine hilflose Menschlichkeit

hätt’ im Leben keinen Fang,

dann hätte mein Hüter mehr Zeit,

Muttergottes! Deiner Hand.

 

Sitzend unter Trauerweiden

am Rand die Friedhofsgräber;

bitterlich und schluchzend leiden,

‘d mit runzelnder Stirn ärgern:

Meine Hoffnung wäre im Grab

Gottesmutter! Bist du heilig,

dann würdest nicht lächeln, so grad,

den Himmel zeigen zeitig.

 

Wie oft sitze ich verlassen

in einer sehr stillen Nacht,

‘d das Herz kann es nicht fassen

Trauer an meiner Brust wacht:

Die Nacht würde viel zu weit

Trauer könnte mich töten,

eine Gottesmutter! Hab Mitleid,

es wär’ ja, nicht vonnöten.

 

Ich hab’ meinem Ziel fast erreicht,

es ist nicht mehr viel übrig:

schaue mein besseres Heim,

wo Sterne brennen künftig.

Du strahlst dort, Gottesmutter!

Wink mit deiner heiligen Hand,

du vertraust mir frei ‘d munter!

 

Fordította: Mucsi Anton-Tóni